Az a NAP 4. rész

Mintha milliónyi hangya rágta volna a lábaimat, rogytam vissza erőtlenül a földre. Hiába no, a hosszúra nyúlt, kielégítéséért folytatott csatározásomban teljesen elzsibbadtam.
– Adj egy papírzsebkendőt, légy szíves – böktem fejemmel az ágy végénél álló éjjeliszekrény felé, miközben lábszáramról felemelkedve, combjaim közé túrtam, hogy a kiszivárgó nedveket szétkenhessem a már úgy is ragacsos, csatakos bozontomon.
– Remeg a lábam... – mondta és láthatóan meg-megrázkódott nyújtózkodása közben lábujjhegyén támaszkodó lábának combizma.
– ... kiszívtad minden erőm – folytatta, ahogy átadta a csomagból előhúzott zsebkendőt és nem hagyhatta ki, hogy meg ne csókoljon. Térdelve felegyenesedtem, egyik kezemmel kicsit felfelé húztam szőrös szeméremdombom bőrét, a másikkal pedig igyekeztem szárazra törölni magamat.
– Kérek még... – kezdtem
– ..., mert teljesen magam alá csináltam... – mondtam, miközben a kezemben lévő papírzsebkendőt elengedve máris a másikért nyúltam. Gondoltam a földrehulló zsebkendő majd valamennyire felitatja a padlón lévő foltokat.
– Segíts föl! – kértem, mert másként nem tudtam volna zsibbadt lábaimról felemelkedni, így azonban hamar mellé csüccsenhettem az ágy szélére, hogy megrázogatva combjaimat és vádlimat segítsem beindulni a vérkeringésemet.
– Figyeld meg, még teljesen belesántulunk a végén a szexbe – szólt viccesen és közben ő is gyengéden masszírozni kezdte lábaimat.
– No, ennél nagyobb bajunk azért ne legyen... – hallgattam el egy pillanatra és egy jólesőt sóhajtottam, ahogy elnyújtózva nekidöltem a falnak. Felállt mellőlem és a remegéstől még bizonytalankodó lépésekkel az asztalhoz ment. töltött és a poharamat átadva egy puszit nyomott a számra, majd így szólt:
– Azt hiszem, most rá ihatnánk egy nagyot... – majd kortyolt egyet, s már folytatta is tovább:
– Tudod, amióta megbeszéltük ezt a mi kis napunkat, azóta hányszor, de hányszor fantáziáltam..., próbáltam elképzelni mi is fog történni majd..., de már most minden képzeletemet felülmúltad... – hallgatott el egy kicsit – ... pedig még csak dél van... – emelte fel mutató ujját, jelezve egy közeli templom harangjának hangját. Egy széket húzott az ágy elé és fordítva ráült, hogy beszélgetésünk közben a támláján támaszkodhasson.