Az a NAP 2. rész

Az előzőekben átéltekből lassacskán felocsúdva kezdtük belakni a harmincegynéhány négyzetméteres legénylakást. Én papírzsebkendővel törölgettem a combomat és a puncimat, mikor megkérdezte:
– Nem akarsz letusolni? – majd azt is, hogy akarok-e inni valamit; van pezsgője is, pont ilyen remek alkalmakra, de bor vagy esetleg valami erősebb is akad, meg persze üdítővel is szolgálhat.
– Igyunk pezsgőt! – mondtam
– Így reggel tíz körül ilyet még úgysem tettem... – hallgattam el kicsit, bibelődve egy újabb papírzsebkendővel, majd sejtelemesen folytattam – ... de olyat se nagyon, mint az előbb...
Poharakat vett elő és mint a nagykönyvekben meg van írva, halk szisszenéssel bontotta fel a pezsgőspalackot. Kitöltötte, majd odalépett hozzám és nyújtotta is az egyiket.
– Mire igyunk? – kérdezte, de válaszomat meg sem várva máris folytatta:
– Rád..., rám..., s a mi napunkra...
Összecsendültek a poharaink, majd mindketten ittunk egy kortyot. Közelebb léptem hozzá és egy apró puszit nyomtam a szájára, majd lágyan megfogtam a fenekét, hogy ágyékunkat összedörzsölhessem és kacéran a szemébe nézve így szóltam:
– De ihatnánk rájuk is talán... Újabb kortyok és újabb csókok követték egymást.
– Nem akarsz tusolni? – kérdezte újra, amikor ismét pezsgőt töltött a poharainkba.
– Miért? – kérdeztem vissza
– Csak nem büdös vagyok? – folytattam ironizálva, s ahogy visszalépett hozzám és combjaim közé túrt, máris jött a válasza:
– Á, dehogy, csak gondoltam lemosnád magadról... – mondta, miközben puncimtól ragacsos ujjait jól láthatóan összeérintette, majd elválasztotta egymástól.
– Ezt ő csinálta... – vágtam vissza, gyengéden megmarkolva lankadt fütyijét és apró mozdulatokkal kicsit megmasszíroztam.
– Szerintem ne pocsékoljuk a drága vizet... – néztem buján a szemeibe
– ... mert nekem más terveim vannak... – folytattam sokat sejtetőn.
– Vagy te inkább moziba mennél? – kérdeztem, éledező férfiasságát tovább masszírozva.
– Azt hiszem érzed, hogy nem... – válaszolt kajánul mosolygó tekintettel és az én mozdulataimhoz hasonlóan, tenyerét a vénuszdombomra borítva, igyekezett szavait nyomatékosítani.
– No, akkor hát rájuk.