Andi

Andi olyan gyorsan csapott le rám, mint Vénusz légycsapója a szerencsétlen légyre. Alig két napja szakítottam a nővérével, Orsolyával, már a telefonom. A vonal túlvégén Andi mesterkélt félénkséggel – merthogy annyira volt félénk, mint egy éhes medve – előadta, hogy éppen átrendezi a lakását, és mivel ő egy szegény, törékeny virágszál, én meg erős férfiember volnék, legyek oly kedves segíteni neki. Na nem mintha nem lenne egy bútorszállítással foglalkozó barátja, akivel mellesleg én baromi rosszban voltam, mivel az a kényszerképzet vezérelte, hogy hajtok Andira, illetve Andi rám. Így utólag visszagondolva azt hiszem, féltékenysége nem volt teljesen alaptalan.
Szóval bútortologatás. A koncepció mondjuk több ponton is . Nem csak a barát miatt, hanem mert eme csodamadárhoz képest én olyan voltam, mint mamutfenyő mellett a cserje. Tehát bútortologatásra, legalábbis egymagamban, alkalmatlan. Úgyhogy nem kellett atomfizikusnak születnem ahhoz, hogy rájöjjek: nem a bútorokat fogom tolni. Ennek tudatában beleegyeztem, hiszen divatos szóval élve már úgyis szingli voltam – Orsit akkor sem fogadtam volna vissza, ha térden állva, pucéran és a szülei teljes vagyonát elém vetve próbálja magát visszakönyörögni. A döntést az is erősen befolyásolta, hogy egy ideje már nem csak testileg találtam vonzónak Andit. Az Orsival töltött három év első felében gyakran fantáziáltam arról, hogy együtt hempergek a testvérpárral, aztán az utóbbi egy évben Orsi kezdett kikopni ezekből az álmokból. Ráadásul míg az idősebb testvérrel egyre rosszabbul éreztem magam, a közös családi ebédeken, kirándulásokon baromi jól elvoltam Andival.
Úgyhogy másnap ügyes-bajos dolgaim elrendezése után le is ugrottam Andihoz, lesz ami lesz alapon – bár gondoltam, hogy szex mindenképpen lesz. Exem húga a város szélén lakott egy családi házban, elméletben a párjával, de valójában a srác még a családjánál éldegélt, ráadásul a ház még csak nem is Andié, hanem a szülőké volt, akik a városban több házat is a magukénak tudtak. Ebből éltek: házakat és lakásokat vettek, adtak, kiadtak. És milyen jól éltek belőle.
Délután értem oda. Csing-ling, szólt a csengő dallamosan és Andi pár perccel később kiszólt dallamos hangján.
– Ki az?
Mégis ki lenne? A mikulás! – futott át az agyamon, majd belelestem a kukucskálóba. Nem láttam semmit, de nem is ez volt a célom.
– A bútortologató vagyok az N. K. O. J. KFT-től – mondtam megjátszott morózussággal.