Meghajszoltam a szomszédot

Augusztusi, langyos nyári este volt. Hazafelé tartottam a délutáni műszakból. A falu felé vezető út kihalt volt így tizenegy óra tájékán. Nem törte meg a sötétséget egy autó fényszórója sem, nem kellett figyelnem túlzottan a vezetésre. Elgondolkodhattam az elmúlt nyolc hónap eseményein.

A karácsonyt még együtt töltöttük. A férjem, a huszonöt éves fiam, meg én, a szűk család. Gyertyafény, szépen díszített asztal, finom vacsora. Akkor jelentette be a fiam, hogy el szeretne költözni. Önálló életet kezd barátnőjével. A férjem azon nyomban helyeselt. Természetesen fiam, menj, éld az életed, ahogy neked jó – én is azt szeretném tenni, élni az életem, ahogy nekem jó – mondta. Kérdőn emeltük rá tekintetünk mindketten. Nem szeretnélek tovább áltatni, mondta. Én is elköltözöm. Van egy lány akivel egymásba szerettünk, vele szeretném folytatni.

Néma döbbenet, belém hasított a fájdalom. Huszonhét éve voltunk házasok, tizenhét évesen a felesége lettem. Az övé volt a szerelmem, a fiatalságom. Úgy gondoltam, együtt éljük le hátralevő éveinket, együtt öregszünk meg. De ez mind felborulni látszott. Innentől kezdve gyorsan peregtek az események. Eladtuk a lakásunkat, ő a lányhoz költözött. Én meg vettem magamnak a közeli üdülőfaluban egy téliesített nyaralót. Szerettem ott lakni. Nyugalom, béke – csak a szomszédban lakó harminc év körüli fiatalember törte meg időnként a csendet. Olykor-olykor bulit csapott barátaival. Többször hívott engem is, ismerkedjünk meg, hiszen szomszédok vagyunk. Eddigi próbálkozásait elutasítottam. Nem egy korosztály, nem vagyok én közéjük való.

Pár szót azért váltottunk már. Legutóbb dicsekedve mutatta új Opel Astráját. Kényelmes, tágas kocsi, klímával és egyéb extrákkal. Nagyon büszke volt rá.

Itt tartottam gondolataimban, amikor mellém ért egy kocsi. Először nem ismertem meg, de lehúzta felém eső ablakát és átkiabált. Jó estét, hallottam a szomszédom hangját. Mosolyogva átszólt: "ki ér hamarabb haza? ", és beletaposott a gázba. Á, nem, nem megyek bele gyerekes ostobaságokba, gondoltam, de hirtelen másképp döntöttem. Gyengém a sebesség. Amikor megemelkedik az adrenalinszint, amikor a gyorsaságtól szabadnak érzed magad, fenséges jó, felszabadító, mámorító érzés. Ilyenkor a madár sem jár erre, hat hónapja egyetlen egy alkalommal sem találtam magam szembe senkivel. Én is ráléptem a gázpedálra.