Az állásinterjú 5. rész

Az elmúlt pár hónapban sokat gondoltam rá. A zsarolót – mint kiderült egy biztonsági őrt, aki így próbálta meg szerény jövedelmét kiegészíteni – lebuktattuk és eltávolítottuk, és miután a fél cég oda járt ebédidőben, az ügyet csendesen besöpörtük a szőnyeg alá. A kistárgyalóra pedig lakat került. De Alexandrának mennie kellett, így állapodtam meg a nagyfőnökkel. Nyilvánvaló "érdemeim" miatt én voltam a számára az értékesebb. És a veszélyesebb. Mégis kicsinyes bosszút akart állni, és megmutatni, ki a nagyobb . Persze a válságra hivatkoztunk, de később mégiscsak kaptam egy négyórás bányarémet a bérszámfejtésről titkárnőnek.

Tété, a legjobb cimborám az egyetem óta, most lassan szürcsölte jéghideg a bárban.
– Felejtsd el, lépj tovább – dünnyögte a pohárba temetkezve.
– Nem tudom, nem akarom – dünnyögtem hasonlóképp.
– Akkor keresd meg.
– Nem tudom, nem akarom. Ő sem akarja. Különben nem tűnt volna el csak így.
– Hagyd abba az önsajnálatot. Te nem ilyen vagy, állj a sarkadra, és keríts egy nőt magadnak.
– Könnyen szövegelsz, csak a jobbodra fordulsz hajnalban, és máris ott a biztos lyuk, ráadásul bájos csomagolásban.
– Ne beszélj így a feleségemről, életem értelméről, ha nem akarsz egy monoklit a szemed alá! – húzott be tréfásan egyet. – Volna neked nőd elég, ha akarnád. Mikor dugtál egy igazán jót utoljára? Te, a nagy "kan-dúr". Vagy másfél hónapja, ha jól emlékszem. És azzal a dögös bukszával is mi lett? Reggel kidobtad. Pedig reggelit is készített neked.
– Épp azért – szúrtam közbe monológjába.
– Na, hagyjuk! Ott az a két csinos nő, a bárpultnál, bevetem magam a kedvedért, úgyis csak az egyikük lesz szabad, a másik jó lesz nekem ivócimborának. Aztán majd diszkérten magatokra hagyunk a másikkal, és uccu neki.
– Nem kell, hagyjál!
– Mé', mi kő', ő? – váltott idétlenre.
– Talán.
– Tudod mi a te bajod, öcsém! Hát csak most jöttem rá! – röhögött a haverom tele szájjal. – Hát te szerelmes vagy. Életedben először, te önző disznó, csak nem ismered fel, mert nem ismered az érzést. Nem mintha más érzést ismernél. Na húzzunk, én nem tudok rajtad segíteni, engem meg vár a pici párom.