Tizenegyezer vessző

Első fejezet

Bukarest szép város, kelet és nyugat találkozik benne. Ha csak földrajzi fekvését nézzük, még Európa; de az emberek viselkedése az utcán járó-kelő egzotikus emberfajták – törökök, szerbek, macedónok – már Ázsiát idézi. Az ország azonban mégiscsak latin, a gyarmatosító római katonák nyilván mindig Róma után ácsingóztak, hiszen akkor az volt a világ fővárosa s minden elegancia székhelye. Ez a nyugatimádat aztán továbbszállt leszármazottjaikra: a románok mindig is olyan városról álmodoztak, ahol a fényűzés természetes, az élet vidám. Ám Róma dicsősége lehanyatlott, a városok királynője Párizsnak engedte át koronáját, úgyhogy a románoknak most már Párizs a mindenük, Párizs, Róma dicsőségének legméltóbb örököse!

Mint minden román, a szép Bebascu herceg is folyton Párizsról álmodozott, a fények városáról, ahol minden nő gyönyörű, s ahol minden nő csak arra vár, hogy szétrakhassa a lábát. Bukaresti diákoskodása idején elég volt, ha csak egy párizsi nőre gondolt – A Párizsi Nőre – mindjárt felállt a fasza, s lassan, áhítattal verni kezdte. És bár később csodás román picsákba-seggekbe élvezett bele, mindig érezte: neki párizsi nő kell.

Mony Bebascu dúsgazdag családból származott. Ükapja hospodar volt, ez körülbelül az alprefektusnak felel meg Franciaországban. Ám a románoknál ez a cím apáról fiúra száll, úgyhogy Mony nagyapja és apja is hospodár lett. Mony Bebascunak is ez a cím járt volna ősei után.

Ám ő, francia regényeken nevelkedvén, csak mulatott a dolgon: "Hát nem nevetséges – gondolta –, hogy valaki alprefektusnak szólíttatja magát, csak, mert ősei is azok voltak? Kész röhej! " S hogy ne legyen annyira röhejes, a hospodar-alprefektusságot hercegi címmel váltotta fel. "Ez már döfi – csettintett elégedetten – ilyen címet már lehet örökölni. A hospodárság közigazgatási méltóság, de aki közigazgatási tisztet tölt be, annak cím is kell hozzá. Nemessé ütöm magam. Én tulajdonképpen egy ős vagyok. és unokáim hálásak lesznek érte. "

Bebascu herceg szoros kapcsolatban állt Szerbia alkonzuljával; városszerte beszélték, hogy Buzilo Tosszevics előszeretettel kúrogatja seggbe a deli herceget. Egy nap Mony kirittyentette magát, és elindult a szerb alkonzulátus – ra. Az utcán mindenki utána fordult, a nők mélyen szemébe néztek, s azt gondolták: "Szakasztott olyan, mint egy párizsi".