Levizsgáztam

Belégzés.
A gyomromban lévő görcs egyre jobban feszült. Remegés járta át a bensőm, összefűzött ujjaim már nedvesek a verítéktől. A szoknyámat simítgattam idegességemben, a bőröm szinte eggyé vált a nejlonharisnyával, a fehérneműm is rámtapadt, úgy érzem, akár szoknyán keresztül is látszik a vonala. Már csak ketten voltak előttem.

Kinyílt az ajtó, egyik társam jött ki, hüvelykujját magasra tartva vigyorgott rám, de a felügyelőtanár rögtön másik irányba terelte, hogy véletlenül se beszélgessünk. Az idő telt-múlt, az ölemben lévő jegyzet már aligha segített nekem, de egyszerűen képtelen voltam eltenni. Ez volt a félév legfontosabb vizsgája.

Ismét kinyílt az ajtó, én következtem, az utolsó. 'Csak magabiztosan, és nyugodtan! ' mondtam magamban. Felszegett fejjel indultam be a terembe. Az első padra voltak téve a tételek, a mellette lévőre lap és íróeszköz. A professzor nem volt sehol, csak a tanársegéd. Értetlenkedve álltam a pad előtt, mire a tanár úr észrevett:
– Na, mire vár, húzzon tételt! förmedt rám.
– De... professzor úr hol van? – kérdeztem.
– Azzal maga ne törődjön – mondta, azzal egy papírlapot adott a kezembe. Kihúztam a
tételt, megnéztem és elborzadtam. A legrosszabb téma volt, ami nincs is rendesen benne a könyvben. Kóválygó fejjel ültem le, és írtam a vázlatot. Közben néha odapislantottam az előttem felelőre és azt kívántam bárcsak én kaptam volna azt a témát.

A tanár úr nem adta jelét, hogy figyelne a felelőre, rendezgette a papírjait, néha felpillantott rám, hogy dolgozom-e. Ekkor gyorsan lehajtottam a fejemet és írást mímeltem. Közben azt vettem észre, hogy a tanár úr tulajdonképpen nem is azt nézi, hogy írok-e, hanem az ingem. Lenéztem, hátha van rajta valami folt, vagy esetleg kigombolódott egy gomb. De inden rendben volt vele. Kénytelen voltam beismerni magamnak, hogy tanár úr a mellem fixírozta. Meglepődtem. 'No jó gondoltam – miért ne menjünk bele a játékba. '

Pont végeztek előttem, így helyet tudtam foglalni a tanári asztal előtt. Már csak ketten maradtunk. Még egy kicsit fészkelődtem, rendezgettem a vázlatomat, majd egy ártatlan mosolyt küldtem a tanár úr felé. Nem mosolygott vissza, szinte szoborszerű arccal nyújtotta a kezét a tételért. Belekezdtem a mondanivalómba. Közben kicsit köhögtem, éreztem, hogy kiszáradt a szám, de rendületlenül és egy kicsit magasabb hangon folytattam. Közben a tanársegéd engem nézett, ami egy kicsit zavart. Ismét köhintettem.