Egy emlékkönyv lapjára 2. rész

Csak álmodom... mondogatom magamnak szüntelen. Ez nem lehet más, csak egy álom, és hamarosan fel kell ébrednem.
Olyan régen volt részem ennyi gyengédségben, simogatásban, csókban, ölelésben, hogy már szinte el is felejtettem, milyen érzés. Milyen érzés átadni magam a vágynak, milyen érzés, ahogy egy kéz lágyan cirógat és egy száj szenvedélyesen csókol... szinte érzem, ahogy összerándulok a karjai közt, hallom saját ziháló lélegzetem és érzem szívének vad ütemét, ahogy hozzám simul. Kapaszkodok belé, a testem némán könyörög, hogy ne engedjen el, ám a simogatás mégis abbamarad egy percre, s a zöld szempár halkan kérdez.
– Nem akarlak újra megbántani... nem akarok olyat tenni, amit esetleg...
Ne, kérlek csak ezt ne. Hát nem látja, hogy itt fekszem, bármire készen, s vágyom arra, hogy mindenem neki adhassam?

Nem válaszolok, az ajak néma, csak a szem beszél: vágyón-türelmetlen bámul az aranypöttyökbe.
Megérti a hangtalan szavakat, egyik karja újra ölel, a másik pedig a puha hajszálakat simogatja el nyakamból. Érzem kapkodó sóhaját, forró ajkát nyakam finom bőrén, s egész testemben remegek. Nyelve újra az enyémet keresi, s anélkül próbál megszabadítani ruháimtól, hogy elválna tőlem. Kapkodva gombolja blúzomat, s az érzésre, ahogy ujjai néha meztelen bőrömhöz érnek, én is egyre vágyakozóbban csókolom. Remegő kézzel keresem az ing gombjait, de megérezve ügyetlenkedésemet, gyorsan segítségemre siet, s már ketten próbálkozunk, kapkodva, nevetve, kipirultan. Végre. Pici tenyerem mellkasán pihen, forró bőre perzseli az enyémet is. Ahogy ujjaim lassan, óvatosan cirógatás-simogatásba kezdenek, arca megpihen a vállgödrömben s szaporán a fülembe szuszog.

Már nem sietünk. Minden másodpercet ki akarok élvezni, minden pillanatot, mikor érinthetem, s mikor ő érint. Kezemet hátára simítom, körmöm finoman karcolja bőrét, érzem megfeszült izmait a tenyerem alatt. Mikor felbátorodva nadrágjának cipzárját keresném, gyengéden eltolja a kezem, testem mellett az ágyra szorítja, és csókokkal simogatja le a blúzt vállamról.
Hosszú percek telnek el így, minden porcikámra csókot lehel, s mikor hasamon érzem nyelvének nedves érintését, testem önkéntelenül is megfeszül, annyira vágyom már rá. Karjába vesz újra, könnyedén emeli meg testem, s melltartóm kapcsát keresi. Érzem, hogy az ő keze is remeg, mosolygok, mosolyog, igen, megvan. Lassan csúszik le a pánt a vállamról, s végül a feleslegessé vált fehérnemű valahol a szőnyegen köt ki.