Holdfénykeringő

... lehunyt szemmel áll az ablak előtt, a Hold végigpásztázza a sötét szobát. Keze az ablak üvegén, lassan csúszik lefelé. Fejében dübörög a zene, átitatja az érzékeit, felborzolja az idegeit és mégis: megnyugtatja, kisimítja. Szórakozottan kopog a körme az üvegen a dal ritmusára. Egymással szemben ülve nézzük a semmit... minél többet markolok annál kevesebb marad a kezemben... Megbízhatok-e benned örökre? – dúdolja halkan a dalt.
Szemben a sötét dombtetőn reflektor vág éles fényt az éjszakában – mintha késpenge járná át reccsenve az éjjelt. A felszálló párában gomolygó fény megsokszorozódva terül el a lapályon. Valahol mélyen belül remegés kúszik végig a testén. Először nem figyel rá, az épp eltűnő Holdat bámulja még mindig. A fényszóró arrébb vetül, végig pásztázva a földeket, végigvágva még egy utolsót a félhomályos szobán.
Bizseregni kezd a talpa, ahogy fülébe kúszik a motor zsongása. Az érzés lassan indul el fölfelé, végig a lábán, a térdhajlatban, mintha leheletfinom ujjak érintenék a csípőjét, a zsongás végigvonul a gerincén, és a tarkójánál folytatódik.

Elhal a motorzaj. Halk léptek a kavicson, elhallgat a dal, a pillanatnyi csendben hallani, ahogyan egy tétova kéz simít végig a falon, kapaszkodó után keresve – lehunyt szemei előtt ugyanez a kézforró, lüktető bőrt simít végig, amely a vágytól szinte fehérizzásig hevült... – kattan a zár, óvatos léptek keresik a lépcsőt, megnyikordul a fa. Keze lassan csúszik lefelé az ablaküvegen, leengedi maga mellé, és remegő-zsongó testtel vár.
Önkéntelen mozdulattal sodródik a teste oldalra a következő dal ritmusára, pattanásig feszült idegekkel számolja a másodperceket, míg a halk léptek mögé érnek. Néhány centi távolságra áll mögötte, nem látja, de érzi, a leheletét a nyakán, az illatát az orrában, azt a mindent betöltő extázist ígérő illatot amitől bódultan száguld a vér az ereiben, és a test kisugárzását, amelyet ezer közül is felismerne bárhol, és bármikor.
Türelmetlen mozdulattal simulna a háta mögött álló testhez, de az előre lendülő tenyér, amely a vállára simul, megállítja.

Két puha kéz simítja végig a vállát, karját, csípőjét és a derekát visszafelé, hogy megpihenjen a mellek alatt, mintha mindig is oda tartozott volna.