Hegyi kaland 4. rész

A balatoni és strandolás után hazafelé tartottunk barátnőmmel, férjével, valamint nagyobbik fiammal és barátnőjével, amikor is kitaláltuk, hogy este elsétálunk a Fő-térre és jól megnézzük az aug. 20-i tüzijátékot. Barátnőm igyekezett bevonni sok programba (bár nem vagyok egy elveszett ember), nehogy begubózzak most, hogy Attila külföldön dolgozik. Igen, férjem már vagy három hete új munkahelyén tartózkodik Ausztriában. Első hazalátogatásáig (milyen furcsán hangzik... ) még egy-két hetet várnunk kell.

Az esti találkát Emeséékkel fél tízre beszéltük meg, addig mindenki haza felfrissülni, tisztálkodni.
A megbeszélt időpontban aztán nagyot dobbant a szívem, mikor felfedeztem Mátét az apja és nevelőanyja oldalán. Erre a találkozásra nem számítottam.
Ahogy ténferegtünk a tér környékén egyre csak gyűltek a népek, kezdett a kíváncsi tömeg kialakulni.
– Srácok, ha elkeverednénk egymástól véletlenül, akkor a tüzijáték után a szökőkút mellett találkozunk, vagy hívjuk egymást! – mutattam jelentőségteljesen a telefonom fiaimnak.
– Anya, elkeveredni csak te szoktál. De rendben! – közölte velem pimaszul Bence, a nagyobbik fiam.
– Én meg már el is húztam a haverokhoz! – közölte nemes egyszerűséggel kisebbik fiam, és a válaszomat meg sem várva már oda is lépett osztálytársaihoz, akik mosolyogva integettek.
Bence is elindult barátnőjét kézenfogva, hogy jobb helyet keressenek a nagy attrakcióhoz. Bár nem tudom, hogy egy tüzijáték megtekintéséhez miért kell annyira "jó helyet" keresgélni.
– Hát most nézd meg, mindegyik itthagy! – néztem elképedve Emesére. – Mi van, szégyellik az anyjukat?
– Fiatalok! Pelyhedzik az állukon a rózsika és máris önállóak! – mosolygott barátnőm férje.
– Nem baj, mi nem hagyunk el! – szólt aztán Máté és átkarolta játékosan a vállam.

Lassan közeledett a kezdés ideje és a tömeg egyre szorosabban tömörült. Máté az előttünk magasodó hotel felső erkélyeit fürkészve keményen belemarkolt fenekembe.
– Azt hiszem üzenetet kaptál... – súgta a fülembe.
Értetlenül álltam néhány másodpercig mire megértettem, hogy talán sms-re utalt. Táskámba nyúltam telefonomért és valóban.
" Tíz perc múlva várlak a templom mellett a domborműnél! " – Természetesen tőle kaptam.