Évike 9. rész

Évike nem oltotta le a villanyt, mert akkor teljesen sötét lett volna az ablaktalan cellában. Levette magáról a bilincseket a kis kulcs segítségével amit a mestertől kapott. A szekrényben volt egy hosszú hálóing, azt öltötte magára. Lefeküdt az ágyra, de nem volt álmos, behúnyt szemmel gondolkodott. Nagyon magányosnak érezte magát. állandóan Anita járt a fejében, de most nem arra gondolt, hogyan meg, és egyáltalán nem izgúlt fel, hanem inkább István és Anita kapcsolata foglalkoztatta.
Éppen úgy, mint más ember nem tudja fölfogni miért vonzódik ő a mesterhez, miért hagyja magát , Évike sem értette Anitát. Az ő fanatizmusa már sok volt a számára, leginkább azért, mert kettőjük között gyöngéd érzelemnek még a nyomát sem fedezte föl. Anita rabszolga volt, és István úgy is bánt vele. Évike úgy gondolta, hogy Anita egy fanatikus mazochista, aki csak azért vonzódik egy kicsit Istvánhoz, mert benne megtalálta azt az embert akinek a szolgája lehet.
Ugyanúgy más is megfelelne helyette, akinek hasonló beállítottsága és hajlamai vannak. István szintén csak egy beidomítható szolgát keresett, akit fegyelmezhet, büntethet, vagy jutalmazhat kedve szerint. Végűl is ők egymásra találtak, ha nem is érzelmi alapon, de ez a kapcsolat mindkettőjük számára megfelelő volt.
Csilla is eszébe jutott, de őrá egészen másképpen gondolt. Igaz, hogy még csak egyszer volt alkalma vele beszélgetni, de úgy tűnt, mintha már ezer éve ismerné, és magához nagyon közelinek érezte. Talán azért, mert először találkozott olyan lánnyal, aki szexuálisan hasonló beállítottságú volt. Régebben ezt a hajlamát, és fantáziáit még a legközelebbi barátnőinek sem merte elmesélni. Most azonban itt volt Csilla, akinek nem kell magyarázkodni, nem kell félnie tőle, hogy hülyének nézi, hiszen ő is hasonló beállítottságú. Mindezeken túlmenően valami furcsa megmagyarázhatatlan vonzódást is érzett iránta, amit lány iránt még soha nem érzett.

Itt minden lány meztelen volt, ez évikének már egyáltalán nem okozott nehézséget, Csilla nőies, érzéki szépsége azonban megbabonázta. Most először történt vele, hogy kedve lett volna megérinteni a bőrét, kezével végigkövetni gömbölyű, idomait. Kicsit meg is ijedt saját gondolataitól, de hagyta had kalandozzanak, hiszen kifejezetten kellemes volt rágondolni. A barátnői is csinos fiatal lányok voltak, együtt jártak uszodába, sportolni, együtt öltöztek, zuhanyoztak, de egyikük iránt sem ébredtek benne hasonló érzések. Magának sem tudta pontosan megmagyarázni mi ez a vonzalom, sőt egyenlőre Csillának sem szívesen beszélt volna róla. Legalábbis amíg le nem tisztúlnak benne a kavargó érzések. Nem tudta mi a jobb, ha szabadon engedi, vagy ha elnyomja ezeket a szerinte természetellenes gondolatokat.
Mozdulatlanúl feküdt behúnyt szemmel. Aki látja azt hitte volna alszik, de ő teljesen ébren volt, és ábrándozott. Hiába próbált másra gondolni, a gondolatai mindig visszatértek Csillához. Látta maga előtt a testére fonódó szoros kötéllel, majd anélkűl. Látta a horzsolásokat a vállán, a combja tövénél, és a mély nyomokat, amit a kötél hagyott. Meg akarta vígasztalni, enyhíteni fájdalmát.

Kezével megérintette a testét, ahol a kötelek belemélyedtek, végighúzta rajta az ujjait. A következő pillanatban Csilla már egy nagy franciaágyon feküdt, Évike pedig ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megérintse. A teste kívánatos volt, és hamvas mint egy őszibarack. ő mosolyogva nézett rá, és a kezét nyújtotta felé hívogatóan. A tekintetétől majdnem elolvadt Évike. Még sohasem látott ennyire kék szemet, és a hosszú sötét szempillák mégjobban kiemelték. Az arca közepén, amikor mosolygott, két kis gödröcske jelent meg. Lassan a mellére tette a kezét. Szép telt, kerek mellei voltak, egészen kicsi mellbimbókkal. Ujjaival körbejárta a mellbimbókat, majd az egész tenyerét ráhelyezte. A tenyere közepén érezte a kicsiny bimbókat, ahogy ágaskodnak.
Ahogy ezeket gondolta, az ujjai megmozdúltak, mintha valóban Csilla mellbimbóit cirógatta volna, majd kinyitotta a tenyerét, és simogató mozdulatokat tett. Annyira elmerűlt az ábrándozásban, hogy észre sem vette önkéntelen mozdulatait.
Neszeket hallott a folyosóról, és ez visszazökkentette gondolatait a valóságba. Valaki jött, majd ajtónyitások, és csapódások hallatszottak. Néhány rövid beszédfoszlányt is hallott, de nem tudta kivenni, hogy ki az, és mit mondott. Utána távolodó lépések, majd ujjból csend. Nyilvánvaló volt, hogy valamelyik lányt, vagy lányokat vitték el. Évike megértette, hogy mi történt, és napirendre is tért fölötte. Néhány másodperc múlva azonban, mint a villámcsapás, nyilallt bele a gondolat, vajon Csilla köztük volt – e.

Fölugrott, az ajtóhoz rohant, és rátapasztotta a fülét. Csak a léptek egyre halkuló hangját hallotta, aztán csend lett. Lehet, hogy Csilla most is itt van néhány méterre tőle, de lehet, hogy elment, és akkor ki tudja mikor látja viszont, ha egyáltalán látja még valaha. Borzasztó gyorsan kezdett forogni az agya, kergették egymást a gondolatok, próbálta kikövetkeztetni, hogy ki, vagy kik jártak itt, és kit vittek el. Akárhányszor végiggondolta, mindig arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg Bea, és Anita mentek el, és Csillának még itt kell lennie. Föl alá járkált a cellájában, a feje már belefájdúlt a gondolkozásba, borzasztóan a bizonytalanság. Legszívesebben ordított, és dörömbölt volna az ajtón, csak az tartotta vissza, hogy utána hogyan magyarázná meg a dolgot. Hiszen még önmagának is alig merte bevallani, hogy beleszeretett Csillába. Néhány nappal ezelőtt ezt még teljesen elképzelhetetlennek tartotta, hogy ő egy férfin kívűl más iránt érezzen vonzalmat. Olyan váratlanúl jött a dolog, maga is alig hitte el. Már elfáradt a járkálástól, lefeküdt az ágyra, még a könnye is kicsordúlt. Most is egyfolytában Csilla járt a fejében, de most csak azon gondolkozott, itt van-e még. Lassan elaludt. Egész éjjel rémálmok gyötörték, hánykolódott, dobálta magát az ágyon.
A lepedője összegyűrődve egy gombócban volt alatta. Hajnalra már annyira kimerűlt, hogy csak akkor tudott mélyen elaludni.
El ég sokat aludt már, amikor valamiért kinyitotta a szemét. Homályosan látott, de lassan kirajzolódott előtte, hogy valaki föléhajol. A kép tovább élesedett, és Csilla mosolygó arca rajzolódott ki. Nem tudta, ébren van-e vagy még mindig álmodik.
Behúnyta a szemét, majd ujjból kinyitotta. Még mindig ott volt, és mosolygott. Most már azt is érezte, hogy gyöngéden az arcát simogatja.

– Jó sokat aludtál, te kis mormota, a mester már háromszor volt itt, de nem akart fölébreszteni. Tudod hány óra van?
Tizenegy. Engem kért meg, hogy most már ébresszelek föl.
Évike hallotta a szavakat, de nem jutott el az agyáig az értelmük. Kellett néhány másodperc, amíg felfogta, hogy fölébredt, és valóban Csilla ül az ágya szélén. éppen úgy mint tegnap, most is villámként hasított bele a gondolat, de most a bizonyosság, hogy Csilla itt van vele. Gondolkozás nélkűl, hirtelen átölelte, és magához húzta. Vadúl csókolta mindenütt ahol csak érte. ő nem számított ilyen heves megnyilvánulásra, és ráesett évikére. Kellett egy kis idő, mire sikerűlt kibontakoznia az öleléséből.

– Mi történt veled, ennyire örűlsz neki, hogy felébresztettelek?
Évike most döbbent rá, hogy örömében mit csinált. Hiába ő már betegre törte a fejét miatta, Csilla mit sem tudott az egészről, csak azt érezte, hogy letámadja, és ok nélkűl csókolgatja össze – vissza. Hirtelen elszégyelte magát. úgy érezte most képtelen lenne elmondani mit érez. Először össze kell szednie a gondolatait, és még egyszer átgondolni az egészet.

– Majd később elmondom.

– Jól van, de most már bújj ki az ágyból, te álomszuszék, mert nem csak a reggelit, de az ebédet is le fogod késni. Nagyon szép idő van, már reggel óta kint vagyunk a kertben. Istvánék, és Tamásék szerintem már tegnap elmentek, csak mi maradtunk.
Évike majd kiugrott a bőréből, amiért Csilla ilyen kedves vele, és eszében sincs faggatózni. Az is jó hírnek számított, hogy csak négyen maradtak, így nincsenek kötötségek, meg hülye szabályok. Kedve lett volna ujjból ősszecsókolni, de most már uralkodott magán. Fölkelt az ágyból, és nagyot nyujtózkodott. Csillán sárga strandruha volt, rövid és bő, a combja közepéig ért. A nyakkivágása olyan nagy volt, hogy minduntalan lecsúszott az egyik válláról, ő pedig visszaigazította, de kevés eredménnyel. Arcán semmi smink nem volt, a szeme körűl is lemosta a sötét kihúzást. A szeme így is világoskék volt, de a tekintete messze nem volt olyan csábos mint tegnap. Inkább pajkos diáklánynak nézett ki. Évike úgy érezte muszáj lezuhanyoznia. Az éjjszakai hánykolódás annyira megviselte, hogy teljesen leizzadt. Egy – két perc alatt rendbeszedte a szobáját, majd a szekrényben keresett valami hasonló ruhát mint a Csilláé. Mivel a cellájában csak egy kicsiny mosdó volt, ledobta magáról a hálóinget, kezébe fogta a ruhát, és úgy meztelenűl elindúlt kifelé. Hátrafordúlt, úgy mondta Csillának:

– Én még elmegyek lezuhanyozni, mondd meg a mesternek, hogy rögtön megyek.
Évike tegnapi rosszkedve nyom nélkűl elszállt, tökéletesen boldognak érezte magát. Csilla csak nézett utánna, ahogy meztelenűl elindúlt a folyosón. Valamit dúdolt magában, és szinte tánclépésben billegett, a ruhát lobogtatva a kezében. Volt egy olyan tulajdonsága évikének, hogy a hangulata szinte egyik pillanatról a másikra ellenkezőjére változott, a körűlmények függvényében.
Most amióta itt volt, ez méginkább igaznak bizonyúlt. Egyenesen a mester szobájába ment, tudta, hogy ott van fürdőszoba, és gyorsan lezuhanyozott. A jókedvével arányosan a bátorsága is megnőtt, néhány napja még leülni, vagy felállni sem mert saját elhatározásából. A mesterhez képest alárendelt szerepét sem érezte már annyira élesen. Most is gondolkozás mélkűl mindent megtett volna a kedvéért, de már nem irányította a cselekedeteit az, hogy vajon mit fog szólni hozzá a mester. Ebben főleg az bátorította, hogy látta a különbséget saját maga és mestere kapcsolata, valamint Anita és István kapcsolata között. Tudta, hogy a mester sosem fog tőle olyan dolgokat követelni, mint példáúl a teátrális magázódás, vagy nem fog olyasmit megtiltani, ami az ő tekintélyét nem sérti. Évike ilyet egyébként sem tett volna, attól jobban becsülte mesterét.
Zuhanyozás után magára húzta a ruhát, ami inkább egy hosszú pólóhoz hasonlított. Nem vett föl alá semmit, nagyon meleg volt. Rendbeszedte a haját és az arcát is. Friss volt, üde, és jókedvű. A kert felé vette az irányt. Kinn ragyogóan sütött a nap, a déli hőség szinte ráömlött, amikor kilépett a nagy terem hátsó ajtaján a szabadba. A társaság a medencétől nem messze, egy fa árnyékában tanyázott. A mester és András egy – egy nyugágyban pihentek, kettőjük között egy kis asztal volt, mindenféle frissítőkkel. Csilla egy leterített takarón a fűben hasalt, arcal a férfiak felé fordúlva. Beszélgettek, és Csilla harsány kacagását lehetett hallani. András valamit mesélt, azon derűlt annyira. Évike is odament, és a mester mellett állt meg.
ő úgy ülve átölelte a csípőjét, és az arcával a hasához simúlt.

– Örülök hogy végre itt vagy, de olyan édesen aludtál, hogy sajnáltalak felébreszteni.
András tovább mondta a történetet, Évike pedig keresett egy takarót, és Csilla mellé leterítette a fűbe, és ő is ráhasalt. Még sokáig társalogtak, amikor Évike autózúgást hallott a ház tulsó oldaláról. Az autó megállt a ház előt, és utánna csend lett, nem mozdúlt semmi. Rögtön arra gondolt, Istvánék jöttek vissza, pedig már annyira örűlt, hogy csak így négyesben maradtak. A mester és András szemmel láthatóan nem törődtek a dologgal. Eltelt egy negyedóra, amikor a mester szólalt meg.

– Úgy látom kész van az ebéd.
Évike a ház irányába fordúlt, és látta, hogy az ajtó előtt egy fiatal fiú áll pincérruhában. Fekete nadrág, fehér zakó volt rajta csokornyakkendővel. Nem szólt egy szót sem, csak állt az ajtóban, és a jelenlétével jelezte, hogy, elvégezte a dolgát.
Amikor meglátta, hogy a társaság elindúlt a ház felé, ő is bement. Az ebédlőben már meg volt terítve négy személy részére, a fiú pedig a háttérből figyelte mikor van szükség rá. A következő fogást is fölszolgálta, miközben senki nem szólt hozzá egy szót sem. Évike azért titokban megnézte, mert eddig valami kisértetszerű lényre gondolt, mivel a munkájának az eredményét már sokszor látta, de őt magát még sohasem. Az ebéd végeztével a mester és András megkérték a lányokat, hogy menjenek vissza ki a kertbe, ők pedig elvonúltak valahová. Alig értek ki, letelepedtek a takarókra, Évike már hallotta is az autó zúgását, ahogy távolodik. Csilla a takaróját kivitte a napra az árnyékból, egy mozdulattal ledobta magáról a ruhát, és lefeküdt napozni. Évike sokáig csodálta hibátlan testét, ha Csilla nem hason fekszik bizonyára feltünt volna neki, ahogy nézi. A bőre egyenletesen barna volt, mindig így napozhatott, mert sehol nem volt rajta fürdőruha takarta fehér folt. Évike is követte a példáját, ledobta magáról a ruhát, és közvetlenűl mellé terítette le a takaróját. Mielőtt lefeküdt volna fölfedezett az egyik nyugágy mellett egy flakon naptejet. Főlkapta, és megkérte Csillát, hogy kenje be vele a testét. Hasra feküdt, amikor valami hideget érzett a hátára folyni. Fölsikoltott meglepetésében, hátranézett, és látta amint Csilla magasról önti rá a napozószert, és közben tele szájjal nevet rajta. A bőre hamar megszokta a hideget, és már nem volt kellemetlen. Mégis megborzongott amikor először érezte meg Csilla finom puha kezeit. Fönt a nyakánál kezdte, és lefelé haladt végig a hátán, egészen a bokájáig. Nem sietett, lassan módszeresen simogatta, nem sajnálva a sikamlós naptejet. Egészen más érzés volt mint amikor egy férfi simogatja, a kezei sokkal könnyebbek és puhábbak voltak. Évike a mennyben érezte magát.

– Fordúlj meg, elől is bekenlek! Elég fehér a bőröd, biztosan leégnél ebben az erős napsütésben.
Évikét egyáltalán nem érdekelte mennyire égne le, a simogatás azonban csodálatos érzést okozott neki. Megfordúlt, és Csilla végigmaszírozta a testét. A mellbimbói úgy megkeményedtek, mint két kis cseresznye, amikor a melleit simogatta. Behúnyta a szemét, és teljesen átengedte magát az érzésnek. Nagyon föl volt már izgúlva, ha férfi lett volna, már jól látszott volna a jele. Csilla azonban semmit nem vett észre belőle. Amikor végigért a testén, Évike kinyitotta a szemét és kérően ránézett.

– Csináld még egy kicsit, olyan jó.

– Jól van, de utána te is kenjél be engem.

Évike másra sem vágyott jobban mint erre, de azért tűrte még egy kicsit a simogatást. Amikor Csilla abbahagyta, fölült, és gyengéd nyomással lefektette a takaróra. ő először hasrafordúlt. Évike nem akarta, hogy a hideg naptej kellemetlen érzést okozzon neki, ezért először a tenyerébe öntött egy kicsit, és csak utána kente a hátára. Eszébe jutott, ahogy tegnap ábrándozott, bármit megadott volna ezért. Nem is remélte, hogy a vágya ilyen hamar teljesűlni fog. Szinte égette a tenyerét Csilla bőre, de nem csak azért mert már a napon alaposan felhevűlt. Most szabadon megtehette azt, amiről tegnap még csak álmodozott. Remegett az egész teste az izgalomtól, félt hogy Csilla észreveszi, ezért inkább nem is emelte föl a kezét a bőréről. Végigdörzsölte egészen a lábfejéig, akkor óvatosan fordított a testén. ő megérezte, hogy mit akar, és átfordúlt a hátára. Évike kiöntött egy jókora adag naptejet a tenyerébe, és folytatta tovább. A melleit simogatta határtalan élvezettel. észrevette, hogy a mellbimbói neki is pillanatok alatt megkeményedtek. Az apró bimbók olyanok voltak mint egy kislánynak, de a telt buja mellei azonban már felnőtt nőről árúlkodtak. Évike Csilla mellett térdelt, és úgy simogatta, de nem tudott ellenállni a kísértésnek, egy határozott mozdulattal szétnyitotta a lábait, és fölétérdelt, így Csilla csípője a combjai közé kerűlt. Kicsit félt, hogy Csilla szóvá teszi, vagy ellenkezni fog, lopva az arcára nézett, de a megelégedett mosolyon kívűl mást nem fedezett fel rajta. Tovább folytatta a mellei, és a hasa simogatását, de már annyira föl volt izgúlva, hogy csak egy hajszál választotta el attól, hogy a szétnyitott combjai között szabaddá váló csiklóját hozzá ne dörzsölje a testéhez.
Félt még bevallani mit érez, de leginkább az elutasítástól félt. úgy érezte, sokáig nem képes uralkodni magán, ezért gyorsan bekente még a teste többi részét is, és lefeküdt a takaróra. Legszívesebben teljes testével hozzásimúlt volna, csókokkal halmozva el mindenütt. Csillának is jól esett a simogatás, és mindketten elnyúlva, némán feküdtek egymás mellett. Évike határtalan boldogságot érzett, nem gondolt semmire, csak hagyta, had terjedjen szét benne ez a csodálatos érzés. Tegnap még kétségei voltak, helyes – e, normális-e amit érez, de ez mostanra elmúlt, már semilyen bűntudata nem volt. Ami ilyen örömet okoz neki, az nem lehet természetellenes dolog. Egyedűl azért aggódott, hogyan fogja ezt Csillának elmondani, és milyen lesz a reakciója. Nem ismerte Csilla multját, nem tudta régebben hogyan viszonyúlt más lányokhoz, nem is beszélgetett vele erről még egyszer sem. Egyedűl a viselkedéséből, apró visszajelzéseiből tudott következtetéseket levonni. Azaz abból sem, mert hiába figyelte meg lopva, sem beleegyező, sem elutasító jeleket nem tapasztalt. Halogatta a beszélgetést, pedig a legjobb alkalom rá. Egymás mellett feküdtek a napon meztelenűl, és egyikük sem szólt egy szót sem.