Apróság

A történetek kedvelt szófordulata, hogy bocs, a hosszú bevezetőért, és az is, hogy amit leírok, megtörtént eset. Mindkettőhöz csatlakozom. Akkora horrorra azért ne számítsatok. Velem tizedannyi, századannyi se történt, mint a Nagy dobás főhősnőjével, ezért is tettem már túl magam rajta annyira, hogy most le tudom írni nektek. Viszont ahhoz elég volt, hogy talán egy picit sejtsem, mit érezhetnek az igazi komoly áldozatok. 12 éves voltam, de szerettem azt mondani, hogy már 13 vagyok. És egyébként is, rendelkeztem az összes olyan tulajdonsággal, aminek alapján az ekkora lányokat kis hülyének szokás titulálni. Elölről-hátra hátulról-előre ismertem Miriam Stoppad: Tinilányok könyve című remekművét, a szexről szóló részeket pedig még a mai napig is tudom fejből. Rengeteget ábrándoztam fiúkról, szerelemről, és egyszer már titokban elmentem kifestett szemmel a közértig meg vissza. A nyár utolsó két hetében a rokonságból néhány család közösen kibérelt egy parasztházat egy kis faluban.

Szép volt a környék, nagyokat kirándultunk. Az erdő közvetlenül a ház mögött kezdődött, igazi mesebeli tájon érezhettük magunkat. Mintha egy képeslap közepén töltöttünk volna el két hetet. Többen is voltunk gyerekek (hű de dühös lettem volna, ha valaki gyereknek mer titulálni! ), nagyon jól elvoltunk. Annyira jó volt, hogy egyre többször felejtettem el, hogy nekem igazából most fölényes, unott arcot kellene vágnom. A hétvégére az volt a terv, hogy elmegyünk a közeli városba strandolni, és hogy ne kelljen korán visszaindulni, ott is alszunk. Belőlem előbújt a kamasz, kijelentettem, hogy márpedig én nem megyek sehova, de ne féltsenek, jól elleszek egyedül a házban, nagy vagyok már. Rám hagyták, maradhattam. Erre (bánatomra) a bátyám, és az egyik unokanővérem is úgy döntött, marad. A szombat úgy eltelt, mintha mi sem történt volna. Tényleg jól elvoltunk, fölmásztunk a hegyre, kártyáztunk, melegítettünk magunknak ebédet, és élveztük az önálló, felügyelet nélküli emberek életét.

Délután én úgy döntöttem, most már elég a nagy társaságból. Hanyagul csak annyit mondtam, hogy elmentem sétálni, sziasztok. Nem is vártam meg, milyen arcot vágtak. Csini voltam, illetve annak gondoltam magam épp.