Egy kis korrepetálás

Tibor vagyok, és amikor az eset megtörtént épp készültem a nyelvvizsgára. Eléggé rég tanultam már a német nyelvet és mivel szerettem volna a tudásomat magasabb szintre emelni, ezért elmentem egy némettanárhoz, aki annak idején a középiskolában is tanított.
– Csókolom Anikó néni, Tibi vagyok! – szóltam fel a kapucsengőn
– Szia Tibikém, nyitom a kaput! – szólt vissza és már nyitotta is a bejáratot.
4 emeletes panelban lakik a legfölső emeleten. Felcaklattam és már a félemelet kanyarjában megláttam azokat a lábakat, amiket óra hosszakat bámultunk a haverokkal mikor még az iskolapadot koptattuk. Aztán ahogy tovább értem tekintetem feljebb kalandozott és megláttam a szinte tökéletes csípőjét, majd a csodálatos kebleit.
Ahogy végigfutattam a szemem rajta már fel is értem az emeletre, de teljesen a régi emlékek hatása alatt voltam.
– Szia Tibikém, de sokat változtál! – mondta miközben adott egy puszit az arcomra. Én meglepődtem, de viszonoztam.
– Ne légy ennyire megilletődve, már nem vagy a diákom, így köszönthetlek akár így is. – Végül is igaza van, így helyeseltem.
Amint bementem egy igen otthonos és kellemes lakásba léptem. Kellően világos volt mégis volt benne valami plusz, amit csak az események után tudtam csak igazán megérteni. Leültem egy nagy asztalhoz, ő pedig velem szemben foglalt helyet. Beszélgettünk, hogy állok a nyelvvel és, hogy mennyi idő lenne a felkészülésre illetve, hogy mit gondolok, hogy min kéne erősíteni.
Belekezdtünk a felkészülésbe szép fokozatosan, majd tartottunk egy kis szünetet.
– Kérsz valamit inni, esetleg enni?
– Köszönöm, egy pohár víz jól esne. Eléggé meleg van.
– Igen, mostanában gyakran tönkremegy a légkondi, így elég sokat szenvedünk. A víz helyett esetleg nem kérnél egy jó kis limonádét? Saját specialitás szerint.
– Akkor nem utasítom vissza.
Amíg távolodott rálátásom nyílt a formás fenekére, amit évek óta nem csodálhattam meg. Örömmel legeltettem a szemem rajta és el is gondolkodtam egy időre, de viszonylag gyorsan visszaért így nem időzhettem túl sokáig. Letette a poharakat az asztalra és töltött előbb nekem majd magának. Amikor azonban le akarta tenni az asztalra a műanyag flakont akkor sikerült levernie az egyik poharat, ami egyenesen a rövidgatyámra esett, persze a hideg limonádé ki is ömlött.
– Ó ba... akarom mondani a fene. – Kiáltottam miközben, felugrottam a helyemről.
– Igazán sajnálom nem volt szándékos.