A lelenc 1. rész

Történetünk a harmincas évek közepén játszódik, Andrásnak hívnak. Életem tizennégy évét árvaházakban, és nevelőszülőknél töltöttem. Melyik volt a jobb nem tudnám megmondani, volt olyan nevelőszülőm, aki egész emberségesesen bánt velem, de olyan is volt, aki rabszolgaként tartott. Az utóbbi helyekről rendre megszöktem, és bár előbb-utóbb elfogtak, és visszakerültem valamelyik intézetbe, ahol szintén nyomorúságos körülmények voltak, de itt azért legalább enni adtak. Már két hónapja voltam az intézetben, amikor egy házaspárnak megtetszettem, és kivettek. Megtudtam róluk, hogy a férfi komoly állami hivatalnok, állomásmester. Nemrég vettek egy házat a faluban, mert eddig az állomás épületében a szolgálati lakásban laktak. Mivel gazdálkodtak, segítségre volt szükségük, ezért esett a választásuk rám, persze gondolom a nevelőm csak jót, és szépet mondott rólam. A házaspárt olyan ötven év körülinek saccoltam, gyerekük nem volt. Az állomásmestert Bélámnak szólította a felesége. Jól megtermett, nyugodt, jó kedélyű embernek tűnt. Az asszonyt Rózinak hívták, alacsony, kövér nő volt, apró gonosz szemekkel, az első percben tudtam, hogy mi nem leszünk barátok.
Este értünk haza, Bélám körbe vezetett a birtokon. Az istállóban két tehén volt, ezeket rám bízta.
– Figyelj Bandi fiam, mától te viseled gondját ennek a két gyönyörű jószágnak. Tisztán tartod őket, meg a helyüket is, nappal pedig kihajtod legelni őket a határba. Ajánlom, hogy kigömbölyödve, duzzadt tőgyekkel érjetek vissza esténként. A fejést Rózikám megoldja, csak segítened kell neki. Itt fogsz aludni az istállóban, hogy jobban összebarátkozz a tehenekkel.
Az épület végébe vezetett ahol egy priccs volt, egy kis asztal, és egy szék. Lepakoltam a kis motyómat, közben Rózikám megfejt, segítettem neki a tejet bevinni a kamrába. Az ágyam nagyon kényelmes volt, mély álomba zuhantam. Reggel az asszony kiabálására ébredtem, egy vékony mogyoró vesszővel ütötte a hátam.
– Fölkelni lelenc, bőgnek a tehenek nem hallod – vágott rám még egyet.
– Jól van Rózika kelek már.
Ahogy felálltam két csattanos pofont kaptam.
– Én neked nem Rózika, hanem nagyságos asszony vagyok. Érteted?
– Értem nagyságos asszony – hagytam rá.