Érzések 2. rész

Amióta Csenge másfél éves is elmúlt, kizárólag elalvás előtt kellett tisztába tenni.
– Gyere, megyünk pancsizni – fogta kézen a gyerekét Klári, miután kivette az etetőszékből. A fürdőszoba felé tartva a kislány lassan tipegett mellette; nagyon jó kedve lett hirtelen, immár nyoma sem volt az iménti visításnak.

A fiatalasszony a kádba állította és lemosta a fenekét. Csenge mindeközben egy sárga műanyag halacskával volt elfoglalva, amit még akkor sem engedett el, amikor tiszta rugdalódzót kapott.
– Kész, elég volt – zárta el Klári a csapot. – Most pedig megyünk hamikázni. – A fiatalasszony a franciaágyra ült, s a hátát párnákkal támasztotta ki. Csenge már alig bír magával. Befúrta magát anyja az ölébe; a mellbimbót a szájába se kellett igazítani, azonmód bekapta, majd erőteljesen szívni kezdte. Közben két csöpp kezével belekapaszkodott Klári keblébe. A fiatalasszony gyöngéden nézte kislányát, amint az szopik; eközben látta saját, hatalmasra duzzadt mellein a sötétkék ereket, a szabadon lévő piros bimbó csúcsán az újra megjelenő és lassan legördülő tejcseppeket, amelyek lassan, egymás után csordultak le a hasára.

Eszébe jutott, hogy volt férje a melleit szerette a legjobban. Ilyen senki másnak nincs – mondogatta, élvezettel simogatva a halmokat, amelyek csúcsán büszkén ágaskodtak az óriási, kupolaszerű, halványbarna bimbók. „Örülök, hogy tetszik”, válaszolta ilyenkor szerelmesen Klári, noha ő maga soha nem volt elragadtatva a fura formáktól. Mint a kecskéké – állapította meg némiképp boldogtalanul serdülő évei végén, amikorra cicijei már teljesen kifejlődtek. Ebből eredő gátlásai miatt még a barátnői előtt sem vetkőzött volna félmeztelenre; utóbbiak hiába irigykedtek az alakjára, a fiúk pedig hiába fordultak meg utána az utcán, hosszú ideig a csóknál tovább egyetlen srác sem jutott nála. Miután megszületett Csenge, Klári megbékélt eme adottságaival. Úgyis az a funkciójuk, hogy a gyereket táplálják, minden egyéb másodlagos – vélte. Legnagyobb örömére ez a mostani állapot jó ideje tartott: a kislány lassacskán húsz hónapos, és még mindig szopik.
– Akkor hát nem mindegy, hogyan néznek ki? – vonta meg vállát gondolatmenete e pontján a fiatalasszony. – Lacinak hiába tetszettek, mégsem maradt velem. Itt hagyott az egyéves gyerekkel és kész.