Mila 1. rész

A déli nap heve már lankadni látszik. A tartomány határa felől kósza bárányfelhők úsznak a tiszta kék égre, hogy enyhítsék némileg a hőséget, ami már hetek óta a vidék lakóit. A távoli hegyek felől nem érkezik enyhet adó esőnek mégcsak az ígérete sem. A lankák messze elnyúlnak még a tenger felé, végtelen búzamezők terpeszkednek a hegyi mezők és a sötét zölden virágzó szőlőtőkék határától egészen a partig. A vidék gazdagon van ékítve apró falvakkal, viszont város csak egy van. Ez sem olyan nagy, mint a császárság koronatartományának kőóriásai, ez csak pár ezer lelket számlál. Kikötőjének hosszú mólói polipkarokként kúsznak be a kékvízű tengerbe, girbe-gurba kéményrengetege csak délidőben eregeti az égre vékony füstcsíkjait. Az élet most ott is nyugalmas, a hőség mindenkit a naívan hűsnek hitt árnyékok közé kerget napközben. A szüret még messze, a búza viszont már lassan aratásra vár. A lankás hegyoldalban mégis ritkásan látni a parasztlegényeket, a nagy melegben senkinek sincs kedve a tűző napon aszalni a testét. Mila jól tudja ezt, de azt is tudja, hogy falujából a legények ennek ellenére kint vannak és dolgoznak.
Az egy hete végetérő holdünnep felbolygatta a lány lelkét, szüzességének rituális elvesztése megindított benne valamit. Azon az estén ami történt, soha nem fogja elfelejteni és nem is akarja. A fiatal férfi, aki segédkezett ebben, azóta is a csitri után koslat, és be kell látni, hogy nem ütközik túl nagy ellenállásba. Mila jól tudja, hogy a legények mennyire ímmel-ámmal teszik a dolgukat, de nem is rója fel nekik a hanyagságot. Ha tehetné, maga is a tengerparton lenne és a langyos hullámok között lubickolna. Mivel azonban újdonsült udvarlója reggel dolgozni ment, elhatározta, hogy délidőben meglátogatja. Kezében kosárral, abban némi étellel sétál le a falutól a búzamezőkig. Az aranysárga táblák közötti fasorok árnyékában tipeg mezitláb a puha fűben. Legszívesebben teljesen pucér lenne, még úgy is melege lenne, így csak rövid, kivágott, vékony blúza van rajta, ami a vállát sem takarja és a térdig érő bézs szoknyája, ami meghálálja a legkisebb szellő simogatását is. A blúz elülső fűzőjét is lazára ereszti, éppen annyira, hogy méretes keblei megakadályozzák a ruhadarab lecsúszását.