Egy vállsérülés

– Hogy sikerült megrántani a vállad? – kérdezte a lakótársnőm és egyben barátnőm, miközben masszírozta bele a sport krémet.
– Áhh, – nyögtem fel a fájdalomtól – az irodában... héé óvatosabban! Szóval az irodában beesett egy pár papír az íróasztalom mögé, és csak úgy tudtam kivenni, hogy kissé megemelve, odébb húzom az asztalt. Rosszul emelhettem meg. – magyaráztam.
A nappaliban feküdtem a kanapén, Niki pedig mellettem térdelve krémezte fájós vállam. Levettem a blúzom, csak a melltartó maradt rajtam, melynek pántját Niki félre húzta, hogy ne legyen krémes. Ismerős nyikorgást hallottam, tudtam, hogy Peti, a vőlegényem ért haza a munkából. Nem zavartattuk magunkat, Niki tovább krémezett. Péter is bejött a nappaliba, majd leült a fotelbe, s kíváncsiskodni kezdett, hogy mi történt velem. Niki lassú, kör-körös mozdulatokkal fejezte be a krémezést, majd visszaigazította melltartóm pántját a helyére.
Miután befejezte, a szobájába ment. Egy hónapja lakott velünk, de nem volt túl jóban Petivel, valamiért nem szerették egymást, így kerülte a társaságát. Párszor összeszólalkoztunk Petivel Niki miatt, ő már kezdettől fogva ellenezte, hogy nálunk lakjon, ám szegény lányt nagyon megviselte az édesanyja halála, s az apja hitelei miatt a bank elvitte a családi házat, ezért nem is volt hová mennie, így befogadtuk őt, mint albérlőt. Kedves és csinos lány volt, ám valahogy a férfiakkal sosem volt szerencséje. Gyakran panaszkodott, hogy csak kihasználják őt a pasik, s az első szex után már le is lépnek tőle.
– Drága, kicsit lemegyek a haverokkal , ha nem bánod? Nem maradok sokáig, maximum éjfélre haza jövök! – mondta Peti.
– De... azt ígérted, hogy ma este itthon !
– Tudom, de itthon van a kedves barátnőd is... így hogy akarsz ? – kérdezte suttogva.
– Jaj, Peti, ne legyél már ilyen, miért ne velünk ő is? Miért nem tudtok jóba lenni? – kérdeztem én is suttogva, nehogy meghallja Niki.
– Na, jó, nem bánom. Akkor lemegyek borért.
Míg Peti elugrott a boltba, gondoltam benézek Nikihez, s szólok neki a . Benyitottam a szobába, s ő épp az ágyán ült, unottan bámult maga elé. Rám nézett, szemei csillogtak a könnyektől.
– Na, mi a baj? – kérdeztem, s közben leültem mellé.