Szexjárat 1. rész - Hétfő - Kedd

– Kiragaszthatnánk egy piros karikát a kocsi oldalára!
– Mint "szexjárat"?
– Aha. Mind a két oldalra, sőt előre-hátulra is, a tetejére is, a repülők is vigyázzanak! Jó nagy, pirosat, mint a hulahopp karika...
– Hulla vagyok már, mire odaérünk, minden nap!

Reggel, 6. 58. – mondaná a narrátor egy régi filmsorozatban.
Bármelyik reggel, mondhatnám én, hiszen már egy hete tartanak ezek a különös utazások, mindig ugyanabban az időpontban. Az pedig, hogy alig egy hét alatt sikerült kitalálnom egy ilyen kézenfekvő – és lényeglátó – elnevezést, mint a SZEXJÁRAT, nem valami szikrázó fantáziára vallott. Remélem, ez nem általánosítható a fantáziám mindenkori állapotára, hiszen eddig büszke voltam rá, és nem csupán színesnek tartom, hanem tiri-tarkának. Inkább az a tény befolyásolhatta képzelőerőmet, hogy más irányú elfoglaltságokat talált mostanában, nem tartotta a legfontosabb feladatnak egy blikkfangos elnevezés kiötlését a már pornóba hajló, érzékeket próbára tevő utazásaink számára.

Az első napon még alig beszélgettünk. Állt – abban a buszmegállóban, melyben máskor több tucatnyian várakoznak – magányosan. Inkább vékony, hosszú lábú, ám a cicije nőies, és úgy tűnt a gyors leltár során, hogy a popsija sem egy marok, az is vonzó. Furcsa volt látni, megszoktam már a tömeget, amint naponta menetrendszerűen elhaladtam itt. Csakhogy pár perccel korábban szoktam erre járni! Tehát lekéste! – ismertem fel a helyzetet, már fékeztem is, és visszatolattam néhány métert.
Hálás tekintettel lépett mellém:
– Merre mész? – kérdezte, résnyire nyitva az ajtót.
– Bárhová!
– Akkor egy darabon elvinnél? Suliba megyek, nem várt meg a busz.
– Gyere csak, én is K-ra megyek! – Ebből a megállóból csakis abba az irányba szállították a dolgozni és tanulni vágyókat reggelente az álmos járművek.
Beült, hátizsákját a lábához tette, és bemutatkozott:
– Mariann.

Morogtam én is a nevemet, s ezzel úgy tűnt be is fejeződött a beszélgetés. Hallgattunk perceken keresztül. Én az éppen kezdődő híreket figyeltem a rádióban, ő pedig nem akart zavarni.
Néhány mondatra azért emlékszem, de nem tulajdonítottam jelentőséget ezeknek. Megszoktam a magányos utazást, naponta ingázva A és B pont között, ismerve minden kanyart és traffipax-lelő helyet, a reggeli oda utat arra használtam általában, hogy végiggondoljam aznapi teendőimet.