A kakukk

"Ha megfizetsz, én előtted
megkakukkolom a feleséged.
Neki is jó lesz,
neked is jó lesz,
és én is élvezem!

Én vagyok a kakukk,
a kéjes kakukk
Abból élek, hogy a
pénzedért a nejed pináját
megdömöckölöm.

Száll a kakukk,
száll a kakukk,
száll a kéjes kakukk! "

dudorásztam magamban a magam faragta nótácskát, miközben a nap dicsőséges sugarai a szomszédos sugárút zajával együtt dőltek be harmadik emeleti irodám tágra nyitott ablakain. A félig lehúzott beárnyékolt szobában világos pászmákat vetettek művészi faragásokkal díszített íróasztalomnak egy repülőgép-anyahajó fedélzetének méretével vetekedő sötét lapjára, no meg Cavalli mokaszinos lábaimra, amelyeket e sötét asztal tetejére kényelmesen felraktam. Az utca túloldalán, az Operaház penészzöld lemeztetője szinte vibrált a hőségben.

Rekkenő nyár volt. A mennyezeten forgó ventillátorok suhogása alatt szerettem így, mélyen székembe csúszva az asztal mögött , és asztalra pakolt lábakkal a kuncsaftjaimra várni.

A lábujjhegyen járó időt azzal múlattam, hogy eljátszottam, én vagyok Phil Marlowe mesterdetektív, aki hasonlóan dögletesen meleg napokon szintén az irodájában és várta, hogy tűsarkain betipegjen hozzá egy bolerós ügyfele. A nőnemű ügyfél, egyben a végzet asszonya, miután egy minden más földi halandó által kibogozhatatlan ügy kiderítésével bízza meg, két fejezettel később a karjaiba omlik, és hevesen csókolódznak egymással. A szenvedélyes szeretkezés képszerű ábrázolása persze Chandler könyveiben elmarad, mert az akkori időkben ez – a regényekben legalább is – nem volt illendő, pedig nyilván akkoriban sem kevesebb odaadással művelték a pinareszelés nemes műfaját, mint manapság.

Marlowe és közöttem a játszi párhuzam persze bármennyire is vonzó és szórakoztató volt, ott mégiscsak sántított, hogy amíg ő egy lepukkant és poros irodában várta, hogy Raymond Chandler tolla végre agytornáztató bonyodalmakba és macho leszámolásokba lökje, addig én az Operaház tetejére néző hoch-elegáns luxuslakásom madárröptetésre is bőségesen alkalmas, hatalmas hodályában vártam az íróasztalra feltett lábakkal, hogy ügyfelem lentről a kapuból végre felcsöngessenek hozzám.

De nem csöngetett.