Szexjárat 5. rész - Második hét eleje

Következő hétfőn lényegesen fürgébb voltam a szokásosnál. Sokat segített, hogy kinyitottam a szemem, így egyből megtaláltam mindent a fürdőszobában, hunyorogva, vagy leeresztett szemhéjjal ez hasonlíthatatlanul komplikáltabb. Gyors reggeli – más nem nevezné annak, de nekem megfelel.
A múltheti, szexjáratos, saját menetrendemnél pár perccel korábban értem a buszmegállóhoz, meg kellett állnom már előbb, mert még sok-sok ember várakozott az igazi járatra. Mikor befutott, készségesen befogadta az utazni vágyókat, és sűrű nyögésekkel útjára indult, beálltam a helyére.

Kerestem egy cd-t, hosszú idők óra először úgy, hogy odanézve válogattam: az jó lesz, amit Mariann olyan ügyesen kitalált. De régen volt péntek!
Telt az idő. Kicsit rapszodikusan: először nem moccantak az óra számjegyei, s mikor végre elérkezett a szexjárat indulási időpontja... mi van itt?... egymást kergették a percek.
Még a telefonszámát sem ismerem, hogy megkérdezzem:
– Elaludtál, megbetegedtél?

Tíz percet várakoztam, majd vontatott mozdulatokkal, kelletlenül elindultam. Vár a munka! Olyan félút tájékáról még erős kísértést éreztem, hogy visszafordulok, mert biztos késett, ott vár hiába...
Napomat egyetlen szóval jellemezhetném... esetleg egy másikkal még: eltelt.
Reméltem, hogy Mariann nem lett beteg.
Az sem tudott feldobni, amikor kollégám – akinek mindig élvezettel hallgatom a sztorijait – újabb történettel szórakoztatott. Megismerkedett egy csajjal, rá is beszélte, hogy menjenek fel a lakásba, semmi rendkívüli nem történt, megegyeztek a következő napi ismételt együttlétben. Csakhogy – valamit félreérthetett – a csajszi másnap este bőröndökkel állított be ámuldozó kollégámhoz.

*

Kedden zuhogó esőre ébredtem és tele kétségekkel. A rutin – és reflexszerű mozdulatsor után, kissé megázva beültem a kocsiba és gurultam a megszokott útvonalon.
A buszmegállóban egy rikítóan sárga esernyőt láttam, alatta pedig formás lábak farmerben... Mariann! Tehát nem beteg!
– Hát szia! – libbent mellém a szokásos derűjével és elmaradhatatlan hátizsákjával.
Mielőtt megfogalmaztam volna kérdő arckifejezésemet, válaszolt:
– Tegnap... Indultam éppen, le ne késselek, amikor anyu állt ki a garázsból, hogy elvisz, neki arra van dolga. Még azt hittem először, a buszmegállóig akar fuvarozni, de nem ám! Végig! Mit mondhattam volna? Hogy jobb nekem a megszokott busz?