Románc a Budai Várban

Carlos, a spanyol cserediák, már két hete tartózkodott a magyar fővárosban, amikor megismerte Ágnest, a gyönyörű magyar lányt. Az egyetemen találkoztak először, évnyitókor. Carlosnak már az első pillanattól kezdve szimpatikus volt Ágnes. De melyik férfinek ne lett volna, hiszen Ági meseszép volt félhosszú, szőke hajával, tengerkék szemeivel, tökéletes alakjával és formás melleivel. Bőre egészen halvány volt, arca kissé sápadt, de egészségtől ragyogó.
Mint kiderült, a két fiatal egy szakra járt, így gyakran találkoztak.
Egy órai feladatból kifolyólag párokat kellett alkotniuk és el kellett látogatniuk egy általuk választott magyar nevezetességhez. Carlos végül Ágnest választotta, mert ő évek óta Budapesten élt – úgy döntöttek, hogy a Budai Várat látogatják meg, hiszen az tökéletes téma egy esszé megírásához. Carlos még soha életében nem járt ott, így nem tudta, mire számítson, ugyanakkor izgatottan várta a kirándulást, mivel Ágival mehetett.

Egy kellemes őszi napon végül a megbeszélt helyen találkoztak. Carlos, szokásához híven, egyszerűen, kényelmesen öltözött, de Ágnes ruházata meglepően kihívó volt. A fiú már az első pillanatban pofátlanul végigmérte a lányt és elismerő pillantásokat vetett felé. Mondhatjuk, tetszését nem rejtette véka alá; Carlitos ereiben igazi, tüzes spanyol vér folyt, míg Ágnes pont az ellenkezője volt. Arcáról sugárzott a báj, a tisztaság, ám szavaiban mégis ott lapult a kacérság, mozdulataiban pedig kéj és bujaság keveredett.
Carlos nem tudta, mire vélni az eddig szépnek, de mégis átlagosnak vélt diáklány megjelenését. Ott állt előtte egy falatnyi felsőben, mely az alatta duzzadó melleket pimaszul sejtette, egy combokat alig takaró szoknyában, áttetszően vékony harisnyában és a klasszikus női darabban, magas sarkú cipőben.
Ágnes egyébként cseppet sem lepődött meg a fiú reakcióján, kissé úgy tűnt, mintha várta volna, mintha pont ez a fajta figyelemfelkeltés lett volna a célja.
Carlosnak kapóra jött, hogy nem beszéli a nyelvet, így a szavakat sem kellett keresnie, amivel kifejezné érzéseit. Próbált ugyan célozgatni, hogy könnyedén meg lehet fázni így ősz tájékán, de Ági csak mosolygott. Egy pillanatra megállt és mélyen Carlos szemébe nézve így szólt:
– Carlitos, tudom, nem érted, hova ez a szerelés, és hogy egyáltalán miért szólok hozzád magyarul, de el kell, hogy mondjam, ez a nap nem olyan, mint a többi, ez a nap más és biztosíthatlak róla, hogy erre mindig emlékezni fogsz.