Régi álmok

Az üres korsók szinte egyszerre koccantak a tisztának épp nem mondható asztallaphoz, a három férfi pedig lusta elégedettséggel mosolygott egymásra. Szerencsésnek érezték magukat, amiért feleségeik, barátnőik sosem gördítettek különösebb akadályokat a péntek esti elé. András szája sarkában az elégedett mosoly lassan gúnyos fintorrá alakult, mikor meglátta, hogy a másik kettő szedelőzködni kezd, aztán elővette jobbik énjét, és lenyelte az ironikus megjegyzést, ami kikívánkozott belőle. Megpróbálta belátni, hogy barátainak immár nem csak feleségeikhez, hanem egy-egy apró kisbabához is haza kell sietniük, szemben vele, aki az imént még azt is csak ímmel-ámmal vallotta be, hogy soros barátnője épp a héten hagyta el. Szótlanul intett a távozók után, és a tárcájával kezdett matatni. Egyébként is ő lett volna a soros a fizetésben, de az adott körülmények mellett duplán természetesnek tűnt, hogy utolsónak marad.

Kihúzott két bankjegyet a bőrtokból és a pult felé igyekezett, mikor megpillantotta a tűsarkakon bebillegő égi tüneményt. Tekintete lassan pásztázott végig a nőn, a bokától indulva fel a formás, selyemharisnyába bújtatott vádlikon, a szűk szoknyával fedett combokon és csípőn, a bő, ám de mélyen dekoltált blúz alatt domborodó melleken, majd megállapodott a vörösesbarna fürtökkel keretezett arcon, mely hirtelen kísértetiesen ismerősnek tűnt számára.
– Judit – lépett oda némiképp magabiztosabban a nőhöz.
A tip-top jelenség ránézett, szemei összeszűkültek, látszott, hogy nehezére esik a férfi arcára fókuszálni.
– András! – kiáltott fel aztán mégis, mikor végre felismerte. Ugyanebben a pillanatban kibillent kissé egyensúlyából, s talán el is esik, ha a másik nem nyúl előzékenyen a könyöke alá, és segíti fel őt a magas bárszékre. Meglepetten konstatálta, hogy Judit bizony nem egészen józan.
– Mi szél hozott erre? Megengeded, hogy meghívjalak erre az italra? – bökött a pohárra, amit épp az imént csúsztatott a nő elé a pultos.
– Rémes napom volt – mondta Judit, miközben aprót biccentett beleegyezése jeléül. – Szar az élet!
A férfi nem igazán tudta, mit válaszoljon erre, ezért inkább hallgatott és egyetértően bólintott.
– Na és hol hagytad a férjed? – vetette oda látszólag könnyedén, holott határtalan erőfeszítésébe került, hogy ne fogcsikorgatva tegye fel ezt a kérdést.