Pál-völgyi mese

Történetem a "ifjúságom legszebb nyara" címet is kaphatta volna, de lássuk be eléggé elcsépelt lenne. A leírtak alapja valóság. Kételkedők, irígykedők járjanak utána!
Főiskolás voltam. A nyaram – mint sok más diáknak – munkával telt. A gyorsétterem, ahol dolgoztam a Pál-völgyi-cseppkőbarlang közvetlen szomszédságában volt. A helyet egyébként csak ajánlani tudom mindenkinek. Egy valódi kis ékszerdoboz Budán, a Látó-hegy keleti oldalában. A sűrű erdőt itt egy fehér mészkősziklákkal körülvett, dús pázsitú völgy töri meg. Innen nyílik a barlang bejárata. A völgy szélén kiépített parkoló van, így autóval is könnyen megközelíthető. Augusztus vége volt. Aznap korán végeztem. A megállóban vártam a buszjáratot, mely sehogy sem akart megérkezni. Napos, kora őszi idő volt. A tökéletes csendet csak elvétve zavarta meg egy-egy autó. Igazi kirándulóidő... gondoltam. Nem is telt bele sok idő, és egy autóbusz állt meg a szemben lévő parkolóban. De jó nekik! Sóhajtottam. A buszról népes társaság szállt le. Rögtön láttam, hogy családokról van szó. Megakadt a szemem egy nőn, aki a többiektől kissé távolabb álldogált. Egy évfolyamtársamat véltem benne felismerni, így átsétáltam hozzá, hogy köszönhessek.
– Szia! – szólítottam meg kissé bágyadtan a nekem háttal álló hölgyet.
– Szia! Te ki vagy? – érdeklődőtt barátságosan. Amint megfordult rájöttem, hogy még sosem találkoztam vele.
– Jaj, ne haragudjon... csak... – kezdtem el szabadkozni fülig elvörösödve.
– Semmi baj! – mondta megnyugtatóan nevetve – Timi vagyok. Kérlek tegezz bátran! Nem vagyok olyan idős.
Valóban! Úgy harminc év körül lehetett. Egy fejjel alacsonyabb volt nálam, amitől még fiatalabbnak látszott. Formás alakja volt, bár fürésző szemeim akkor még csak keveset láthattak belőle, ugyanis már a barlangászáshoz volt öltözve. Melegítő együttest viselt, mely egy szürke alsó és egy rózsaszín felső részből állt. Rövid, már-már fiúsra vágott szőkésbarna haja remekül illett kislányos arcához. Élénkzöld szemeiben pedig szinte azonnal elvesztem. Megtudtam, hogy mindannyian egy Pest megyei faluból jöttek a falunapok keretében. – Kitűnő választás! – helyeseltem – Ide egyszer mindenkinek el kell jönnie.
– Te is a barlangot jöttél megnézni? – kérdezte.
– Igen! – feleltem azonnal, gondolkodás nélkül.
– Csak így egyedül? – hitetlenkedett.