A főnök lánya

Lassan betöltöm a harmincat, és mégsem érzem azt, hogy elértem volna valamit az életben. Hiába szereztem meg a jogászdiplomát, hiába lett ez a remek munkahelyem, hiába nősültem meg, mégis úgy érzem, hogy csak sodródom az élettel. Vannak és voltak céljaim, azokat mind-mind elértem, és mégis üresnek, szürkének érzem napjaimat.

Talán ott rontottam el, hogy túlságosan kiélveztem a fiatal éveimet. Isten jó külsővel áldott meg és ehhez társult a biztos anyagi háttér is. Így nem csoda, hogy úgy cserélgettem a barátnőimet, mint mások a zoknijukat. Élveztem, ahogy az egyetem évei alatt a nők naponta fodultak meg az ágyamban úgy, hogy még a nevüket sem ismertem. De minek is ismertem volna? Mindegyikük könnyű vérű, párkapcsolatra képtelen nő volt, akiknél semmi komolyabbra nem számíthattam.
De az egyetem után eldöntöttem, hogy megváltozom. Igyekeztem olyan nők társaságát keresni, akik hosszabb távú kapcsolatra vágynak. Persze ennek csak az lett a vége, hogy az egyéjszakás kalandok több éjszakává nőtték ki magukat, de szexkapcsolaton kívül nem lett semmi más. Mígnem bekövetkezett az, amitől úgy rettegtem.

Ritával egy bálon találkoztam, és a szokásos ismerkedés után az ágyban kötöttünk ki. Kellemes partner volt, és az utána következett beszélgetésből levonva – még értelmes is. Ő volt az első, akivel szex után úgy istenigazából beszélgettünk. Elmesélte az életet, és én is elmeséltem az enyémet. Őszintén, nem szépítve a kellemetlen és sokszor fájó igazságot.
Aztán már csak azt vettem észre, hogy egyre többször járunk össze, és nemcsak az ágyban, hanem társaságba is. De egy valami még mindig hiányzott, amitől nem tudtam felhőtlenül boldog lenni: a szerelem. Bár Rita volt az első olyan nő, akivel a szexnél továbbjutottam, mégsem éreztem iránta semmit, csak tiszteletet. És ez megbélyegezte kapcsolatunkat, hiszen benne a szerelem halovány jelei körvonalazódtak ki, bennem viszont semmi. Már ott tartottunk, hogy jó lenne megszakítani ezt az egészet, mielőtt komolyabb baj történik, de már késő volt. Ugyanis Rita bejelentette, hogy terhes, és esze ágában sincs lemondani a babáról. És hát nekem sem volt. Egy gyereknek két szülő kell, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt, és én meg nem leszek az a fajta hétvégi apuka, aki csak egy-egy napra találkozhat a fiával. Végülis férfi vagyok, nem menekülhetek a kötelességem alól.