Egy szomorú lány története

Évekkel ezelőtt megismerkedtem álmaim pasijával. Akkor még azt hittem, hogy ő a nagy ő. Kedves volt, romantikus, figyelmes. Le is vett a lábamról. Pár hét után összeköltöztünk. Nagy volt a szerelem, és én nagyon boldog voltam. Aztán összeházasodtunk. Én gyereket akartam, ő még nem. Azt mondta, hogy anyagilag meg akar erősödni, és jöhet a baba. Megértettem, és vártam. Heteket, hónapokat. Jól álltunk anyagilag, ezért úgy éreztem, előhozom a témát, mert az én drágám, azóta mióta először beszéltünk a gyerekről, mélyen hallgatott. Egyik este elérkezettnek láttam az időt, és megkérdeztem tőle, hogy mit szólna, ha teherbe esnék. Hát, a válasz az minden volt, csak az nem, amire számítottam. Felejtsem el az egészet, mert ő nem akar minden éjjel gyereksírásra ébredni, és különben is, miért erőltetem az egészet, amikor nagyon jól elvagyunk így is. És ezzel lezárta a témát. Attól a naptól kezdve megromlott a viszonyunk. Már nem közeledett felém, (gondolom attól félt, hogy terhes leszek) és már nem volt annyira kedves sem. Én türelmes voltam, és vártam, hogy majd minden megoldódik, és megenyhül az én drágám, de nem így történt.

Kezdtem elveszíteni a türelmem. Ő a munkájába temetkezett, alig volt otthon, én meg egyre boldogtalanabb lettem. Aztán döntöttem. Nehéz döntés volt, hisz szerettem, de becsapva éreztem magam, és nem bíztam már benne, mert a kapcsolatunk elején elhitette velem, hogy ő is akar gyereket. Elváltunk szépen, csendben. Hamar ment a dolog, alig két hónap alatt lezajlott a válás. Szüleim és barátaim mellettem voltak, de ez sem segített. Magam alatt voltam, ezért úgy döntöttem, hogy egy kis időre elutazom. Kinéztem egy gyönyörű, csendes kis helyet, és elutaztam.

Kora este érkeztem meg, és mivel tél volt, hamar sötétedett. A faház kulcsa a megbeszélt helyen volt. Beléptem a kis házba. Kellemes meleget árasztott a kandalló. Kimerült voltam, így lefeküdtem aludni. Reggel ébredés után úgy döntöttem, hogy körülnézek a környéken. A táj, ami fogadott, az maga volt a mese. Gyönyörű szép erdő, a deres fák szépen sorakoztak egymás mellett. Kispatak , őzek és vadnyulak futkároztak. És a levegő! Mélyeket szippantottam, és éreztem, ahogy az egész testemet átjárja a friss levegő. Két órája sétálhattam, amikor fázni kezdtem. Vissza indultam a kis házhoz. Beléptem, és egy hang ütötte meg a fülemet a konyhából.
– Szia! Leila vagyok! Gyere, főztem teát!
Leila a tulaj volt.
– Szia! – köszöntöttem.