Az új élet

A nap már magasan állt, mikor elernyedhettem végre. A vonat kerekeinek csattogása tompán visszhangzott elmém falain és a vagon andalítóan ringatott ritmikus, bölcsőszerű mozgásával. A félálom lágy balzsamába burkolóztam, teljesen elaludni azonban nem tudtam. Túl fáradt voltam hozzá, túl bűnös és valami túlontúl feszített testem közepén ahhoz, hogy nyugodtan lehunyhassam szememet. A kabin légkondicionálója nem működött, így már beléptemkor megkértem a szemben ülő férfit, hogy nyissa ki nekem az ablakot, mert friss levegőre van szükségem, még ha forró is az. A nap fehér fényét félig nyitott pilláim millió éles színre törték – a világ szivárvány színben játszott és betöltötte a szabadság riasztó űrét. Lebegtem, lét és nemlét mezsgyéjén jártam, de valami ide kötött – az izzás, a vágy, ami formátlan, de éget. A szabadság járt át, amit tizenöt éve nem éreztem.
Már a pályaudvaron is minden elfolyó képként szűrődött agyamba – az érkező vonatok színes, egymásba kúszó impresszionista festményként örvénylettek, vagy mozogtak egyenes pályájukon lassan, mint kiömlő sűrű olajfesték. A hangok, az éles, szikrázó kerekek hangja távoli és mély fémhangok voltak csupán. Amikor a jegykiadó ablaknál átvettem a menetjegyemet sem szólhattam értelmes szót. Emlékszem az alkalmazott elfolyó – csodálkozó arcára, amikor két hatalmas bőröndömet látva barátságosan érdeklődött mi az utazásom okáról, s én válaszommal, foghegyről odavetett megjegyzésemmel letaglóztam. Azzal, hogy más célja nincs, csak a fullasztó víz mélyéről felszínre bukkanni. Azzal ellebbentem orra elől, mozgásomat bizonyára nem rendezve, mintha hétfátyol táncot járnék és felrepültem valamelyik vagonba, az első osztályra, ehhez a férfihoz, akinek vonásai még alig rajzolódtak ki előttem.
A lehúzott ablakon keresztül a messzi tájat tisztán láttam. Belülről perzselt a nap, csakúgy mint a sárga, száraz földet és a zöld, de durva levelű fákat. Becsuktam a szemem, álmodni próbáltam, de csak a valóság képei sorjáztak emlékeimben, és elfáradt vágyaimban. A nagy ismeretlen újra visszarántott és önkéntelenül a szemben ülő férfira vetettem pillantásom. Kissé magamhoz térve már kirajzolódtak vonásai: határozott, erős orra, nagy, de szép, mint aki mindent kiszagol a jövőből, ami őt érintheti.