Balatoni nyár 3. rész

Egyik álmos reggel Zsuzsa néni hívott magához. Elmondta, hogy van egy nagyon jó ismerőse, akinek borászata van, most kezdtek csoportokat fogadni. Bejelentkezett néhány német csoport is, de sajnos nem beszélnek németül, és ő engem ajánlott nekik segítségül.
Szeretné, ha segítenék a barátainak, természetesen megfizetnék a szolgálataimat.
– Szívesen elvállalom. Mikor kell menni?
– Holnap este nyolckor itt van Károly érted kocsival, és ha végeztetek természetesen haza is hoz.
Másnap este Károly pontban nyolckor megérkezett, egy sötét színű terepjáróval. Károly kis köpcös ember volt, az ötvenes évei elején járhatott.
– Köszönöm Robi, hogy elvállaltad, nagy csávából mentettél ki minket – szorongatta a kezem. Indulnunk kell, mert nemsokára érkeznek a vendégek.
Beszálltunk az autóba, és egy fél órás út után meg is érkeztünk. Egy gyönyörűen felújított kúria előtt álltunk meg, fiatal nő jött elénk.
– Robi bemutatom a feleségem Vicát, rábízlak, nekem még elő kell készülnöm a borkóstolóra – és már ott is hagyott bennünket.
Vica mosolygós fiatal, harminc körüli, vörös hajú nő volt. Nem volt magas, teste formás, arányos volt, bőre napbarnított. Inkább néztem volna Károly lányának, mint a feleségének.
Még két idősebb hölgynek mutattak be, ők segítettek a kaja elkészítésében, a tűzrakásban, és mindenben, amiben kellett. Alig váltottunk pár szót, már be is gördült a busz a parkolóba.
– Gyere, Robi fogadjuk őket – indult a vendégek elé.
Idős csapat volt, az átlag életkor olyan hetven év körül lehetett. Hálásak voltak a német szóért. Az üdvözlő után lementünk a pincébe, ahol már Károly várt minket, kezdetét vette a borkóstolás. Amit Károly elmesélt a borokról azt én próbáltam németül elmondani a vendégeknek. Több—kevesebb sikerrel, mert azért volt néhány szó, amit nem tudtam lefordítani, de ezeken rutinosan átsiklottam. Miután feljöttek a pincéből az asztalon már ott volt az ennivaló, sonka, kolbász, szalonna, hagyma, paprika, paradicsom, kenyér. A szalonna sütőhelyen már vörösen izzott a parázs, és a vas nyársak is oda voltak készítve. A kis öregek jóllaktak, ittak még egy kis bórt, és már készülődtek is hazafelé, tizenegy órakor már ismét csend honolt a hegyen, elmentek a vendégek.
– De jó, hogy nem hívtam zenészt – sóhajtott fel Károly
– Jók voltunk drágám – ölelte át Vica a férjét.