Út a pokolba 3. rész - Nyelvlecke kezdőktől haladókig

Beckynek rémülten pattantak fel a szemei:
– Én erre képtelen vagyok!
– Már hogyne lennél rá képes?! Csak még nem próbáltad. Vagy úgy gondolod, hagyjuk itt abba, és Te leszel az egyetlen, aki ma este elélvez? – Maria kedvesen, és igen meggyőzően duruzsolt Becky fülébe. A lány megcsóválta a fejét.
– Félek, hogy ügyetlen leszek.
– Vállalom a kockázatot – nevetett teli szájjal Maria. – Ha elrontod, megkérjük Nicket, hogy ugorjon be helyetted. De ha nem akarod...
– De akarom. Csak nem tudom, hogy kezdjek hozzá.
– Csókolózni tudsz, ezt már bizonyítottad – tűnődött el a barna bőrű szépség, aki mellett a sápatag kislány meztelen bőre olyan fehérnek tűnt, mint a liliom. – Nick, kedves, ideadnád a sálamat? – A vékony fekete selyemsálat Maria a táskájában hordta, és ha unatkozott, elővette, és játszott vele körbe-körbe futtatva az ujjai között. A nyakába még egyszer sem vette.
– A nők számára a látvány gyakran inkább zavaró, mint izgató – mosolygott a feszülten pislogó kamaszra. – Bekötöm a szemedet. Csak az ösztöneidre hallgass!

Becky nem volt meggyőzve, de engedelmesen felemelte a fejét, hogy Maria óvatosan összehurkolhassa a finom anyag végeit. A nő bal tenyerével megtámasztotta újdonsült tanítványa tarkóját, és finoman megcsókolta. Jobb keze ujjbegyeivel körberajzolta a vékony mellkast, nem tudom, hozzáért-e valójában az érzékeny bőrhöz, de amerre a kézfeje járt, apró remegések támadtak a csupasz felületen. Becky kieresztette a levegőt az orrán, elernyedt, Maria pedig milliméterenként engedte vissza a lány fejét az ágyra, miközben egy pillanatra sem vette le ajkait partnere szájáról. Mintha mozdulatszínházat néznék, futott át rajtam a felismerés.

A szoborszépségű vérbő asszony ráhemperedett a törékeny testre. A bronzbarna körték lágyan simultak a feszes fehér almákhoz, formás, izmos, hosszú comb furakodott a lány lábai közé. Becky valószínűtlenül hosszú ideig szívta újra be a levegőt, miközben Maria háta megemelkedett – alkalmi szeretője száján keresztül lélegzett. Kezeivel letepert zsákmányának arcát fogta közre. Hogy össze ne nyomja, finoman támaszkodott a könyökén és a térdein.

– Lélekcsók – szólaltam meg önkéntelenül. Maria összerezzent a szóra, és a kapucsínó lassan elvált a habtejszíntől. A habtejszín nyitott ajkakkal finoman lihegett.