Hitveséd miatta veszti Bánk...

Nagy királyi palotában két testvér izzó vitát ölelt most latba, az ősz, Petúr és az öccs Bánk.

Hiába az ellentét az ország megváltására, komoly haragot nem szül az est, idáig...
S a testvéri kinyilatkozást, mint kés szeli át egy hirtelen jött fekete köpeny. Benne alattomos tekintetű német lovag.
– Biberach! Ez itt! – szól Petúr.
S a fantom köpenyébe szél hasít, feldobva fekete csuklyáját. Kivillan pengevékony ajakja.
– Bocsásd meg, hogy itt rontok rád, Nagyúr – hörgi a fekete megetstesülése – Veszélyben forog nőd becsülete!
Becsülete...
Becsülete...
Csend. S e néma időtelenséget kétségbeesett kiáltás szakítja meg:
– Fattyú, megöllek! – tántorodik hátra e szavaktól Bánk.
De a szavak nem állnak meg, s ördöngve folynak tovább.
– Ha látni vágyol Ottót és Melindát lesd meg majd őt, ha egyedül marad
ÉS szemeddel láthatod meg, miként szegődik Ottó herceg hölgyed nyomába.
– Ember! – szól megtörve a férj – Mit mondtál?
Szent név.. Ó, én hitvesem, Melinda...

...

Vad égi háború
Közelg a vár felé
S a fellegek mögül
Lesújt reánk az ég!
...

Fenn, valahol a magyar palota szegletében Ottó herceg... meráni Ottó herceg kebelezi Melindát...
A hercegeket sosem nevelték türelemre, mindig megkapták amit akartak. Legyen az pénz, földi eszem – iszom vagy nő... mint ez a szegény árva, ki most nyög a téboly alatt...
S e beteg hajtótól buzdítva mozog a gaz ki – be, ki – be a felszentelt asszonyi kertből.
Kezével leszorítja a nőt... átszellemült arccal nézi, hogy nyög egyre, egyre nagyobbakat a szerencsétlen.
E betegesbirtoklási vágy... e beteges birtoklási vágy.
S a hű hitves kezét, melyet a férj gyengén csókolt, most e szerető durván megragadja, hogy oldalra fordítsa. S gyenge testet, melyet a férj szerelme tett széppé évről évre, most a szerető markolja lendületét keresvén. S az angyal lábak... a hőfehér lábak szétfeszítve, mint kereszt merednek égnek, utat a férfi erejének.
Ottó nem lágy, nem kedves, nem érez semmi emberséget. Nem ad, nem viszonoz. Akar.
A nemesi férfi tag élvezetet hajszolva ostromolja az árva nő méhét.
Majd... majd... fenn a csúcson
Bamm! Kivágódik az ablak! Koppanásig csapódik a falaknak. Kitörik az üveg, darabokra hullik.
S a darabokban...
Beteljesedett. A herceg most mintha pogány örök fiatal nőkkel körülvett arany kertben hajszolná a bohém örömöket, táncoló telt mellek gyűrűjében csókokkal koronázva.