Végre

Végre, ezek már az itthoni utcák. Itt minden kátyút ismerek, odafigyelés nélkül rutinból kerülgetem őket. Hopp, itt egy hely majdnem a ház előtt! Még is csak van Isten! Soha ilyen könnyedén nem parkoltam még le, a kocsi szinte a helyére libben.

Azért ez sok volt. Ez a hét a világ végén. Utálom a továbbképzéseket. Álmosító előadás sorozat, a környéken semmi látnivaló. A pasik esti mértéktelen ivászatai. Minden este akad valaki, akit úgy kell levinni a porondról. Meg persze egy két románc is kialakul, többnyire az is állapotban. Ezekből én nem kérek. Tímár – a cég macsója – hajt rám, „dögös csaj” vagyok. Nem csak célozgat, félreérthetetlen ajánlatokat is tesz. Ráadásul meg van győződve, hogy engem érne megtiszteltetés, ha megdugna. Fújj! Az egész miliő szörnyű.
A fiúk közül Kálmán az egyetlen kivétel, de ő meg bátortalan. De nem baj, nekem itt vagy te! Nagyon vágyok már az ölelésedre, amit napok óta nélkülöznöm kellett.

Leállítom a motort, kiszállok és megszokásból felnézek az ablakunkra. Sötét. Hol a búbánatban vagy életem szerelme? Hiszen SMS-eztem, hogy most jövök! Nagyon vártam, hogy megöleljél és kényeztess! Elönt a méreg. Mehetek fel az üres lakásba. Nyilván rendetlenség és kosz vár. Hulla fáradt vagyok és éhes. Gyűlölök mindent és mindenkit. Főleg téged. Magamban szitkozódva visszadobom az útitáskát a kocsiba és átballagok a szemközti kis étterembe.
– Tatárt! – mordulok köszönés helyett a mosolyogva közeledő Józsi bácsira, aki kiköpött mása a gimis történelem tanáromnak. Ő összerezzen, de már iszkol is, érzi, hogy baj van. Hozza előbb a pohár boromat, majd a tatárt. Majdnem ráförmedek, hogy nem kértem, de elszégyellem magam. Neki állok bekeverni a húst. Nagyon kényes vagyok az arányokra, kizárólag neked van engedélyezve, hogy megcsináld helyettem. Ahogyan az kell, a pirítós pontosan akkor érkezik, amikor elkészülök. Megszólal a mobilom, ránézek. Te vagy. Gondolkozok egy kicsit, hogy felvegyem e egyáltalán.
– Hogy a francba jutottam az eszedbe? Valaki figyelmeztetett, hogy nős vagy? – szólok bele ellenségesen.
– Tessék? – döbbent a hangod – Mi a baj?
– Semmi különös, csak néhány nap után hazaérkeztem. De ez téged ne zavarjon!
– De hát nem is vagy itthon! – nyögöd ki hosszú csend után elkeseredetten. Megáll a számban a falat.
– Te otthon vagy? – jövök egy pillanat alatt rettenetes zavarba.
– Hát mégis hol lennék? Téged várlak!