Egy üzletasszony naplója 4. rész

16. fejezet

Úton Djidjellibe

Mivel nem sikerült minden partnerrel elhalasztani a találkozót, Hansnak végül is már másnap vissza kellett utaznia Európába. A helyzet még tovább bonyolódott, mert Charles és Vivienne nem akart mégsem Tunéziába utazni, hanem egyenesen Egyiptomba, hogy minél több időt tölthessenek a fáraók országában. Én viszont, kíváncsiságomtól hajtva, ragaszkodtam Tunéziához, így végül is megállapodtunk, hogy szétváltunk és majd Kairóban találkozunk. Hans még afrikai kirándulásunk elején csináltatott számomra egy hitelkártyát, így tehát semmi okom nem volt az aggodalomra, amit az egyedül utazás jelenthetett. Bár ettől igazából ő ijedt meg, engem, cseppet sem rémisztett meg az ötlet, utaztam már egyedül eleget és nem akadt számomra megoldhatatlan probléma.
Hans hívott magának egy taxit, én meg elbúcsúztam belga barátaimtól és elindultam Tunézia irányába. Az autóstop tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. Bőröndjeimet Hans magával vitte, nálam csak egy sporttáska maradt a legnélkülözhetetlenebb cuccokkal. Természetesen ruha volt benne a legkevesebb. Kedvenc szobapincérem örömmel vitt ki Fordjával a főútra.
Még reggel volt, de már tűzött a nap, a hőmérséklet hamar elérte az elviselhetetlen szintet. Ujjatlan, fehér, köldökig érő blúz és fehér miniszoknya volt rajtam, plusz szandál. Nem sok ruha, de ebben a nagy melegben ez is túlságosan soknak bizonyult, kedvem lett volna azon nyomban levetni magamról mindent. De hát azt azért mégsem, főleg nem egy arab országban, ahol a nőknek már eleve csak fejkendőben lenne szabad mutatkozni. Óh, hát mennyire más voltam én, mint az arab nők. Talán épp ezért rajongtak értem az arab férfiak.
Nem sok várakozás után megállt egy öreg Chevrolet, nagyon régi lehetett, eredeti állapotában valószínűleg sokat ért, de ilyent Amerikában csupán a roncstelepen látni. Utánamentem, táskám, betettem a hátsó ülésre, jómagam pedig beültem a kb. 40-es éveit taposó borostás arab mellé, mosolyogva üdvözölt. Rövid beszélgetés után közölte:
– El Harrach-ba tartok, és Djidjelliig el tudlak vinni, majd ott keresned kell valakit, aki továbbvisz Tunéziába.
Nagyon meleg volt a kocsiban, a 40 fokot is elérte a hőmérséklet. Látta rajtam, hogy melegem van, le is húzta mind a négy ablakot, hogy huzatot csináljon.
– Még mindig meleged van? – kérdezte.
– Igen. – válaszoltam.
– Hát ezen már nem tudok segíteni.