Évike 10. rész

Évike úgy érezte már végtelen ideje fekszenek a napon. Nem volt hozzászokva a tűző napsütéshez, máskor inkább az árnyékban szokott heverészni. A bőre is fehérebb volt mint Csillának, és nagyon égette a nap. Egész teste izzadt a forróságban.
Nem bírta már tovább, úgy érezte muszáj árnyékba mennie. Fölkelt, és a medence mellett levő zuhanyozóhoz ment. Sokáig folyatta magára a hűs vizet, és egészen felfrissűlt tőle. Utána a fa alatt levő nyugágyat az árnyékba húzta, Csillához minél közelebb, és ott heveredett le, ahol előtte a mester foglalt helyet. Itt már sokkal kellemesebb volt, a nap sem égette a bőrét, és Csillát is sokkal jobban látta. ő Évike felé fordította a fejét, és mosolygott.

– Látom nem vagy hozzászokva a napozáshoz.

– Valóban, sosem kedveltem a nagyon meleget, a napon pedig gyakran megfájdúl a fejem.

– Nekem semmi bajom nincs tőle, és szeretem ha szépen lebarnulok. A férfiak odavannak a barna bőrért.

Csilla mellei között is legördűlt néhány izzadtságcsepp, de ez úgy látszik őt cseppet sem zavarta. Évike egyfolytában csodálta, és most, hogy már nem a tűző nap, ujjból kedve támadt végigsimogatni a testét. A barna bőre fényes volt a naptejtől, és az izzadtságtól, és ezt ő nagyon erotikusnak találta. Sehol nem volt rajta egyetlen anyajegy vagy sebhely, még a szeméremdombján meghagyott kicsiny bozont alatt is le volt barnúlva. Évike szemében Csilla volt az ideális nő, akármennyit nézte, nem tudott betelni vele.
Már jócskán benne jártak a délutánban, amikor András, és a mester tűntek fel az ajtóban. A mester Évike mellé húzta a másik nyugágyat, és leült, András pedig Csillához ment és legugolt mellé. Kezét a combjára tette, és gyöngéden simogatta.

– Tudod, hogy mennyire tetszik nekem a barna bőröd, de azért ne vidd túlzásba a napozást. Már most is olyan forró vagy mint egy katlan.
A mester folytatta.

– Amíg ti itt heverésztetek, mi előkészítettünk egy kis szórakozást a délután hátralevő részére. ígérem nagyon izgalmas lesz, senki nem fog unatkozni.
A mester fölállt, és Évike háta mögé lépett. Nagy tenyereit a testére helyezte, közben arcával az arcához hajolt. Apró csókokat nyomott a vállára, a nyakára, a fülére, és finoman harapdálta a fülcimpáit.

– Már alig várom, hogy a kezembe kerűlj! – súgta a fülébe, és egy kicsivel erősebben harapott bele, hogy Évike följajdúlt. Hiába volt forróság, végigfutott rajta a borzongás, le a tarkóján, végig a gerincén, egészen a lába ujjáig. Visszacsókolt, és karjaival átölelte a mester nyakát. Izgalom költözött bele, a mester kavicsot dobott a délutáni nyugalom állóvizébe. Egyáltalán nem bánta, hogy történik valami, úgyis csak Csilla miatt emészti magát egyfolytában. Nem félt egy cseppet sem attól ami történni fog, inkább izgalommal teli várakozást érzett. A mester nagy tenyereit érezte a testén, és azonnal szerette volna odaadni magát neki, bármiben alárendelni az akaratának, mert úgy érezte Csilla miatt egy kicsit megfeledkezett róla. Most azonban ujjból a nagy erős kezek kényeztették, és tudta hogy csak a mesterhez tartozik, ő számára az első, és legfontosabb jelenleg.

Most Csillát is csak apró érzelmi kitérőnek, gyönyörű játéknak látta.

– Menj vissza a celládba, vedd föl a bilincseket, és várjál rám.

Ezt még mindig halkan súgta a fülébe a mester. évikén ujjból végigfutott a borzongás, úgy érezte valami elkezdődött.
Kibontakozott a mester karjaiból, és lassan fölállt. Bizonytalanúl hátranézett, de a mester tekintetében csak bíztatást, sürgetést vélt látni, ezért lassú léptekkel elindúlt a ház felé, majd megszaporázta a lépteit, és sietve haladt tovább. Bement a cellájába, magára zárta az ajtót, és kezdte fölcsatolni a bilincseket. Még alig végzett a művelettel, már nyílt is az ajtó, és a mester jelent meg. A póráz a vállára volt akasztva, és a kezében hozott valamit.

– Nézd csak, két új dolgot akarok mutatni neked. Ez egy pár füldugó, ezzel pedig a szemedet lehet letakarni.
A füldugókat a kezébe adta, és megkérte, hogy helyezze be a fülébe. Évike először megvizsgálta hogy néz ki, majd megtette amit a mester kért. ő ellenőrizte, és beljebb nyomta mind a kettőt. Puha gumiból készűltek, és egy kis zsinór lógott le róluk, annak a segítségével lehetett eltávolítani. A másik eszközt a mester helyezte föl. évikének nem is volt ideje megnézni tüzetesen, de egy jókora szemüvegre emlékeztetett a formája, és valamilyen fekete színű puha anyagból, talán bársonyból készűlt. A mester a szemére helyezte, és hátul a fején összekapcsolta a pántjait. Ezek rugalmasak voltak, és nem engedték lecsúszni.
Évike előtt elsötétűlt a világ. Sehol, még egy kicsit sem látott ki mellette. Nagyon furcsa érzés fogta el. önkéntelenűl fordította a fejét jobbra – balra, mintha szét akarna nézni, de a sötétség nem változott. Néhány másodperc múlva érezte a mester kezeit a testén, és a száját, ahogy csókokat lehel a mellére, és a hasára. Aztán már csak azt érezte, hogy rákapcsolja a nyakörvére a pórázt, és indúlnia kell amerre az húzza. A látás képességének az elvesztése annyira érzékenyen érintette, hogy a füldugók csak akkor jutottak az eszébe, amikor kiléptek a cellából, és tompán hallotta az ajtó becsapódásának megszokott a hangját. Nem tette teljesen süketté, az erősebb hangokat hallotta, csak sokkal fojtottabban. Az apró neszek, zörejek azonban nem jutottak el hozzá, a lépések zaját sem hallotta. Évike haladt amerre a mester vezette, egy ajtónál egy pillanatra meg kellett állni, beléptek a helyiségbe, ott is tett még néhány lépést majd megállt, már nem húzta tovább a póráz. Évike tudta, hogy a szokott helyre, abba a terembe mentek, ahol a eddig is folytak. Ennyire már sikerűlt megismernie a házat. A mester lekapcsolta róla a pórázt, és ő csak állt mozdulatlanúl lehajtott fejjel. Semmi nem történt, így néhány gondolat futott át az agyán.
Azt tudta, hogy hol van. Azt is, hogy a mesternek is itt kell lennie, hiszen ő vezette ide. Arról azonban fogalma sem volt, hogy kettesben vannak-e vagy Andrásék is jelen vannak, pedig ez igazán érdekelte volna. Nem volt ideje tovább gondolkozni, mert valaki megfogta a karját, és néhány lépéssel odébb vezette. Aztán rögtön köteleket akasztottak a csuklóbilincseibe, és a keze már emelkedett is fölfelé. A lábait is megfogták, és széles terpeszbe . A bokáit is rögzítették, hogy ne tudja összezárni a lábát. Évike úgy gondolta biztosan csak a mester lehetett, mert először is senki másnak nem engedné, hogy hozzányúljon, még Andrásnak sem, másodsorban pedig megismerte a kezét, a mozdulatait. A fogása gyöngéd volt, mégis határozott, és ellenszegülést nem tűrő. A kezein levő köteleket egy kicsit még megfeszítették, így a teste szabályos X alakot vett föl. Ujból érezte a mester simogató kezeit a testén, hozzásimúlt, és végigsimogatta mindenhol, a szétfeszített combjai közé is benyúlt. Megkereste a már amúgy is ágaskodó csiklóját, rövid ideig simogatta, majd minden abbamaradt. Várta, hogy történjen valami, de mintha megfeledkeztek volna róla. Furcsa érzés kezdett kialakúlni benne, mivel nem tudott ránézni a saját testére, nem is tudta kívülről elképzelni azt. Viszont felerősödve érezte a teste határait, a bőrét, és belülről sötétnek, és üresnek látta.

Olyan volt mintha őt bezárták volna ebbe a börtönbe, amit a saját teste jelentett, és a külvilágot nem tudta érzékelni körülötte.
Eddig is érezte a kiszolgáltatottságot, amikor megkötözték, és azt hitte, hogy azt már nem lehet fokozni amit a kötelek jelentenek. Akkor azonban látta mi történik körülötte, és ha elkerűlni nem is volt képes, de tudta mikor mi várható. Most azonban nem csak a kötelek által kerűlt tökéletesen kiszolgáltatott helyzetbe, de az érzékszerveitől is megfosztották. Ez az egész nagyon mély benyomást tett rá, már csupán ettől kezdett fölizgúlni. Ez volt az az érzés ami miatt beleegyezett az egészbe ami itt az utóbbi napokban történt vele. Még mindig érezte a mester kezeinek emlékét a testén, főleg a lába között. Mivel le volt takarva a szeme, próbált volna a fülére hagyatkozni, de erősebb hangokat nem hallott, a gyengéket meg elnyomta a füldugó. Ez a két legfontosabb érzékszerve nem működött, automatikusan a bőre lépett az első helyre. Próbált minden apró légáramlatot érzékelni, és abból következtetéseket levonni, hogy van-e valaki a közelében. Ez azonban nem sokat jelentett, mert amit érzett, az kevés volt ahhoz, hogy ezt megállapítsa. A bőre emiatt egészen felfokozott érzékenységi állapotba kerűlt.
Már nagyon régóta várt kikötözve, és meg volt győződve róla, hogy senki nincs a közelében, valamiért biztos elment a mester, és ő nagyon várta már, hogy visszajöjjön. Teljesen gyanútlanúl állt, a gondolataiba mélyedve, amikor hirtelen, számára teljesen váratlanúl éles fájdalom hasított a mellbimbóiba. Mind a kettőbe egyszerre. Hatalmasat sikoltott, és vadúl rángatni kezdte a kötelékeit. Az agya először csak a fájdalmat érzékelte, egy kis időnek el kellett telnie, amíg rájött hogy mi ez. Két hegyes fogú csipeszt kapott a cicijeire. Könyörtelenűl szorították a mellbimbóit, nem akart csillapodni a fájdalom. Várta, hogy a mester leveszi róla, mert úgy érezte nem tudja elviselni. De az idő csak telt, és nem akart megszűnni a fájdalom. Olyan volt mint amikor egyedűl hagyják, nem érzékelte, hogy bárki is lenne a közelében. Amikor fölkerűltek a csipeszek, azt sem úgy élte meg, hogy elképzelte ahogy a mester ráteszi azokat, hanem csak belűlről érezte a fájdalmat, teljesen személytelenűl. Hiába rángatta a köteleket, csak nem akart érkezni a segítség. Kétségbe volt esve, hogy vajon meddig kell még ezt elviselnie, mert minden másodpercben úgy érezte, hogy már nem bírja tovább. El volt foglalva a csipeszekkel, mikor az egyik combja elülső felébe égető fájdalom hatolt, majd rögtön utána a másik oldalra is. Ez is teljesen váratlanúl érte, még a csipeszeket is elfelejtette egy pillanatra. A combján ahogy csillapodott az égető érzés, a mellbimbóin visszatért ujjból. Rádöbbent, hogy a csipeszeket nem fogják levenni, és közben még ostorcsapásokat is el kell viselnie. Lassan kezdte megszokni a mellbimbóiba hatoló fájdalmat, és közben az egész testét célpontnak érezte, de nem tudta mikor és hol éri újabb csapás. Nem sokat gondolkozhatott rajta, mert a mellei alatt keresztben nyilallt bele az égető érzés. Utána megint sokáig semmi. A csipeszekről már majdnem meg is feledkezett, minden idegszálával arra koncentrált, hogy kitalálja valahogy, hová kapja a következő ütést. Már a teste egész felületét felkészítette gondolatban a fájdalom elviselésére, de hiába várt nem történt semmi. A mellbimbóján megint jobban érezte a szorítást, mert más fájdalom nem nyomta el azt. úgy érezte végtelen ideje áll már ott kikötözve, számára teljes sötétségben. A néhány csapás amit kapott, szinte semmiség volt a régebben elszenvedett képest, mégis úgy érezte sokkal kiszolgáltatottabb mint eddig. Teljes csend, és sötétség vette körű, számára a testén túl levő világ megszűnt létezni. Nem tudta kik vannak ott, és mit csinálnak, mire készülnek. Nem érzékelte, hogy bárki is lenne a közelébe, és egyszer mégis, váratlanul megszűnt a cicijén levő csipeszek szorítása. Már beletörődött, hogy el kell viselnie ezt a fájdalmat, nem is érezte már annyira mint az első percekben. A mellbimbói fölágaskodtak a nem várt megkönnyebbüléstől, nagyon hiányzott nekik egy kis simogatás, maszírozás. Hiába várta azonban, ezt az örömet nem kapta meg most a mestertől. Helyette egészen mást érzett a mellén.

Keresztben kemény csípős fájdalmat, egyszerre mindkettőn. Föl kellett sikoltania a meglepetéstől, de még el sem ült a csípő érzés már jött is a következő, de csak az egyik mellére, majd a másikra, módszeresen. Nem gondolkozhatott rajta, hogy mi lehet ez, mert egymást követték az ütések, ő pedig sikoltozva rángatta a köteleit. Az egész nem tartott tovább néhány másodpercnél, utána megint semmi. Amikor vége lett, beindult az agya, és rögtön rájött, hogy ez nem az előbbi ostor volt, hanem valami merevebb, keményebb dolog, valamilyen bot, vagy pálca. Attól azonban sokkal könnyebb, és kíméletesebb volt, mint amivel tegnap a fenekére kapott néhány ütést. úgy gondolta ennek most vége, a cicijét talán nem gyötrik tovább. A fenekét eddig még kihagyták a játékból, ezután biztosan az következik. Nem az következett. Ujjból a mellébe hasított a fájdalom, ugyan úgy mint előbb. Az ütések most is egymást követték, de Évike csak az elsőnél sikoltott föl a meglepetéstől, a többinél már nem, mert jóval gyengébbek voltak. Előbb erős, határozott ütéseket érzett, amelyek szándékosan megkímélték a mellbimbóit. Most azonban gyengébbek is voltak az ütések, és mintha jobban elkalandoztak volna, nem mindig a cici elejét érték. Ez sem tartott tovább néhány másodpercnél, és Évike kibírta néhány halk nyögéssel. Most már nem mert következtetni magában, hogy vajon mi fog történni. Teljesen beletörődött a helyzetébe, és érezte a mester hatalmát maga fölött. Nem kellett nagy fájdalmakat elviselnie, mégis annyira kiszolgáltatottnak érezte magát, mint még eddig egyszer sem. A várakozás, és a bizonytalanság tette ezt. A mester mindig tudott neki meglepetéssel szolgálni, mint ahogy most is. érezte, hogy a lábbilincseiről leakasztják a karabinert, és már össze tudja zárni a lábát. Azonnal élt is a lehetőséggel, mert nagyon kellemetlen volt neki hosszú ideig széles terpeszben állni. Ahogy a lábait összezárta, a kezei sem feszültek már annyira, kicsit lazábban érezte magát.

Titokban azonban még most is valami meglepetésre számított, csak akkor lélegzett föl, amikor érezte, hogy a kezeit is lekapcsolja valaki a kötélről. A szemén azonban még mindig rajta volt az ellenző, ezért csak állt egy helyben, és nem mert tenni egyetlen lépést sem. Egy nagy erős kéz karonfogta, és elkezdte vezetni előre. Évike érezte, hogy ez csak a mester lehet, és örűlt, hogy érzi a közelségét. Néhány lépés után megálltak, a mester megfordította, és leültette. A heverő szélén ült, ami a szoba sarkában volt. A mester kicsatolta a feje hátsó részénél rögzített szemellenzőt, és az lehullott a földre. Évike csak pislogott az erős fénytől, szeme a sötétséghez volt hozzászokva.

– Vedd ki a füldugódat is.
Ezt a mester mondta, és Évike tompán, alig érthetően hallotta. A vékony zsinegek segítségével eltávolította mind a kettőt. Kicsit pattogott a füle, és furcsa volt, hogy minden neszt ujjból rendesen hall. A látása is visszatért, megszokta a világosságot. Szétnézett, a mester ült mellette, és mosolygott rá. Kicsit távolabb András ült egy fotelban, és átölelte Csilla derekát, aki a fotel karfáján foglalt helyet. Mindannyian őt nézték. ő pedig úgy érezte magát, mint aki egy hosszú útról, egy másik idegen világból tért vissza, és most ismerkedik a környezettel. A szobában semmi rendkívüli nem volt, minden pont olyan volt mint eddig. Azaz mégsem, mert Évike egy új bútordarabot fedezett föl, amit még nem látott. Egy kis szekrény állt nem messze tőle, a fal mellett, és egy televízió volt rajta. Hamar napirendre tért fölötte, és nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget. Azért sem, mert a mester gyöngéden simogatni, és maszírozni kezdte a melleit. Pont úgy, ahogy a csipeszek levétele után szerette volna. Nagyon jól esett neki, mert egy kicsit még mindig érezte a pálca csípését rajta, és a bimbók sem heverték még ki teljesen a csipeszek hegyes fogai okozta szorítást. A mester másik keze közben a hasán kalandozott egyre lejjebb, amíg el nem ért a combjai tövéig. Évike hátával nekidőlt a mester mellkasának, a combjait szétnyitotta, hogy jobban hozzáférjen a puncijához, és átadta magát a simogatás édes érzésének. Szemét lehúnyta, és úgy érezte visszazuhan abba a világba, ahol előbb járt, csak most az ingerek voltak egészen másfélék. Annyira felizgúlt, hogy már nagyon hiányzott neki a kielégülés. András és Csilla jelenléte sem zavarta, ők is láthatták mit érez. Attól azonban visszatartotta a jelenlétük, hogy kezdeményezni kezdjen. Ha csak kettesben lettek volna a mesterrel, egészen biztos, hogy nem csak passzív félként élvezte volna a simogatásokat. A mester azonban mindig tudta Évike mit érez, és most még nem engedélyezte számára a kielégülést, ezért lassan abbahagyta a simogatását. Pedig borzasztóan vágyott rá, de már rájött, hogy ez is hozzátartozik a teste gyötréséhez. Meg fogja kapni amit kíván, de nem most, hanem majd akkor amikor a mester jónak látja. Elengedte évikét, ő pedig kicsit távolabb ült, a combjait összeszorította, és látszott rajta ahogy megremeg a teste.
András elengedte Csilla derekát, és fölállt. Gyöngéden megfogta Csilla ujjai hegyét, és őt is fölállította.

– Azt hiszem itt az ideje, hogy mi is megpróbáljunk valamit.
Közben a mester is fölállt, és oldalról középre húzta azt a bakot, amelyen Csilla fenekét korbácsolta meg András néhány napja olyan keményen. Évike rosszat sejtett, arra gondolt, ezt akarják most megismételni. Hiába nézett azonban Csillára, az arcán a félelemnek még a nyoma sem mutatkozott. András a kezét a bak felső párnázott részének a végére helyezte, és Csillára nézett.

– Gyere ülj ide, kérlek!
Csilla odament, és elhelyezkedett ahol mutatta, a bak végén lovagló ülésben. András közben két vékonyabb csuklóbilincset vett elő, és a mutatóujján lógatva évikéhez fordúlt.

– Szeretném, ha segítenél egy kicsit.

Évike nagyon meglepődött a kérésen, hiszen azt gondolta, hogy ő már túl van a rá kiszabott fájdalmakon, és az András és Csilla dolgába neki semilyen beleszólása nem lehet. Féltette ugyan Csillát, de nem régen éppen ő mondta neki, hogy most már tökéletesen megbízik Andrásban. Nem értette, hogy neki vajon miben kell segíteni. Felállt a helyéről, de közben hátrafordúlva kérdően a mester tekintetét kereste.

– Menj csak, segíts Andrásnak, csináld amit mond. – utasította a mester.

András az ujján lógó bilincset nyújtotta felé.

– Ezeket csatold rá a csuklójára, és kapcsold össze a háta mögött.

Évike értetlenűl nézett, hiszen olyat kért tőle András, amit neki kellett volna megcsinálni. Nem értette miért tőle kéri mindezt. Megréműlt magában, mert úgy érezte valamilyen csapda rejtőzik a háttérben. átvette a bilincseket, és lassan Csillához lépett. ő már nyújtotta a kezeit felé, és nyíltan, majdnem mosolyogva tekintett rá. Évike nem állta a tekintetét, lesütötte a szemét, és csak a kezeire mert nézni. Eddig eszébe sem jutott, hogyan fog ahhoz viszonyúlni, ha Csillának fájdalmat okoznak, de erre aztán végképp nem gondolt, hogy még neki kell segédkeznie. Teljes mértékben akarata ellenére cselekedett, de nem mert ellenszegűlni, mert a mester, és András kifejezetten megkérték. Egyik kezével megfogta Csilla csuklóját, a bőre úgy égette a kezét mintha parázsból lenne. Ráhelyezte a bőrbilincset, és lassan becsatolta. Titokban abban bízott, hogy Csilla ellenkezni fog, és akkor lesz valami kibúvója a feladat végrehajtása alól. Neki azonban esze ágában sem volt ellenkezni, inkább készségesen nyújtotta oda a kezét. Évike nem mert csak a kezére pillantani, kerűlte a tekintetét. úgy érezte, Csillához nem való a bilincs, nem illik hozzá a fájdalom, el sem tudta képzelni, hogy az ő szájából halljon fájdalmas sikolyokat. El akarta mondani neki, hogy ő ezt nem akarja csinálni, ő csak örömet, és gyönyört akar okozni neki, nem fájdalmat. Ha nem Csilla, hanem egy másik lány lett volna ott, nem nehézséget, hanem hatalmas kéjt okozott volna a kérés teljesítése. Mégis csinálta a dolgát lesütött szemmel.

Mindkét bilincset fölhelyezte a csuklóira, és várt. András nem elégedett meg ennyivel, felszólította, hogy rögzítse egymáshoz a bilincseit a háta mögött. Csilla magától a hátra tette a kezeit, évikének csak össze kellett kapcsolni egy apró karabinerrel. Azt hitte ezzel végzett, túl van a dolgon. András azonban nem így gondolta. Egy vékony, hosszú, hajlékony pálcát vett a kezébe, és évikének mutatta.

– Látod, ezzel fogom Csilla csodás melleit megvesszőzni, és szeretném, ha te is segítenél.
Közben a pálcával Évike melleit cirógatta. Az érintésére felidéződött benne az előbbi fájdalom, és a melle bőrén ujjból érezte a csípő érzést. Nem akarta hogy ezt most Csilla is kipróbálja, inkább elviselte volna ő még egyszer, ha ezzel Csillát megkímélhette volna. Hiába a lelke lázadt ellene, mégsem szólt, nem ellenkezett egy szóval sem, mert tudta, hogy azzal elárúlta volna Csilla iránt érzett érzelmeit.

– Azt szeretném, ha Csillát nem kellene jobban megkötözni, ezért a te feladatod az lesz, hogy ide ülsz a háta mögé szorosan, és tartod a testét. – Hallotta András szájából.

Évike majdnem elájúlt ettől a felszólítástól, úgy gondolta képtelen lesz megtenni. Olyan ijedt arcot vágott, mint akinek a halálos ítéletét olvassák föl, ellentétben Csillával, aki nyugodt volt, és semmi félelem nem látszott rajta. Inkább egy halvány mosoly suhant át rajta, amikor Évike ijedtségét meglátta. ő körbepillantott, a mestertől várt valamilyen sgítséget, de a tekintetéből csak várakozást tudott kiolvasni. A lábai a bak felé vitték, és szinte önkívületben volt amikor elhelyezkedett Csilla mögött. András megmutatta pontosan mit is kíván tőle. Csilla hátrabilincselt karja, és a háta közé kellett oldalról benyúlnia, a karjait a saját testéhez szorítani, és közben a hátát nyomni előre. így Csilla melle kidomborodott, még jobb célpontot nyújtva a vessző számára. Évike egész testében remegett, amit Csillánk is éreznie kellett. András elhelyezkedett mellettük, és a vesszőt Csilla egyik mellére helyezte. Hirtelen meglendítette, és lecsapott a mellbimbó fölé. Csilla sem számított rá, felszisszent, és kissé megrándúlt az ütéstől. Nem volt nagy csak váratlanúl érte. Évike hátúl tökéletesen érezte a teste minden apró rezdülését. A következő ütés kicsit nagyobb volt, és Évike most is érezte Csilla rándulását. Szinte neki is belenyilallt a testébe a fájdalom, amikor látta a vesszőt lecsapni, és rögtön érezte is Csilla reflexét. A szemei megteltek könnyel, ami lefolyt az arcán két oldalt.

Az ütések mindig erősödtek egy kicsit, Csilla egyre jobban felnyögött mindegyik után. évikének kellett volna tartani a testét, ehelyett ő egyre inkább elgyengűlt, ahogy a válla fölött látta a pálca csapásai után megrezdülő melleit. Szinte csak kapaszkodott a karjaiba, és Csillának kellett tartania őt is, mert különben lezuhant volna oldalra a bakról. András a másik mellét is célba vette, és egyszer sikerűlt a mellbimbóját úgy eltalálni, hogy Csilla hangosan felsikoltott, és erősen megrándúlt a teste. Évike úgy érezte nem bírja tovább, kirángatta a karjait Csilla karja mögűl, leugrott a bakról, és sírva kirohant az ajtón. Egyenesen a cellájába futott, becsapta az ajtót, és az ágyra vetette magát. Teljesen behúzódott a sarokba, fölhúzta a térdeit, és hangosan zokogott tovább. A könnyei lefolytak, és összemaszatolt vele mindent. Most már nem érdekelte, hogy kitudódik a titka, azon sem gondolkodott hogyan fogja elmondani Csillának, és a mesternek, csak sírt megállíthatatlanúl. úgy érezte ujjból kudarcot vallott, megszégyenűlt mindenki előtt. Annyira összekeveredtek benne az érzések, nem tudta melyik cselekedetével kit is hagyott cserben. Azért is megvetette magát, mert képes volt Csillát megbilincselni, és lefogni, de azért is mert nem tudta a mester András által adott parancsát teljesíteni. Nem bánta, hogy a kettő kizárja egymást, mindenért magát tartotta bűnösnek.

Inkább elviselt volna bármilyen kemény , mint ezt. A kiszolgáltatottságnak újabb dimenziója nyílt meg előtte. A mester először megkötözte, és meggyötörte a testét. Akkor érezte hogy a testével kedvére rendelkezik. Utána az következett, hogy a fájdalom ellenére is föl tudta izgatni, az akarata ellenére, és nem engedte elélvezni. Akkor érezte, hogy az ösztönei is a hatalmában vannak. Most pedig olyat kívánt tőle, amit semmiképpen sem tudott úgy teljesíteni, hogy saját maga, a mester, és Csilla számára is megfelelő legyen. Ezzel a lelkét, és az önbecsülését gyötörték meg. Kétségbe volt esve, nem tudta mi következhet még ezek után. A zokogása nem csillapodott, és nem akart találkozni senkivel. Hamarosan azonban nyílt az ajtó, és Csilla lépett be. Nem volt meztelen, a délelőtti strandruhát viselte, és a bilincsek sem voltak már rajta. Leült Évike mellé az ágyra, és nem szólt egy szót sem. Az arca komoly volt. Évike nem tudta örűljön-e vagy sem, a jelenlétének, mert úgy érezte őt is megcsalta. Bizalmatlanúl pillantott rá, mégjobban behúzódott a sarokba, és összegömbölyödött. Csilla azonban megfogta a kezét, és gyöngéden simogatta. Egy puha kendővel megtörölgette az arcát, és a fejét is az ölébe vette. Évike nem ellenkezett, elfogadta Csilla gyöngéd közeledését. Szüksége volt most valakire aki vígasztalja. Nem értette miért pont ő jött, hiszen segédkezett a , azt gondolta, most haragszik, de legalább is neheztel rá. Csilla azonban egyáltalán nem úgy viselkedett, inkább anyáskodóan vígasztalta, mintha ő is hibásnak érezné magát amiért ilyen helyzetbe kerűlt. Sokáig babusgatta, simogatta, amíg a sírása alábbhagyott, és már nem folytak patakként a könnyei. Évike egy idő után már bújt hozzá, megkönnyebbülést okozott neki a közelsége. Puha, meleg női testet érzett símogató kezekkel, ettől előbb – utóbb mindenki megnyugszik. Az anyja vígasztalta így régen, kislány korában. Csilla halkan becézgette, de ahogy Évike megnyugodott, komolyan kezdett beszélni hozzá. Megkérdezte, hajlandó-e meghalgatni a mondanivalóját, ő pedig apró bólogatásokkal jelezte, hogy igen.

– Úgy gondolom mindkettőnk számára fontos dolog, amit el szeretnék mondani neked. Amióta megismerkedtünk volt egy olyan érzésem, hogy te a megszokottól jobban vonzódsz hozzám. Ez az érzés egyre inkább erősödött, és amikor a napozás előtt bedörzsölted a testemet, már teljesen biztos voltam benne, hogy nem csak egyszerű barátságról van szó. Nekem teljesen új ez a vonzalom, de bevallom egyáltalán nem esett rosszúl a közeledésed. Kezdettől fogva rokonszenves voltál nekem, mégis arra kérlek adj még egy kis időt, amíg feldolgozom magamban ezt az egészet. Túl gyorsan történt minden, és nagyon váratlanúl ért.
Csilla elmondta még azt is, hogy a mester is észrevette Évike közeledését, de nem neheztel érte, szerinte semmi kivetnivaló nincs abban, ha két bájos fiatal lány örömet szerez egymásnak. Ezt András, és a mester beszélgetéséből hámozta ki, amikor Évike nem volt jelen. Csilla arra is kitért, hogy egyáltalán nem haragszik azért, mert Évike közreműködött a melle megvesszőzésénél, hiszen András, és a mester kívánságára tette. Teljesen természetes, hogy a mestere akaratát fölé helyezi minden másnak, hasonló helyzetben ő is így cselekedne. Nem tartja azonban helyesnek, azt, hogy föllázadt, és nem teljesítette a kiszabott feladatot, még akkor sem, ha gyöngéd érzelmeket táplál iránta.
Évike először megdöbbenve halgatta Csilla szavait, és rá kellett jönnie, milyen naiv volt, amikor azt hitte titokban tudja tartani az érzelmeit. Nagyon örűlt annak, hogy mindezt ő mondta el, és nem neki kell bevallania a vonzódását. örűlt annak is, hogy nem utasította, el és bízott benne, az idő majd meghozza Csilla vonzalmát is. úgy érezte új oldaláról ismerte meg. Eddig a vonzódás elvakította, és hajlamos volt angyalt látni benne, de most látta, mennyire határozott, a végsőkig ragaszkodik az elveihez, és bármire hajlandó András, a szerelme kedvéért. Csodálta, és írigyelte azért, mert képes volt az ő számára kényes témákról is bármikor kertelés nélkűl beszélni.

Csilla amikor bejött Évike cellájába, magával hozta a ruháját, amit a kertben hagyott. Ezt nyújtotta most neki, hogy bújjon bele, és megkérte, menjenek vissza a mesterhez, mert tartogat még valami meglepetést. Évike rosszat sejtett, az utóbbi időben nem szerette a meglepetéseket. Mindenesetre követte Csillát, és mindketten visszamentek a nagy terembe. A mester és András még mindig ott voltak, és András a televízió alatt matatott valamit. Évike látta, hogy nyitva van a szekrényke ajtaja, amin a TV van, és alatta egy videomagnót is rejt a szekrény. A megérkezésükkor András egy kazettát kezdett visszacsévélni. A mester magához hívta évikét.

– Látom nagyon érzékenyen érintett, hogy fájdalmat kellett okoznod Csillának. én egyáltalán nem neheztelek rád ezért. én csak azt szeretném, ha letisztúlnának benned az érzelmek, és külön tudnád választani a Csilla, és az én irántam táplált érzéseidet. Tudnod kell egyiket a másik fölé helyezni, mint ahogyan Csilla tette. Ha erre képes vagy, nem kerűlhetsz többé olyan nehéz és helyzetbe, mint az imént. Az előbb amikor be volt kötve a szemed, mindent ami történt fölvettünk videóra. Ezt a felvételt szeretném megmutatni most neked.
András már visszacsévélte a kazettát, és mindnyájan leültek a TV elé. Évike most értette meg mi szükség van a televízióra.
Meglepődött mert nem gondolta, hogy amíg ő bekötött szemmel ki volt kötözve, minden mozdulatát rögzítették. Elindúlt a videó, és Évike látta a mestert belépni az ajtón, kezében egy pórázzal, és a póráz végén saját magát látta, amint bekötött
szemmel, határozatlan mozdulatokkal követi. Az első pillanatban furcsa volt, szinte meglepődött hogy magát látja, pedig tudta mi fog történni. Idegen volt számára, úgy érezte egy idegen lányt lát. Emlékezett minden mozdulatra, mégis nehéz volt összekapcsolni a tévében látottakat az emlékezetében élő képpel. Pontosabban az emlékezetében nem is képek voltak, csak érzések, és ez okozta a nehézséget. A műsor folytatódott. A mester lekapcsolta róla a pórázt, és ő csak állt mozdulatlanúl.
Nemsokára visszatért a mester a látómezőbe, egy kicsit odébb vezette, ahol kötelek lógtak le, és ráakasztotta a köteleket a csuklóbilincseire. Most megint kilépett a képből, a köteleket fölhúzni, és a kezei emelkedtek is fölfelé. Ismét visszatért, legugolva Évike lábait rakta terpeszbe, és a padlón lévő karikákhoz kötözte. Végűl azt látta, hogy szétett lábakkal, és felemelt kézzel áll, a csuklóit a kötelek kicsit még följebb emelik, a teste pedig megfeszűl. A teste olyan volt mint egy rongybabáé, a kötelek ide – oda rángatták, mint egy élettelen bábot. A mester mellé lépett, és simogatta. Évike tisztán látta a saját arcát, amint hátraveti a fejét, és átadja magát a kellemes érzésnek. Amikor a mester keze a lába közé ért, még a száját is eltátotta, úgy sóhajtozott. A mester abbahagyta, és hátrébb lépett. A kamera körbejárt Évike körűl, látszott a mester mellette, majd Csilla is a háttérben. Most már tudta, hogy a kamerát András kezelte. Itt ugrott a kép, amíg ő kikötözve várakozott, és nem történt semmi, azt nem vették föl. Most a mester kezét látta egészen közelről, amint fölemeli a csipeszeket, és az ő melle előtt, a bimbóitól néhány centiméterre megtartja. András kicsit hátrébb léphetett a kamerával, mert az arca is, és a melle is benne volt a képben. Az arca gyanútlan volt, csak néha fordította oldalra. Évike próbált visszaemlékezni, de senkinek a jelenlétét nem érzékelte maga mellett, pedig a mester ott állt tőle néhány centire. Lassan közelítette a csipeszeket a melléhez, majd hirtelen mind a kettőt rátette, és elengedte. Az arca eltorzúlt a fájdalomtól, és éles sikolyt lehetett hallani. Évike megréműlt tőle, mert a felvételnek eddig is volt ugyan hangja, de csak halk neszeket lehetett hallani, most azonban nagy hangerővel hasított bele a csendbe a saját ordítása. Eddig mozdulatlan volt, de most rángatta a köteleket, rázta oldalra a melleit, mintha a csipeszeket akarná lerázni, és egyfolytában sikoltozott. Lassan alábbhagyott a sikoltozása, és a rángatózása is, és egy időre mozdulatlanságba dermedt, majd ujjból mocorgott egy kicsit. Végig fölvették a szenvedését, egészen közelről, az arcának minden rezdülését látni lehetett. A kép távolodott, a mester ostorral a kezében állt mellette. Kétszer csapott le, az egyik, majd a másik combjára. Évike látta, ahogy a teste megrándúlt mindkét ütés után, de csak halk nyögéseket lehetett hallani. A mester várt egy kicsit, meglendítette az ostort, és a mellkasára is lesújtott. Megint összerándúlt a teste, a mellei megremegtek a csipeszekkel együtt. A kép közelített, és végigpásztázta szinte az egész testét. Különösen a melleit a csipeszekkel, és az arcát mutatta sokáig. A mester eltávolította a csipeszeket, ugyanolyan hirtelen, és váratlanúl, mint ahogy föltette őket. Ujból ugrott a kép, és a mester már mellette állt egy vékony, hosszú vesszővel. A kamerába nézett, hogy készen áll – e, és elkezdte vesszőzni a melleit. Szaporán mérte ki az ütéseket, és Évike sikoltásai a tévé hangszórójából megint betöltötték a helyiséget. A mester hirtelen abbahagyta, és az látszott, hogy kezével intve magához hív valakit. A kép abba az irányba fordúlt, távolabb Csilla állt a falnak támaszkodva, és értetlen arccal, kérdőn magára mutatott, majd elindúlt a kamera felé. Az egész felvételen egyetlen szó nem hangzott el, és semilyen más zaj nem hallatszott Évike sikolyait kivéve. Ezt valószínűleg előre megbeszélték, hogy a füldugók mögött ne halljon semmit. Ezért intett a mester Csillának, amikor magához hívta, és ő sem válaszolt, csak jelekkel.
Csilla Évike és a mester mellé ért, megállt, és kérdően nézett rá. ő megfogta a jobb kezét, és belenyomta a vesszőt, majd Évike cicijére mutatott. Teljesen egyértelmű volt, hogy mit akar tőle. Azt akarta, vesszőzze meg ő is. Csilla kérdően nézett a kamerába, és itt ugrott a kép. A következő kockában Csilla már Évike mellett állt, készen arra, hogy elkezdje a vesszőzést.
Évike döbbenten nézte a tévét, és nem akart hinni a szemének. Csilla lecsapott a pálcával, Évike pedig fölsikoltott. A vessző szaporán járt Csilla kezében, Évike mellei pedig az ütések ritmusában mozogtak. Körűlbelűl annyi ideig vesszőzte mint a mester, majd odament hozzá, és visszaadta neki a pálcát. Ezzel a felvétel befejeződött, Évike mégis megbabonázva nézte tovább az üres képernyőt. Néhány másodperc alatt átértékelődött benne Csilla személye. Nem akarta elhinni, hogy ő mérte ki az ütéseket a pálcával. úgy érezte csalódott benne. Az eszével felfogta, hogy a mester kívánságára tette, mégis a szíve tiltakozott ellene. Nem az ütések fájtak neki, hanem az, hogy úgy látta Csillának nem okozott különösebb nehézséget az ő , ő viszont úgy érezte belehal, amikor hasonló dologra . Eszébe jutott, hogy a mester kezétől kész bármilyen fájdalmat elviselni, mégsem érezte úgy soha, hogy csalódott benne, pedig ez a dolog is az ő kívánságára történt. Most is Csillára neheztelt olyan tett miatt, ami miatt a mesterre kellene haragudnia. A mester azonban érinthetetlen volt a szemében, soha nem kérdőjelezte meg egyetlen cselekedetét sem, nem mérlegelte, hogy az vajon helyes-e vagy sem. A mester volt az etalon, az egyetlen létező igazság számára. Évike nem bánta hogy a gondolatai zavarosak, és ellentmondóak, most számára Csilla bűnbak volt. Ha a mestertől szenvedte el a fájdalmat azt teljesen természetes volt, és ugyanúgy rajongott érte, de Csillához más érzelmek fűzték, tőle gyengédséget és gyönyört várt, mert úgy érezte ő is azt adott, vagy szándékozik adni neki.
Szomorú és csalódott volt. Fölállt, és földre szegezett tekintettel kibotorkált a helyiségből. A cellájába ment. Ez olyan volt már a számára, mint sebzett vadnak a barlangja, ott keresett menedéket.