Utolsó este

– Nem lehet. Nem szabad... nem, nem... – suttogta zavarában, leszegve fejét.
Csak egy hangulatlámpa tompa fényei töltötték be a szobát. A tenger halk morja és kettőnk szuszogása még feszültebbé tette.
El akart menni, a kilincshez nyúlt, de nem tette. Maradt. Leült az ágy szélére.
– Tudod, hogy ez nem helyes, már az sem, hogy itt vagyok. – sóhajtozott, nem mert a szemembe nézni. Az ágytakarót szorongatta.
– Tudom, de nem maradhatsz egyedül. – megfogtam kezét, gyengéden megszorítottam. – Kérlek, nézz rám. – súgtam a fülébe.
Felém fordította a fejét, és lesütött szemeit lassan rám emelte. Végigsimítottam az arcát, majd lágyan megcsókoltam. Attól tartottam eltaszít magától, de nem, sőt, viszonozta, hevesen csókolt, s egyre közelebb vont magához. Simogatta a hajam, lassacskán már mindenhol, ahol ért.

Egy ideje már így, egymásba fonódva ölelkeztünk, hirtelen abbahagyta, elhúzódott, komoly arcot próbált vágni, de szomorúság sugárzott szemeiből.
Küszködött érzéseivel, alig bírta magába fojtani azt az iszonyú érzést, ami belülről emésztette.
– Kérlek, engedd, hogy most elfeledtessem veled – már én is a könnyeimmel vívódtam. Csüggedten lehajtottam a fejem.
Váratlanul megragadta a kezem, a mellkasára tette. – Érzed, érzed, hogy dobog? Rettentően vágyok rád. Hát legyen.
Vehemensem megcsókolt, hátradöntött az ágyon. Minden egyes porcikámon végigszántott a kezével. Felhevült állapotában, oly szorosan ölelt, mintha soha sem akarna elengedni.
Magáénak akar tudni, most, azonnal, testemet és lelkemet egyaránt. Ez az érzés teljesen átitatott engem is, lázasan nyúltam a pólója alá, szenvedélyesen lehúztam róla.
Hátát cirógattam, beletúrtam a hajába, tüzesen csókoltam nyakát, vállát.
– Állj fel, vetkőzz le! Látni akarlak meztelenül, most, azonnal! – duruzsolta a fülembe.
Azonnal kicsusszantam alóla. Lenge ruhám pántját lehajtottam, és egy kis segítséggel könnyedén a földre hullott. Meglepetten tapasztalta, hogy csupán csak egy bugyi takar.
Felpattant az ágyról. Átkarolta a derekam. Kezével végigsimította melleim, gyengéden masszírozta őket, másik kezével letolta rólam a maradék, aprócska ruhadarabot.
Végig a szemembe nézett, a szomorúság még mindig nem tűnt el, viszont valami bódulat társult hozzá, bár nem csak ő volt ebben az állapotban.