Bűnbe esve 4. rész

Mire felkeltem, a szoba üres volt. Kissé kábán, miként reggelente az ember legtöbb sarja bámultam egy darabig a plafont, és szelektáltam a feltörő emlékek között, jobb karomat felemelve, majd a homlokomra fektetve. Enyhe fejfájás kerülgetett, de úgy különösképpen nem éreztem magam másnaposnak. Az álmon töprengtem, vigyorogva megcsóválva a fejem. Vigyázni kell az abszinttal, régen is tartották, mert hallucinációkat okozott.
Nagy nehezen felültem, és összevontam a szemöldökömet, körbepillantva a szobában. Elmésen megállapítottam magamban, hogy ez nem a vendégszoba. Az este eseményei hirtelen valószerűtlen élességgel rajzolódtak ki előttem, és éreztem, ahogy a pánik végigsöpör rajtam. Szinte letéptem a csípőmet takaró szaténlepedőt, és felnyögtem csupasz ágyékom láttán. Nemiszervem kókadtan lógott, de ez sem akadályozta meg, hogy lássam a rajta fellelhető, megszáradt, fehéres nedveket.
– Baszd meg – nyögtem kétségbeesetten, szinte kipattanva az ágyból. Megszédültem, és közben egyre-másra jöttek az újabb bizonyítékok: elhasznál papírzsebkendő az ágy mellett, foltok a takarón, az egész ágy összetúrva...

Odakintről beszélgetés szűrődött be. Vacogva a bűntudattól léptem az ajtóhoz, majd pislantottam ki rajta, mielőtt kiléptem volna a nappaliba. A kanapéhoz osonva felvettem otthagyott boxeremet, majd bizonytalan léptekkel a konyhába indultam, ahonnan a beszélgetést hallottam. Megállva az ajtóban hunyorogva néztem be, majd dőltem az ajtófélfának. Nem volt mese, a tegnap este megtörtént.
Zsolti a pultnak támaszkodott, boxeralsóban, Kati pedig egy széken ült az asztalnál, homlokát tenyerében nyugtatva. Úgy sejtettem, hogy sír, és amikor felpillantott, ez beigazolódni látszott. Vádló tűz égett a szemében, arca mész fehér volt, esti sminkjét könnyek csíkozták. Minden volt, csak nem szép. Mindketten engem néztek, mintha az én hibám lett volna a tegnap este. A csend ráereszkedett a konyhára, amit Zsolti tört meg, fejével a konyhapult felé biccentve.
– Ott van kávé.
Motyogva valamit beljebb léptem, úgy kerülve meg Katit, mintha a pokol tüze lángolna körülötte. Lesunyt fejjel ültem le, és töltöttem kávét magamnak, majd gyújtottam rá egy cigire. A számban ott égett a másnaposság pállot íze, muszáj volt valamivel eltüntetni. Percek teltek el, mire meg tudtam szólalni.
– És most?