Sylvia 2. rész

A napok ólomlábakon vonszolták magukat, és csak nem akart eltelni a hétvége. Sylvi minden apróságot megkapott Johanntól, bár az átadás nem történt zökkenőmentesen. A kocsis megint oldotta a gatyamadzagját, viszont a kislány most nem úgy volt öltözve, így nem ment bele semmi ilyesmibe sem.

A cselédlány a megszokott módon folytatta napjait, takarított, és ha kellett a konyhában segédkezett. Talán a hétfői munka előszeleként, de lehetőséget kapott arra, hogy saját maga helyezze el az úr kávéját annak dohányzóasztalán, mely közvetlenül a dolgozószobából nyílott. Az úr éppen a Johannal beszélt, aki vigyázzállásban, szemét lesütve várta az utasításokat. Sylvia önkéntelenül is meghallotta az utolsó szavakat.

– Johann, ma délután menj be a városba Josephine kisasszonyért, halaszthatatlan üzleti ügyet kell megbeszélnem, ahogy azt a mullt héten is tettem, lódulj!

A szolga sebtében elköszönt, és sietős léptekkel távozott a kocsiszín felé. Sylvinek, bár maga sem tudta, hogy miért, de felpezsdült a vére. Ma délután nem volt beosztva, és már tudta, hogy hol fogja tölteni a napjának ezt a részét. Bár tudta, hogy az állásával játszik, és egy hatalmas verés is járhat, ha rajtakapják, mégis úgy döntött, meglesi az urat és azt a bizonyos Josephint, de most nem csak a kulcslyukon át.

Letette a kávét az asztalra, és sietett, hogy befejezhesse aznapi munkáit, és felkészülhessen ő is maga módján a délutánra. Gyorsan végzett mindennel, izgalmában talán kissé el is kapkodva a munka végét. Tudta, hogy az úr hamarosan ebédhez ül, és a dolgozószoba üres lesz egy darabig. Gyorsan felvette hát a fűzős inget, és a hozzá tartozó színtelenebb szoknyát. Ha esetleg lebukna, nem a szép ruhájában akart kikapni. Feltűnés nélkül, de sietve haladt át az előtéren és a dohányzón be a dolgozószobába. Alapos megfontolás után a dohányzót és a dolgozót elválasztó ajtó melletti szekrényben foglalt helyet, innen, ha résnyire kinyitotta az ajtót, tökéletesen rálátott a szófára és a nagy tölgyfa íróasztalra. Szerencsére a szekrényajtó nem nyikorgott, és a szekrényt sem használta az úr, így nem kellett nagyon összehúznia magát.

Kényelmesen leült egy utazótáska szélére, és fejét a szekrény hátuljának támasztva várta a történéseket. Észrevétlenül, és csendesen kúszott az álom a szemhéjaira, lassan elaltatva ezzel a lányt a sötét zugban.