Kamasz tavasz 6-7. rész

6. rész

Beindult a nagyüzem!
Érdemes volt sokáig vágyakozni, ezen a tavaszon beérett a termés. Szorgos méhecskeként szálltam illatos kehelyből más nyiladozó szirmok közé, és megint tovább...
Majdnem minden délután elkísértem valakit – Cicus után mások is megismerték a helyet – a sétálók útvonalától távol eső, partmenti, árva padhoz, ahol háttal és szemközt tornyosulva is tudtunk "hóc-hóc"-ot játszani. Csak ritkán zavart meg bennünket egy-egy kóbor , esetleg egy másik pár, akik kicsit a vizet tanulmányozva várakoztak illedelmesen, amíg le nem szálltunk mindketten a lóról.
Timi is elfelejtette hirtelen jött csalódását, és nem bánta, hogy mégsem vállaltam el a csajos bulin kollektív masztizásban közreműködést. Azokon a napokon, amikor úgy prognosztizálta, hogy a család többi tagja később ér haza, mi ketten vettük birtokba a lakást. Hosszas rábeszélés után sikerült továbblépni, s egyik alkalommal, amikor nyelvével körbekanyarintva ajkait, letérdelni készült elém, visszatartottam, számmal betapasztottam a száját, és kapkodva levetkőztettem. Mint egymás mellett feszülő két ujj, úgy tűnt, ezek a szirmok nem fognak beengedni, ám a legelső diszkrét érintésre engedelmesen megnyíltak. Közelről néztem, ahogy egy majd két ujjam elmerül, és csillogó nedvességgel borítva felbukkan. Gyengéden megfordítottam, és hátulról is kiélveztem a látványt, majd amikor átvette a ritmust, sőt gyors és határozott lökésekkel reagált hátrafelé, kihúztam az ujjaimat, és fénylő cseppel a végén jelentkező szerszámommal tömtem be a kitágított járatot.
Egy este – élvezve a tavaszi illatokat – összefutottam egy a menzáról ismerős csajjal. Egymásra szoktunk mosolyogni elölről is, hátulról is, de ő az utóbbiról nem tud, hacsak ezek a pletykás csajok el nem mesélték már, hogy mindig megcsodálom gömbölyű fenekét. Hetente háromszor jár suliba, s kétszer szakmai gyakorlatra, mint mondta, s ez a nap éppen a gyakorlatos. Annával ettől kezdve minden héten két este találkoztunk, és amíg nem indult a busza a 30 kilométernyire fekvő otthona felé, együtt töltöttük az időt. Hasznosan persze: megmutattam neki is az árválkodó padot – első alkalommal éppen várakozni kellett egy keveset, mert használatban volt, de legalább láthatta a szeme sarkából, mire való a hely –, és többször meglátogattuk az állomás előtti félhomályos, fás-bokros parkot.