Csak unalom?

A nap sugarai épp csak átszűrődtek a vastag felhőtakarón. Sosem lesz 5 óra – gondoltam. Mit lehet csinálni egy butikban ahol a holt szezonban ritka a vásárló mint a fehér holló? Már az összes újságomat kiolvastam és a hímzésemet sem volt kedvem folytatni. Rátévedt a szemem az öltözőfülke tükrére. Tetszett amit láttam.. Örültem, hogy nem hiábavaló a heti kétszeri aerobic. Sikerült a harmincas éveim vége fele is megőrizni az alakomat. Felálltam és lábujjhegyre állva megfeszítettem a lábikrámat. Rövidebb szoknyát kellene hordanom – gondoltam, és egy kicsit feljebb húztam a szoknyám.

Eszembe jutott a férfi... Van talán egy éve is amikor először felfigyeltem rá. Harminc körüli, amolyan vidám fickónak tűnt. Talán a szomszédos utcában lévő irodaházban dolgozik. Minden délután itt megy el a kirakat előtt. Legtöbbször a barátjával sétálnak. Néha már összeakadt a tekintetünk. Kedves barna szeme van... Talán ma is erre jön... Aztán elhessegettem a gondolatot. Bolond vagy – korholtam magam. Mit akarsz? Klassz férjed van. Gyerekeid. Francba átkozott unalom!!

Talán rendezni kellene a kirakatot. Ez az, legalább megy az idő. Hmm... azért a próbababa karcsúbb – mosolyodtam el. De a fiúbábú egész jó... Kinézek. JÖN!! Gyorsan egy pillantás a kirakat tükrébe. Igen, minden rendben rajtam. Már itt is van a kirakat előtt. Rám néz, mosolyog.

Bejön!! Kezét csókolom! Miben segíthetek? – kérdezem de érzem, hogy kiszárad a szám. Farmert szeretnék, ha van a méretemben. Igen azonnal keresem. – és a szemem rásiklik a csípőjére... azaz egész máshova, zavartan elkapom a szemem és polcon kezdek el keresgélni. Mintha huncut mosolyt láttam volna a szája szegletében... hülyeség... Tessék, talán ez az Ön mérete. Átveszi a nacit és hozzáér az ujjaimhoz, bizsergést érzek a gyomrom táján.
– Tessék a próbafülke.

Pffff... bement. Tiszta hülye vagyok. Mint egy fruska.
– Elnézést, kérhetek egy számmal kisebbet?
– Igen – gyorsan keresgélek, megvan.
– Tessék adom – és benyújtom a nadrágot a függöny mögé.