Elveszve és megtalálva

A lány belefeledkezett a látványba. A Tatai várból csodálatos volt a tó. Békés, nyugodt, tiszta vizében az ide – oda cikázó halakat is látta. Egy kissé előrehajolt, hogy jobban szemügyre vegye őket, ám ekkor megcsúszott a keze a kőpadkán. Érezte, ahogy egy erős kéz megszorítja és visszatartja az eséstől. Hálásan nézett a kéz tulajdonosára. Hunyorgott, a szikrázó napfényben alig látott valamit. A férfi egy fejjel volt magasabb nála. Ahogy a kék szemekbe nézett, érezte elveszett. A kelleténél tovább merültek el egymás tekintetében, de a férfit meglökte egy turista és így megtört a varázs.
– Köszönöm. – mondta halkan.
– Szívesen máskor is. Átutazóban?
Milyen kellemes hangja van – gondolta a lány.
– Nem. Már rég szerettem volna megnézni ezt a környéket. Úgy terveztem 2 hetet töltök el itt.
– További szép napot Hölgyem. – köszönt el az idegen.
– Önnek is Uram. – és miután felnézett a férfira, tekintetük összetalálkozott. Nehezen engedte el a lányt. A lány zöld szemei megbabonázták. Érezte, hogy találkozniuk kell még.
Azon morgott magában, hogy meg sem kérdezte, hogy hívják, hol szállt meg. Ilyen ostoba vagyok, summázta magában a férfi.
A lány felfedező útra indult. Végigsétált a várudvaron, látta a régi vár alapjait.
Ezután a bástyákat sorra járta, letekintve a vizesárokra is. Szinte rajongva nézte a számára új, fenséges látványt nyújtó falakat.
Lenyűgözte a látvány, teljesen belefeledkezett. Számára megszűnt a külvilág. Elolvasta a vár történetét. Szinte látta maga előtt az egészet. Mivel nagy álmodozó volt, ez nem esett nehezére. Észre sem vette, hogy egyedül maradt. Kezdett esteledni. Megborzongott a hűvös szélben, hisz csak egy lenge blúzt viselt. Ideje mennem – gondolta. Hangos szó ütötte meg a fülét.
– Nézd csak barátom milyen csinos kis nő van itt!
– Látom, látom. Gyere, nézzük meg közelebbről a kicsikét!
A lány ijedten nézett körül, és meglátta őket. Határozottan és gyorsan jöttek felé. A lány szíve a torkában dobogott. Körbe nézett, rejtekhely után kutatva. Nézte a közeledő suhancokat, és hátrálni kezdett. A várfal útját állta. Nem volt hová menekülnie. A fiúkon látszott, hogy kicsit tántorognak . – villant át a lány agyán. Már nem félt, elszántan elindult feléjük. A terve az volt, hogy elfut mellettük, hisz úgyis lassú a reakcióidejük.