Először, utoljára

Akkor töltötte nálam Attila az első éjszakát. Több mint hat hónapig vergődtünk a lelkiismeretünkkel. Mégis furcsa érzés volt, amikor megkérdezte: "Meséljek róla? " Megéreztem, hogy a feleségére gondol.
– Csak ha akarsz. – feleltem.
– Nem is vagy kíváncsi? – kérdezte, miközben felkönyökölt a párnák közt
– Nem erről van szó. De nem akarok érzelmeket bolygatni. Most velem vagy, és nem vele. Csak ez számít. Nem válaszolt, csak sóhajtott. Ez fájt.

Egy vállalati bulin mutattak be Attilának, közel fél évvel ezelőtt. Beszélgettünk, apró semmiségekről, ahogy két ismeretlen teszi. Mégis úgy éreztem, valami vonz hozzá. Pár nappal később összefutottunk a folyosón. Meghívott ebédelni. Azt hiszem, akkor rontottuk el az egészet. Hülyéskedni kezdtünk, talán a hirtelen jött jó idő, talán a telehold hatása, nem tudom, de vibrált körülöttünk a levegő. Élveztem a kiélezett párbeszédeket, azt, hogy mindig minden kétértelmű jelentést kap, ha beszélünk. Úgy éreztem, ő az a férfi, aki tudja, mit akar, és azt is, hogy én mit akarok. Valami azonban azt súgta, hogy túl szép, hogy igaz legyen.

Ő is érezhetett valamit, mert napokig nem találkoztunk. Egyre jobban hiányzott persze. Azt sem tudtam, hogy hol dolgozik. Új voltam, és csak a mi részlegünkön több százan dolgoztunk. Furcsa, hogy mennyit beszéltünk és még sem tudtam meg semmit róla. Aztán két hét elteltével, egy szerda délután épp haza fele készültem. Ő pedig ott állt a folyosón, egy kollégámmal beszélgetett. Rájuk köszöntem egy hatalmas mosollyal. Annyira boldog voltam, hogy újra látom. Hidegen fogadta. Ez a vég gondoltam. Hiszen nem csináltam semmit! Vagy épp ez a baj? Össze voltam zavarodva. Lementem egy fél emeletet és vártam. Vártam, hogy jöjjön. Negyed óráig. Aztán csak annyit mondott, hogy beszélnünk kell. Itt és most.

A napsütötte parkolóban álltunk. Láthatólag zavarban volt, ami rám is kihatott.
– Nem tudom, hogy kezdjem... Nagyon kedvellek, de... Nem értettem miről beszél.
– De? – sürgettem.
– Akkora a zavarom, nem is tudom, hogy mondjam el. Szerintem sejted...
– Mondd ki konkrétan!
– Szeretlek. – Szerettem volna a nyakába ugrani.
– Mi lesz tovább? – ennyit bírtam csak kérdezni.