Kiscsaj

Korán reggel Carter beugrott hozzám a kávézóba. Épp akkor végeztem a felmosással. Azt mondta: nem kizárt hogy ma találkozom valakivel. Add kölcsön a kéródat, Charlie, oké?
Persze, mondtam neki, nyitva az ajtó. Jön a gázóra – leolvasó (azért vettem le a lakatot). Lehet, mondtam, hogy az albérlom, Angie, otthon van, de o általában tök el van szállva. Azt se veszi észre, ha a szomszédban trombitálnak. Tied a terep, Carter. viszont nincs. Azt mondta, van más, ami pörgésben tartja. Ez vicc akart lenni. Kösz, testvér, mondta. Azt hiszem, mondtam, én már mindent kipróbáltam, de a whiskynél nincs jobb. A whiskytol legalább , a meg csak elhülyítenek. Ja, jó duma, mondta. Aztán elkalandozott a tekintete.
Egyenesen a parkba ment. A park tele van finom kis szoke csibékkel. Kiscsajok, távol az otthontól. És higgyétek el, ezek imádják a nagy fekete kandúrokat, akik ott mászkálnak délidoben, meredezo szerszámmal. Mert az a trambulin a mennyországba. Lehet, hogy így van.
Manapság a fekák kipakolják nekik, amijük van. Régebben én is feltálaltam az enyémet. Kicsit dolgoztam rajta, a kiscsajok meg leszívták a szaftot.
Következo lépés: Carter elhelyezkedik a padon. Jobbra – balra néz. Feszül rajta a nadrág. Beindul a fantáziája. Akkor jön ez a kis bige. Csak úgy lófrál magában. Mappával a hóna alatt nézelodik. Carter odakiált neki. Hé, ülj ide. Ide mellém, te kis csinibaba. A csaj odakapja a fejét. Leül. Egész a pad szélére.
Hová való vagy, kislány? kérdi Carter. Nyugi, csak beszélgetünk.
Kösz Ja, Közép – nyugatról jövök, mondja. Chicago mellol. Imponálni akar. Talán nem is jött olyan messzirol.
Egy kis kiruccanás, mi, nyuszikám? A barátod meg csak úgy elengedett.
Ó nem, mondja. Kezd feloldódni. Végleg eljöttem otthonról. Elegem van az anyámból. Suli után jön a mosogatás, aztán kitakarítani, az öcséim szobáját is, nekik bezzeg semmi dolguk. És tízre mindig otthon kell lennem, szombaton meg éjfélre, pedig pont akkor kezdodik a buli. Különben meg semmi se történik abban a városban. Semmi! Tiszta pangás, dögunalom. És tele vannak eloítélettel! Elpirul, nem akar bántó lenni. Szörnyu, és ráadásul amikor szívtam egy kis füvet, amit egy New York – i fickótól kaptam, aki arra járt, egy hétig ki se tehettem a lábam otthonról. Figyelik az embert. Undorítóak, és olyan ostobák!