Az egyenruha

1997 szeptemberében vonultam be. A kiképzés 3 hónapja alatt nélkülöznöm kellett minden nemi kapcsolatot. A kiképzés után azonban útlevélkezelő lettem. Az osztrák határra kerültem, ami sok mindent lehetővé tett. Rengeteg dolgot "kaptunk" az utazóktól. Evéssel, ivással így nem volt gondunk. A kapott ajándékok pedig a faluban beválthatók voltak, mindenfélére. Tehát nagyon jó dolgunk volt. A ritka hazautazási lehetőség azonban rányomta bélyegét a hangulatunkra.
Hiába, nő nélkül nem élet az élet. A faluban csak olyan kurvák voltak, akiktől még gumival is irtózott az ember. Ezeket az alkalmakat nemes egyszerűséggel csak ürítésnek neveztük.
Ezzel mindent ki is fejeztem.
Szeptember vége felé a kilépő forgalmat kezeltem, amikor egy busz érkezett. Este 7 óra volt, a váltásom 8 kor volt esedékes, de mindig késtek. Már elég fáradt voltam, kedvem sem volt semmihez, hát még ehhez a buszhoz. Azt azonban mégse mertem megreszkírozni, hogy otthagyjam a sorompó előtt, hátha kijön a váltással a "főnök" is. Tehát jöhet a busz!
A busz osztrák volt, a rajt utazok is. A sötétedéstől már nehezen lehetett látni rajta, így amikor felszálltam, kértem a sofőrt, hogy kapcsolja fel a villanyt. Azt válaszolta, nem lehet, meg jobb ha alszanak, mert az útleveleket ő kikészítette ide előre, és mivel voltak, inkább csak aludjanak tovább.
Mérges lettem, mert azt tanultam én diktálok a határon, és nem a sofőr!
Azért fogtam a passzusokat, és mindegyiket átnéztem. Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy mindenki nő a buszon. A sofőr miután bemutatta a saját útlevelét leszállt, és indult a shop – ba bevásárolni. Egyedül maradtam 20 nővel a buszon. A papírok szerint átlag 28 és 35 év között voltak. Elhatároztam, hogy mégis végigsétálok a buszon. A lámpakapcsolót nem találtam meg a műszerfalon, így a sötétben indultam el.
A gyenge fényben igencsak tetszetős arcok tűntek elém. A busz közepe felé jártam, amikor egy álmos hang megkérdezte, hogy megérkeztek – e? Mondtam hogy nem, ez még csak a határ, és én határőr vagyok!
Erre többen szedelődzködtek, és leszálltak indulva a sofőr után a shop – ba. Sétáltam tovább, egészen a busz hátsó soráig. Igaz hogy az utolsó négy sorban már nem láttam senkit ülni, de hát ha már ott voltam, megnézem nem bújt-e el valaki hátra. Közben lassan mindenki leszállt.