Zsuska és Zsoska 5. rész

Nem tudom, hogy olvastam el az írást, mert már a negyedik sornál eleredt a könnyem. Mindenesetre aznap éjjel kirohantam a Keletibe, felültem a soproni vonatra, hogy megyek utána. Egész úton a levelet olvastam, talán ezért sem ült be a kupéba senki, mert amikor meglátták, hogy egy bomlott agyú, síró óriás ül bent, gyorsan továbbálltak. A határőrök Kónynál zavartak le a vonatról. Akkor még engedély kellett belépni a határsávba, persze nekem nem volt. Nem tudom, talán a termetem, talán ahogy kinéztem, akadályozta meg a vékony civil ruhás határőrt abban, hogy előállítson. A legnagyobb szerencsémre, mert ha megtalálják a levelet nálam, akkor nincs mese, rám varrják a büntetést, és még Zsuska anyját is meghurcolják. A hideg éjszakában aztán valahogy magamhoz tértem, visszautaztam Pestre.
Reggel becsöngettem Juliékhoz.
– Na, mi van – kérdezte cinikusan Juli –, mégis akarsz velem beszélni?
– Mit tudsz a levélről? – kérdeztem fenyegetően.
– Mit tudnék? Semmit! Az érettségi utolsó napján megkért a Buauer, hogy ne menjek le anyámék után, amíg nem kapok tőle egy levelet, amit okvetlen oda kell adjak neked.
– Nem hiszek neked, ennél többet kell tudnod!
– És ha igen, neked mi közöd hozzá? Nem vagy senkim, hogy őszinte legyek hozzád.
– Te – hördültem fel –, kirázlak a ruhádból, ha nem válaszolsz.
Beléptem az előszobába, megragadtam a két karját és megráztam. Mindössze egy otthonka volt rajta, a felső gombok szétnyíltak, ahogy hátrafeszítettem a karját. A két melle elém tárult, de ügyet sem vetettem rá. Ő pedig ahelyett, hogy kiabálni, menekülni próbált volna, a bejárati ajtót.
– Beszélj, mert nem tudom, mit csinálok veled.
– Adhatok egy-két tanácsot – búgta kéjesen.
– Nyugodj meg, arról szó sem lehet közöttünk – mondtam határozottan.
– Gyere be, elmondok mindent.
Engedelmesen követtem az öccse szobájába. Jól választotta meg a helyszínt, mert ahogy megláttam az öccse ágyát, egyből az első szeretkezésünk jutott az eszembe Zsuskával.
Leült az ágyra, az otthonkáját persze nem gombolta be.
– Mit akarsz tudni? – kérdezte, s közben hatalmas melle tenyérni tányérját simogatta előttem.
– Mit tudsz a levélről?
– Nem tudok semmit – kezdte elölről az ingerlésem.
– De azt mondtad, elmondasz mindent.
– Mindent elmondtam, ami rád tartozik.
– Te ne dühíts, mert megöllek!
– Na akkor végképp nem fogsz semmit tudni.