Családi tradíciók

Izgatottan álltam és vártam a 2-es terminál fogadó kapujánál. A gép már leszállt, de az úton idáig, annyit idegeskedtem, hogy nem érek ki időben, hogy alig tudtam leküzdeni a remegést. A sok hülye autós, a belváros forgalma – ráadásul a Kálvin téren rossz sávba álltam és a Baross utcában kötöttem ki – meg egyébként is, Én már vidéki vagyok! Nem voltam Pesten vagy öt éve.
A húgomat vártam, Kanadából repült haza. Mindkettőnknek nagyon hiányzott már a másik, de Ő az egyetem után ott alapított családot, Én pedig itt kaptam munkát és később megnősültem, majd jöttek a gyerekek. 15 éve nem láttuk egymást, csak skypon beszéltünk néha. Neki is lett , de aztán a férje meghalt, így egyedül maradt lányával. Most magával hozta Őt is, hagy lássa az Őshazát.
Na végre kinyílt a kapu és jönnek ki az utasok. Abban a pillanatban megismertem, ahogy feltűnt a kapuban. Szőke, karcsú, és még mindig bombázó. Ő is felismert és izgatottan kalimpált felém a szabad kezével. Mellette egy vékonyka, rágógumizó süldő lányka, unottan nézett körül a csarnokban, majd mondott valamit az anyjának.

– Istenem de jó, hogy végre megérkeztünk – dőlt hátra a terepjáróban. – Nincs valami ital a kocsiban?
– Nincs, de megállhatok valahol és veszek. Te mit kérsz Jenni?
– Semmit.

Nem voltam elragadtatva az unkahúgomtól. Tipikus flegma kamasz, csak még megfűszerezve az amerikai – kanadai – teneagarek bicskanyitogató stílusával. Nem akartam rögtön elrontani mindent, de azt már most, az ismeretség első perceiben elhatároztam, hogy nem hagyom elrontani ezt a pár hetet. Amúgy közelebbről nézve helyeske volt. Örökölte az anyja hullámos haját, hatalmas kék szemeit. Fitos orra és az alatta állandóan legörbülő duzzadt ajkai, csak még vonzóbbá tették az arcát. A többiből nem láttam semmit, mert egy zsákszerű ruhaféle volt rajta, alóla pedig két hatalmas fekete bakancs kandikált ki. Az Én lányom, hála istennek nem így öltözött.

– Kedvesebb is lehetnél a nagybátyáddal – ripakodd rá a lányára.
– Jól van anya, csak tényleg nem kérek semmit.
– Tényleg milyen szépen beszélsz magyarul. Hogy sikerült megtanulnod.
– Az anyu otthon mindig így beszél, és nekem is muszáj ezen a nyelven felelnem – válaszolta duzzogó, affektáló hangon.
– Te! Odacsapok, ha így beszélsz – kiabált rá Piri – ne haragudj rá drágám, az a baja, hogy nem mehetett táborba a barátaival, mert ide jöttünk. Nézd csak ott egy boltféle!