Az esküvő

A legjobb barátom András esküvőjére indultam a párommal. Miért kell ezeket az esküvőket mindig a nyár kellős közepén 38 fokban tartani? – dühöngtem magamban az izzadságot higikendővel törölgetve a homlokomról. Nyáron, ha nincs tárgyalásom, a munkába legalább zakót és nyakkendőt nem szoktam venni, de egy esküvőre illik kiöltözni. Szerencsére a templomban kellemes hűvös volt.

A közeli hotel bankett termébe már elég éhesen érkezett meg kora este a násznép. Az ajtóban egy csinos, alacsony hosztesz lány igazított el mindenkit a megfelelő asztalhoz, a zenekar játszott, a pincérek pezsgőt kínáltak. Szóval minden jól szervezettnek tűnt. Mi természetesen a „barátok” asztalt kaptuk ahol ült még néhány ismerősöm, volt kollégák a régi munkahelyemről, ahol András is dolgozott. Sok lagziban voltam mostanában, mintha minden korombeli ismerős, barát és rokon most jött volna rá, hogy menthetetlenül házasodhatnékja van. Én voltam szinte az utolsó nőtlen, ami nem pontos kifejezés, hiszen a nőm épp mellettem ült. Persze ez sem jó kifejezés, inkább az élettársam, nagy valószínűséggel lelendő gyermekeim anyja, de a papírtól irtóztam, mint macska a forró kályhatetőtől.

Abban már előre megállapodtam az én Katámmal, hogy ez az esküvő az enyém, azaz ma én iszom. A múltkori vidéki esküvő az övé volt, abból az egyszerű okból, hogy én jobban vezetek autópályán, így ő becsiccsentve felszabadultan rophatta is a táncot.
Nincs két egyforma esküvő, és a mi esküvőink jócskán különböznek az amerikai romantikus vígjátékokban lefestett képről. Főleg ami a koszorús lányokat illeti, akikkel utána mindenféle kalandokba lehet bonyolódni. Itthon legjobb esetben is már bepasizott átlagmacák, de gyakran inkább trampli női rokonok, és ha valaki tényleg ütős csaj, akkor amellett biztosan ott virít a kigyúrt menő „vállalkozó”. Ezen az esküvőn sem volt másként.
Az összeültetett asztaltársaságok is sokszor kínosan kellemetlenek tudnak lenni, így általában unatkozom az esküvőkön, ezért az egyszerűség kedvéért berúgok, hogy legalább a kedven legyen felhőtlen. Ez egyébként főleg a vidéki hagyományos lagzikon fordul elő. Andrásé azonban egy klasszikus városi esküvő, jól szervezett, elegáns környezet, sok ismerőssel asztalnál, és ihatok is – jó estének nézett ki. De hogy ennyire!