Évike 8. rész

A mester cellájába kísérte évikét, és leültette az ágy szélére. A széket odahúzta elé, és vele szemben ő is leült. Évike lesütötte a szemét, és várta milyen büntetést helyez kilátásba a mester.
– Tudom, hogy most mit érzel, de jegyezd meg jól amit most mondok. én nem akarom, hogy olyan legyél mint Anita. Nem akarlak betanítani, fegyelemre nevelni. Ne érezd azt, hogy bűnt követtél el, és bármivel is rosszabb vagy mint a többiek.
Anita hosszú évek alatt tanulta meg azt, amit István megkövetel tőle, a képességet hogy fegyelmezni tudja magát. Ilyen lány ezer közül talán egy akad. ő különleges, de én nem akarom, hogy te is az legyél. Tudod hogy te hozzám tartozol, csak hozzám, ezért nem kell más véleményével törődnöd. én ilyennek szeretlek amilyen vagy. Csak kíváncsiságból mentem bele ebbe a próbába, de most már látom, hogy hibát követtem el. Megígérem, mások előtt ezentúl nem fogok veled ilyen játékot játszani. Most vegyél fel valamit, és pihenj egy kicsit. Csillát nemsokára ide fogja hozni András. Egy kicsit ismerkedjetek össze.
Évike válaszolni akart, de a meglepetéstől nem jött ki hang a torkán. Mindenre számított, csak erre nem. A mester megcsókolta, és elment. Hamarosan nyílt az ajtó, és András lépett be. Csilla követte. A kötél még mindig rajta volt. Egy – két helyen, ahol a kötelek elmozdultak, lehetett látni, hogy mély barázdát vágott a bőrébe. András évikéhez fordult.

– Tudom még nem ismeritek egymást Csillával, én sem ismerlek téged, de a mesteredet már elég régóta, és sokat tanultam tőle minden téren. Ismerem a nézeteit, ezért tudom, hogy te olyan lány lehetsz aki sokban hasonlít Csillára. ő nagyon sokat jelent számomra. Valószínűleg később is fogtok még találkozni, ezért jó volna, ha megismernétek egymást.
András sarkon fordult, és elment. Évike zavarban volt. A mestere társaságában teljesen természetesen, oldottan viselkedett, azt is tudta, hogy a többi férfival tisztelettudóan kell viselkednie, de most egy hozzá hasonló lánnyal zárták össze. Nem tudta mit mondjon. Valószínűleg Csilla is ugyanezt érezte, és csak állt egymással szemben a két meztelen lány, és nézték egymást.

Évike törte meg a csendet.

– Igaza van a mesterednek, jobb ha megismerkedünk. én Éva vagyok, de tudom a név nem sokat mond. én is újonc vagyok még, csak néhány nappal ezelőtt érkeztem.

– Igen tudom, András mesélt a mesteredről, de rólad csak annyit tudott, hogy nem régen kerültetek össze.

– Valóban, csak néhány hete ismerjük egymást.

– Akkor elég hamar rászántad magad, hogy eljöjj ide. Engem már hónapok óta próbált András rávenni, mire éreztem annyi bátorságot, hogy kipróbáljam.

– Gondolom a tegnapi élmény nem volt a legkellemesebb. én azt hittem egy életre elvette a kedved a dologtól.

– Tudod, elég makacs vagyok, és amit elhatározok, szeretem végigcsinálni. A tegnapi eset Andrásnak is jó lecke volt, és mindezek ellenére én bízok benne, bízok abban, hogy ezentúl vigyázni fog rám. Megígérte, hogy bármikor meggondolhatom magam, és akkor azonnal elvisz innen. Ezt tegnap is betartotta.

– Látom nagyon ragaszkodsz Andráshoz, és megbízol benne.

– Igen, ő a legfontosabb számomra, és mindent megteszek amit kíván.

– én is így érzek a mester iránt. Nagyon szeretek vele lenni, bármit is csinál velem. Ez a mostani játék azonban nagyon rossz volt. Tudom nem rajtam múlik, de ezt nem szeretném megismételni, főleg közönség előtt nem.

– Teljesen megértelek, de én kívülállóként nem láttam olyan keménynek. Lehet, hogy én is kibírtam volna azt az öt ütést.

– Van rá esélyed, hogy egyszer majd kipróbálhatod.

– Milyen tortúrákat csináltak még veled?

– Igaz, hogy még csak néhány napja vagyok itt, de már elég sokféle fájdalommal megismertetett a mester. Inkább nem részletezem, biztos majd te is meglátod. Ez a kötél – öltözet is elég kellemetlen lehet, ami rajtad van. Mindenesetre jól mutat.

– Nem veszélyes, csak kényelmetlen, és egy percre sem engedi, hogy megfeledkezzek róla. Végül is erre való.
Csilla és Évike még sokáig beszélgettek, amikor András lépett be.

– úgy látom elég jól megvagytok egymással, de most velem kell jönnötök. Egyelőre egy kis munka van, amit el kell végezni. Megérkezett az ebéd, azt kell tálalni. Eddig ezt mindig Anita és Bea csinálták, de most már rajtatok a sor.
András a konyhába vezette a két lányt, ahol már várt rájuk a sok edény.

– Itt mindent megtaláltok, amire szükség lehet. Az étkezőben kell teríteni, és ha kész van, egyikőtök szól nekem. Utána mindketten ott maradtok, és teljesítitek, ha bármelyikünknek valamilyen kívánsága van. Amikor szükséges felszolgáljátok a következő fogást. Az étkezés végeztével rendet csináltok, mindent visszaraktok a helyére. Ne feledkezzetek meg Anitáról, és Beáról sem, nekik a cellájukba kell vinni az ebédet. Ha minden kész, ti is ehettek, és utána menjetek vissza Éva cellájába.

Az ebéd nyugodtan telt el, a két lány mindent ügyesen csinált, a férfiak pedig szinte tudomást sem vettek róla hogy ott vannak. Amikor mindennel készen voltak, az utasítás szerint visszamentek a cellába, és vártak. Sokat beszélgettek, Évike egyre szimpatikusabbnak találta Csillát. Közvetlen, őszinte lány volt, könnyen meg lehetett vele barátkozni. Gyorsan eltelt az idő Évike számára, most nem figyelte a neszeket, nem türelmetlenkedett magában. Már jócskán benne jártak a délutánban, amikor István lépett be.

– Véget ért a csendespihenő, most már ideje, hogy csináljunk valamit. Gyertek velem!
A másik két lányt is kiparancsolta a folyosóra, és maga előtt terelve őket, mentek a nagyterembe. A többi férfi már ott várakozott, a lányok pedig kötelességtudóan mentek a helyükre. István mindegyikük bilincsét a falhoz kapcsolta szokás szerint. Rövid várakozás után Tamás lépett elő, és Beát eloldozta. A szoba közepén most egy új szerkezet állt. Egy négylábú bak volt, a felső, vízszintes része mintegy 15 cm széles, legömbölyített, domború, és párnázva volt. A legszembetűnőbb azonban felül a közepéből kiálló méretes, legömbölyített végű rúd volt. Egyértelmű volt a rendeltetése. A kiválasztott hölgynek rá kellett ülni, úgy, hogy a rúd közben behatol a hüvelyébe. A bak elülső oldalán kiállt egy kar, amit le – föl lehetett mozgatni, és ez, a középen kiálló rudat ellenkező irányban mozgatta. Egyszerű emelő elvén működött az egész.
Tamás bemutatta a működését. Följebb emelte a kart, akkor középen, a kiálló rúd lejjebb csúszott. Amikor lenyomta, a rúd fölfelé haladva kiemelkedett. Ha ütközésig visszahúzta, néhány centi akkor is kiállt a rúdból. Az egész olyan magas volt, hogy aki helyet foglal rajta, a lába ne érje el a talajt. A két oldalánál a földön két zsámoly volt, hogy föl lehessen mászni rá.
Amíg Tamás a működését mutatta be, Bea mellette állt, és a szemét le nem vette a szerkezetről. Arcán félelem tükröződött.
Biztosan nem számított rá, hogy ő lesz az első páciens. Tamás egy kis tégely kenőcsöt vett elő.

– Gyere édesem, nyisd szét a térdeidet!
Bea terpeszbe állt, és jól szétnyitotta a lábait, Tamás pedig bőven bekente a punciját kenőccsel. A szerkezet tetején a rúdra is kent, sőt még a környékére, az ülőrészre is.

– Gondolom tudod mit kell tenned – szólt Beához, de mivel ő nem mozdult, gyöngéden megfogta a kezét, szinte csak az ujja hegyét, és a bakhoz vezette. Másik kezét a zsámolyra tette, és mutatta hova kell föllépnie.

– Állj föl erre a két zsámolyra.
Bea megtette amit kért, és közben Tamás kezére támaszkodott, hogy el ne veszítse az egyensúlyát. Elhelyezkedett a rúd fölött terpeszállásban. Tamás a lába közé nyúlt, és széthúzta az ajkait.

– Most lassan ereszkedj le erre a rúdra.
Bea kezeit a combjára tette, és a térdét behajlítva lassan ereszkedett lefelé. Közben Tamás oldalra igazította az ajkait, és irányította a testét, hogy pontosan a hüvelybemenethez illeszkedjen a rúd. Amikor hozzáért, Bea teste megállt, nem ereszkedett tovább.

– Tovább, tovább! – bíztatta Tamás.
Bea mégjobban terpesztett a lábával, és egy halk nyögés közben a rúd eltűnt a puncijában. Tamás két oldalra simogatta az ajkacskáit.

– Jól van, most ülj rá teljesen, ezen legyen a testsúlyod.
A rúd a legalsó helyzetben volt, csak egy kicsit hatolt bele Bea hüvelyébe. Leült, combjaiban ellazultak az izmok, amivel eddig a testsúlyát tartotta. Kezét maga elé helyezte, és azzal támaszkodott. Lábait a zsámolyokon nyugtatta. Tamás lehajolt, kicsit megemelte a lábát a bokájánál, és oldalra kihúzta alóla a zsámolyt. A másikat is eltávolította, így Bea testsúlya már majdnem teljesen a fenekére és puncijára nehezedett. Kicsit megbillent oldalra, mert már a lábaival nem tudott támaszkodni, és egy pillanatra elveszte az egyensúlyát, de a kezével megtámaszkodott, és így meg tudta tartani magát. Teljesen előrehajolva ült, kezeivel erősen kapaszkodott, és az egész teste megfeszült az erőlködéstől, arra koncentrált, hogy le ne essen. Tamás távolabb vitte a zsámolyokat, hogy ne legyenek útban, és a bak két oldalára alulra, tartószerkezeteket erősített föl, amelyek Bea lábai alatt, helyezkedtek el, de oldalra szélesebben kinyúltak. A bokabilincseibe vékony kötelet fűzött, és a tartókhoz erősítette őket. Ez a lábait jóval nagyobb terpeszbe , és félig lefelé, félig oldalirányba húzta. Sokáig igazítgatta a köteleket, amíg elérte, hogy mindkét lába egyforma magasságba kerüljön, és a kötelek megfelelő feszességgel húzzák. Most már nem kellett félnie, hogy oldalra lebillen. Tamás felegyenesedett, és elégedetten nézett végig a művén.
Megsimogatta a csípőjét, feszülő combjait, még alá is nyúlt a combjai belső oldalánál, és megemelgette mindkét oldalon, hogy az ajkacskák mégjobban széthúzódjanak. Kezét az elől kiálló karra helyezte. Bea rémülten a szemébe nézett, talán próbálta kiolvasni belőle mi következik. Lassan elkezdte lenyomni a kart. Igaz, hogy nem látszott, de mindenki tudta, hogy a rúd befelé hatol Bea puncijába. ő először nem mozdult, csak tágra nyílt szeme árulta el, hogy érez valamit. Valószínűleg amikor a rúd teljesen belehatolt a hüvelyébe, és nyomni kezdte a boltozatát, akkor kezdett el mocorogni. Sok mindent tenni nem tudott, mivel a lábain levő kötél húzta lefelé, de ösztönösen előrehajolt, és a kezére támaszkodva próbálta fölemelni magát. Tamás nem nyomta durván lefelé a kart, csak éppen annyira, hogy Bea védekező reakcióit . Többször visszaengedte, és megvárta amíg Bea is visszahelyezi a testsúlyát a kezéről a fenekére, majd ujból nyomta lefelé, mire a lány is erőlködni kezdett, és próbálta magát fölemelni. Nem sok sikerrel, mert a lábait a kötelek keményen tartották. így játszadoztak egy darabig, Bea egyre kétségbeesettebb arcot vágott, és egyre hangosabban nyögött. Évike tágra nyílt szemmel bámulta, próbálta elképzelni mit érezhet Bea. Egyre inkább felizgult, látván kiszolgáltatott vergődését. Tudta, hogy nem érezhet nagy fájdalmat, nem is a fájdalom ténye hozta lázba, hanem az, hogy látta kiszolgáltatottságát, reménytelen védekezési próbálkozásait, ahogy András kénye – kedve szerint játszadozott vele. ő egyszer fölengedte a kart, megszüntetve hüvelyébe hatoló nyomást. Egy újabb eszközt vett elő, egy egyenes vascsövet, és Bea háta mögött közvetlenül, függőlegesen a bakba illesztette. Volt itt egy erre a célra kiképzett furat. Két vékonyabb bőrbilincset vett elő, amilyet Csilla viselt, és Bea felsőkarjára erősítette, közvetlenül a könyöke fölé. Megkérte, hogy a kezeit tegye a háta mögé, jobb csuklóját fölemelte, és a bal karján levő bilincshez kapcsolta. A bal kezét pedig fordítva. így most Bea úgy tartotta a kezét, mint aki karba fonja a mellén, csak éppen hátul. A vascső a háta és a karja között helyezkedett el. Most már nem tudott a kezére támaszkodni, sem elől, sem hátul, és sem előrehajolni, sem hátradőlni nem tudott. Testsúlya teljes egészében a lába közé nehezedett.
Tamás a karra helyezte a kezét, de nem nyomta le, csak mosolyogva Beára nézett. ő próbált mocorogni, szeméből könny csordult ki.
Tamás lassan nyomta lefelé a kart, és figyelte Bea reakcióit. Amikor megérezte hogy csúszik befelé a rúd, intenzívebben kezdett mocorogni, de tenni semmit nem tudott ellene. Tamás megérezte mikor ér teljesen végig a puncijában, és egy kis szünetet tartott, majd lassan tovább nyomta. Bea lábai megrándultak, látni lehetett ahogy a combjában megfeszülnek az izmok, de bármerre próbálta mozdítani, sehogy nem tudott könnyíteni a helyzetén. Halkan nyöszörgött a hiábavaló erőlködéstől. Tamás visszaengedte a kart egy kicsit.

– Ne erőlködj! Tudod hogy úgyis hiábavaló. Lazítsd el magad, és engedd, hogy lazán hatoljon a puncidba.
Bea a könnyeivel küszködve bólogatott. Tamás teljesen fölemelte a kart, hogy a rúd kicsússzon amennyire lehet, és lassan elkezdte lenyomni. Bea igyekezett teljesen laza maradni, de ez nem is volt olyan könnyű, ebben a testhelyzetben. Tamás nem nyomta le teljesen, hanem fölemelte, majd ujjból lenyomta. Ezt folyamatosan ismételve a kemény rúd egyfolytában dolgozott Bea hüvelyében. ő Eleinte szót fogadott, és próbált laza maradni, de Tamás egyre erősebben nyomta le a kart, egyre nagyobb nyomást okozva a lány hüvelyboltozatán. Eleinte, csak mélyeket lélegzett, majd halkan nyögött minden behatolásnál, majd egyre hangosabbak lettek a nyögések. Már nem bírta ki lazán, combjában és altestében ujjból megfeszültek az izmok, lábai remegni kezdtek. Tamás abbahagyta. Fölemelte a kart, visszahúzva a rudat Bea hüvelye mélyéről. Egy zsebkendőt vett elő, és letörölte a könnyeket az arcáról. Többször is megcsókolta, és a fülébe súgta:

– Még nincs vége, egy kicsit még ki kell bírnod. Csodálatos vagy amikor szenvedsz, nem is tudod milyen örömet okozol ezzel.
Bea a bátorítás hatására egy kicsit összeszedte magát. Már nem folytak a könnyei, és nem is rángatózott.
Évike izgalma egyre fokozódott, pedig most nem ment oda hozzá a mester a csiklóját simogatni. Egyik percben Bea helyébe képzelte magát, próbálta kitalálni vajon mit érezhet a bakra kötözve, amikor az egész súlya a lába közé nehezedik, és közben valami nagy kemény mozog a puncijában. A másik percben már Tamás helyében szeretet volna lenni, egyedül, saját elhatározása szerint kezelni a kart, ezzel fájdalmat vagy enyhülést okozva a másik lány számára. Egy kicsit sajnálta is Beát, amikor látta patakzó könnyeit, de a nemi izgalom sokkal erősebb volt a sajnálatnál, nem akarta még hogy Tamás befejezze, látni akarta még Bea kilátástalan vergődését. Nem azért, mert Bea nem volt szimpatikus számára, neki mindegy volt, hogy melyik lányt , a szenvedés, és vergődés puszta látványa okozott neki semmihez nem hasonlítható izgalmat. Mégsem volt azért teljesen mindegy, hogy kit , mert most hogy Csillával jobban összeismerkedett, és megbarátkozott, kevésbé szívesen látta volna a mint például Anitát. őt már kezdettől fogva nem találta rokonszenvesnek. Eleinte nem tudta miért, de amikor szó nélkül elviselte az ütéseket, ezzel megcsúfolva őt, legalább már talált okot az ellenszenvére.

Bea közömbös volt Évike számára, semmit nem érzett iránta.
Tamás közben egyfolytában babusgatta Beát, simogatta, becézgette, halkan beszélt hozzá, próbált egy kicsit lelket önteni bele, a további fájdalmak elviseléséhez. Elmondta neki mit kell még kiállnia, majd hozzá is látott a kivitelezéséhez. Néhány közepes méretű csipeszt vett elő, fémből készültek, és hegyes fűrésszerű fogazásuk volt. Az elsőt a combja belső oldalára helyezte, egészen fel, amennyire lehetett, a másodikat ugyanoda, csak a másik oldalra. A következő kettő a mellbimbóira került. Nem lehettek túl erős szorításúak, mert Bea csak halk sikkantással nyugtázta a fölhelyezésüket. Egy kisebb súlyt is elővett, amit a Bea puncijában levő rudat működtető karra akasztott, de előbb lassan lenyomta, amíg a rúd teljesen belehatolt a hüvelybe. A súlyt csak utána helyezte rá. Nem volt túl nehéz, csak annyira nyomta a punciját, hogy ne tudjon megfeledkezni róla.

– Ezzel készen is vagyunk. Most egy ideig így kell maradnod, mert Anita kerül sorra.
Évike már lélekben fölkészült, mert meg volt győződve róla, hogy ő következik, és egyáltalán nem bánta. Furcsa ellentmondásos érzés töltötte el. Megkönnyebbült, hogy megmenekült a gyötréstől, legalább egy időre, de egyben hiányérzete is támadt, mert már teljesen beleélte magát abba, hogy a mester meg fogja kötözni, és ki lesz szolgáltatva a teste valamilyen fájdalom elviselésére.
István fölállt, és a szoba közepére húzta azt a , amire a lányoknak kellett ráhajolni délelőtt. A végének a széleire fölszerelt két tartószerkezetet, a lábak tartására, majd Anitához ment. Eloldozta a faltól, és az ujját a nyakörve alá dugva, az asztalhoz vezette. Anita tudta mi a dolga, és rögtön fölült az asztal végére.

– Feküdj hanyatt, és a lábaidat tedd ide. – mutatott a tartóra István.
Anita lefeküdt, és a lábait elhelyezte a szerkezeten. Pont olyan volt, mint a nőgyógyásznál, a combjai széttárva, a lábszárai vízszintesen helyezkedtek el. Az egyik rögzítőbilincs közvetlenül a térde alatt helyezkedett el, félkör alakú volt, és vasból készült. A lábát pont bele lehetett illeszteni, felülről pedig egy bőrszíjjal lehetett rögzíteni. A másik a bokájához esett, az is hasonló volt csak kisebb, de a lábán lévő széles bőrbilincs miatt nem lehetett becsatolni. István próbálta a bilincset följebb húzni, de elég szoros volt ezért nem sikerült. Amikor látta, hogy nem boldogul, levette mind a kettőt, és így már tökéletesen le tudta szíjazni Anita bokáit is. Nem találta megfelelőnek az elhelyezkedését, ezért ráparancsolt, hogy csússzon lejjebb, egészen addig, amíg a feneke félig már lelógott az asztalról. Az oldalához lépett, és egy széles szíjjal a csípőjét az asztal lapjához szorította. Most a kezek következtek. Először fölemelte a kezeit a feje fölé, és két szíjjal a vállait rögzítette le. A szíjjak a hóna alól indultak ferdén fölfelé, és a válla fölött, a nyaka mellett két oldalt csatlakoztak az asztal lapjához. A mellei alatt is átvetett a testén egy széles szíjat, de ezt nem húzta meg erősen, mert összeszorította volna a mellkasát, és nem lehet tőle rendesen lélegezni. A kezeit visszahelyezte a teste mellé kinyújtva, és az asztal lapja mellett rögzítette a csuklóit.

A feje alatt följebb lehetett hajtani az asztal lapját, így nem fölfelé nézett, hanem látta saját lekötözött testét. Anitának szinte már egy porcikája sem maradt, amit saját elhatározásából tudott volna mozgatni. Egyedül a fejét tudta forgatni oldalra. István visszament az asztal másik végére, Anita lábához. A lábtartókat minden irányban lehetett mozgatni, és csavaros szorítókkal rögzíteni a kívánt helyzetbe. Megpróbálta a lábait egy kicsit megemelni, de a csípőjét tartó szíj nem engedte. Föllazította a szíjat, és így már sikerült annyira megemelni, hogy a feneke eltávolodott az asztal lapjától. Alátett egy ide rendszeresített ék alakú tárgyat, ami a fenekét kissé ferdén fölemelve tartotta. A csípőjén levő szíjat ujjból meghúzta feszesre. István megállt, végignézett Anita lekötözött testén, de még mindig nem volt megelégedve. A lábai állása nem tetszett neki. úgy gondolta, még hátrébb, a teste irányába kell mozdítani mindkettőt. így feneke és a puncija mégjobban szétfeszült. Anita testének minden érzékeny, ingerelhető része hozzáférhető volt. István most már elégedetten nézett végig rajta. A többiekhez fordult.

– Tudjátok különös lány ez az Anita. Nemrégen megmutatta nekünk, milyen önuralomra képes a fájdalom elviselésénél.
Egyvalamit azonban a mai napig nem tudtam belenevelni. Megkötözés nélkül nem hagyja, hogy a popsija lukacskájával akármit is csináljak. Arra is, hogy egyedül kitisztítsa, csak hosszú idő alatt, és sok fenyítés árán tudtam rávenni. Na de az nem lehet, hogy ne az én akaratom érvényesüljön, ezért most először ezt a kis hátsó lukacskát fogom kezelésbe venni.
A szoba egyik sarkából egy kis kerekes asztalt tolt elő, mindenféle eszközökkel, majd egy támlátlan széket tett a végéhez. Erre leült, így kényelmesebben hozzáfért Anita széttárt testéhez. Először kenőcsöt vett elő, és alaposan bekente a lába között mindenhol, a punciját és a popsiját egyaránt. Mindkét lukacskába is jutott bőven. Egy kicsit keresgélt az asztalkán levő dolgok között, és egy kisebbfajta vibrátornál állapodott meg. Fölemelte, és megmutatta Anitának.

– Látod ezt fogom a fenekedbe dugni. Először. Aztán majd nagyobbat is.
Anita arcán nem látszott félelem, inkább harag. Majd" felnyársalta a szemével Istvánt. ő pedig csinálta amit megígért. A vibrátort a végbélnyílásához illesztette. Anita azonnal összeszorította a lukacskáját.

– Nem is kérlek arra, hogy lazítsd el, tudom, hogy úgy sem csinálnád, pedig úgy sokkal kevésbé lenne kellemetlen. Azzal lassan kezdte beletolni, nem törődve Anita erőlködésével, hogy visszatartsa. Természetesen nem tudta visszatartani, István könnyedén legyőzte az ellenállását, és egészen mélyen beletolta. Anita összeszorított foggal rángatta a lábait, de a kötések olyan jól tartották, hogy a csípője és a feneke alig mozdult meg. István marokra fogta a vibrátor kiálló végét, és körbe – körbe mozgatta. Néhányszor ki – be tologatta, majd hirtelen kihúzta, és másik után kezdett kutatni. Egy vastagabbat talált. Ezt is odaillesztette a bejárathoz, de nem tolta be rögtön, először csak ingerelte vele Anitát. Kicsiket nyomott rajta, mintha nem tudná legyőzni az összeszorított záróizma ellenállását, majd váratlanul, és könyörtelenül tövig nyomta a fenekébe.
Anita hatalmasat sikoltott, és próbálta fölemelni a fenekét, de reménytelenül. István ezt a játékszert is megmozgatta, majd megint újabb után nézett. A harmadik már olyan méretű volt, amit a hüvelyben szoktak használni. Ezt minden játszadozás nélkül egyből beletolta. Anita megint sikoltott, és lábaiban megfeszültek az izmok, próbálta a testét hátrébb tolni. A keze azonban nem engedte, a csuklóbilincsei visszatartották. István teljesen kihúzta a szerszámot, megvárta, amíg Anita összeszorítja a popsiját, és akkor tolta be ujjból. Ezt megcsinálta többször egymás után, egészen addig amíg Anitának már nem volt ereje összeszorítani a fenekét. Többször nem sikoltott, csak nyögéseket lehetett hallani. István egyik kezével tartotta a vibrátort, de a másikkal már, egy még nagyobbat keresett. A bentlévőt néhányszor még kihúzta, amíg a végbélnyílás már nem szorult ujjból össze, olyan volt mint egy kicsi sötét barlang. Akkor a nagyobb eszközt tette oda, és azzal folytatta. Anita csak akkor vette észre a cserét, amikor már az is bent volt. István ezzel is folytatta a megkezdett játékot, teljesen kihúzta, megvárta amíg Anita popsija összeszorul és akkor tolta be megint, legyőzve a záróizma ellenállását. Lehet hogy jobb belátásra tért, vagy egyszerűen csak kimerült, de már nem szorította össze a fenekét. A vibrátor eltávolítása után is nyitva maradt, mély sötét lyukat lehetett látni. István most két ujjával nyúlt bele, könnyedén ment be a nyitott barlangocskába. Csak akkor szorult össze, amikor belül mozgatni kezdte az ujjait. Visszatette a vibrátort, és betolta egész mélyre, ütközésig. Anita már nem rángatta magát, nem is sikítozott, csak halkan nyögött néha. Fölfelé a semmibe nézett. István egy vékony zsineget fűzött a vibrátor végén levő kicsi lyukba, és odakötötte az asztal lapjához, ahol Anita feküdt. Ezzel megakadályozta, hogy kicsússzon, vagy szándékosan kitolja magából. Most a puncit vette kezelésbe. Ujjaival tágította, először a két mutató, majd a középső ujjait is használva. Anita csendben tűrte, nem jajgatott, nem fájhatott neki nagyon. Ebből a lyukból is nyitott barlangocskát csinált István. Hatalmas egyre vastagodó szerszámot vett elő. A vége éppen beleillett a nyitott punciba, de ahogy tolta beljebb, m éginkább szétfeszítette azt. óvatosan, de könyörtelenül mozgatta ki – be, mindig egy kicsivel beljebb tolva.
Végül teljesen sikerült betolni, Anita hüvelye befogadta a jókora szerszámot. Most egy még nagyobbat vett elő, a másikat óvatosan kihúzta, és a nyitva maradt punciba lassan tologatta be. Anita puncija már valószínűtlen méretűre feszült szét, és ő minden nyomásnál magas sziszegő – nyögő hangokat adott. István úgy találta, hogy jobban már nem lehet kitágítani, és ezt a szerszámot is zsinegekkel rögzítette. Kettővel lefelé az asztal lapjához, eggyel pedig fölfelé a derekán levő övhöz kötözte. Mivel ez az eszköz kúpos volt, hajlamosabb volt a kicsúszásra, ezért a zsinegeket elég erősen megfeszítette.
Groteszk, természetellenes látványt nyújtott, amint Anita altestéből a két hatalmas oda nem illő tárgy meredezett. A azonban csak most kezdődött, ez még csak előkészület volt. István egyágú szíjostort vett elő, és szorosan a oldalához állt. Először csak kicsiket ütött Anita széttárt lábai közé, a testéből kiálló eszközök két oldalára. Az ostor szíja a nagyajkait, és annak folytatásában a fenekét érte. Az ütések azonban erősödtek, egészen addig, amíg a teste minden ütésnél reflexszerűen összerándult. Ez azt eredményezte, hogy a hüvely környéki izmok összehúzódtak, és Anita puncija és feneke minden ütésnél ráfeszült a benne levő szerszámokra. Mivel ezek már így is teljesen szétfeszítették, borzasztóan kellemetlen érzést okozott. Egyedül azzal tudott könnyíteni magán, ha elővette híres önuralmát, és megpróbálta a csapásokat lazán elviselni, legyőzve a reflexeit. így csak a ostor okozta csípő fájdalmat kellett elviselnie, a puncija összerándulásából adódó feszítő érzést nem. Anita feje föl volt emelve, így pontosan látta, István mikor csap le az ostorral, és fel tudott készülni rá. Az ütés erősségét azonban nem tudta előre kiszámítani, és az erősebb ütéseknél hiába igyekezett laza maradni, a reflex erősebb volt az akaratánál. Most az önuralmát nem a nézőközönség elkápráztatására kellett használnia, hanem a saját érdekében, a testébe hatoló fájdalom csökkentésére. Amikor mégis összerándult a puncija, hosszan elnyúló sikoltást hallatott. István szigorúan mérte ki ütéseit, és már szinte mindegyiket sikoltás követte. Hirtelen abbahagyta, és Anitához fordult.

– Tudom ez elég kemény volt, de lesz még keményebb is. Most egy kicsit pihenhetsz.
István megsimogatta Anita lába között, ahol az ostor szíjai csattantak, de a vibrátorokat nem távolította el. Tamás közben kihasználta a szünetet és Beához lépett. Levette a súlyt a karról ami a punciját nyomta, és a csipeszeket is eltávolította. Utána a lábát rögzítő köteleket oldotta el, így a karja még megtartotta, és nem billent le. A bak két oldalához visszatolta a zsámolyokat, de Bea lábai annyira remegtek a hosszú ideje tartó szétfeszítéstől, hogy képtelen volt a zsámolyra tenni. Tamás segített rajta, és fölemelte a lábait a zsámolyokra. Nagy nehezen megtámaszkodott rajta, ekkor a kezeit is eloldozta, és kivette a vasrudat a háta mögül. Bea a kezeit rögtön maga elé tette, és rátámaszkodott. Még várni kellett egy kicsit, amíg annyira összeszedje az erejét, hogy föl tudjon emelkedni a bakról. A rúd cuppanva csúszott ki a puncijából. Tamás segített neki leszállni, egyedül nem bírt volna. Odavezette a falhoz, és a csuklóit szokás szerint a karikákhoz rögzítette. Évike látta maga mellett, hogy a lábai még mindig remegnek, és nehezére esik, hogy állnia kell.
István megvárta amíg Bea visszakerül a fal mellé, és akkor ujjból Anitához ment, hogy folytassa a gyötrését. Most a cicijét vette célba. A tenyerébe vette az egyik mellét, majd a bimbóját két ujja közé fogta, és csavargatta, húzogatta, amíg keményre nem duzzadt, és jól kiemelkedett. Akkor egy vékony zsineget csavart a bimbó tövére, majd szorosan egymás mellett tovább csavarta, fölfelé, a vége felé haladva. A végén egyre kisebb helyre szorult össze a vér, és ezzel feszessé vált, és sötétlilára színeződött a kiálló rész. A másik mellén is megcsinálta ugyanezt. Anita szeme előtt történt az egész, mindent tökéletesen látott, de csak elszenvedője volt, cselekvő részese nem lehetett a dolognak. Majdnem az egészet szótlanul tűrte, csak néha, ritkán szisszent föl. Amikor készen volt, István ellenőrizte a zsinegeket, hogy megfelelően vannak-e a helyükön. úgy látszik rendben találta, mert mind a kettőt néhányszor rátekerte a mutatóujjaira, és durván, nagy erővel fölrántotta. Anita hatalmasat ordított, az egész teste megfeszült, és vadul rángatta mindenét. A fejét rázta oldalra, mert ez volt az egyetlen testrésze amit mozgatni tudott. István sokáig tartotta fölhúzva, és Anita közben egyfolytában ordított, és rángatózott. Szép telt, gömbölyű mellei voltak, még fekve sem vesztették el a formájukat. Most azonban mindkettő hosszan, hegyesen kinyúlt fölfelé, az eredeti formáját teljesen elveszítve. Jobban már talán nem is lehetett megnyújtani őket, a bőr és a hús elérte tágulásának határát. Évike megrémült, ilyen durva, és könyörtelen dologra nem számított. Anita kezdettől nem volt rokonszenves neki, de most félt, hogy valami baja történik. Ez már több volt, mint amit el tudott képzelni. István miközben fölhúzva tartotta Anita melleit, egyfolytában a mester tekintetét kereste, és kihívóan mosolygott, a szerencsétlen lány egybefüggő ordítását elengedte a füle mellett. Végre, jó sokára visszaengedte a zsinegeket. Anita mellei rugalmasan visszaugrottak, és azonnal visszanyerték eredeti formájukat. Évike azt várta, mikor lép már közbe a mester, de ő nem mozdult, nyugodtan ült a fotelban, és állta István kihívó tekintetét. Mindenki láthatta, hogy kettejük között valamilyen ellentét van, és István demonstrálásképpen csinálta a dolgot. Talán azt akarta bemutatni, hogy ő mi mindent megtehet, és meg is tesz Anitával. Neki pedig folytak a könnyei, szép büszke arca eltorzult a sírástól, és ordítástól. Ez a kis közjáték azonban csak néhány másodpercig tartott, utána István folytatta amit eltervezett. A pont a mennyezet alatt végigfutó gerenda alatt volt, nem véletlen itt helyezte el. Két kis csigát szerelt föl rá, Anita mellei fölött. Kötél volt fűzve mindkettőbe, aminek a végei a cicijei fölé lógtak le. A ciciken levő zsineget, hozzákötötte a kötelekhez, ez fölment a csigára, és Anita feje fölött, távolabb lógott le.
A rendeltetése természetesen az volt, hogy István súlyokat akasztott rá, amelyek fölfelé húzták Anita melleit. Még az előző fájdalmat sem heverte ki, ismét megnyúlt a melle, István nem aprózta a súlyokat, rögtön jó nagyokat akasztott a kötél végére.
A ciciknek ezen a gyötrése azonban mégis eltörpült az előbb véghezvitt durva rántáshoz képest. Anita csak az elején amikor a súly elkezdte húzni a mellét, akkor jajdúlt föl, utána már csendben tűrte. A feje előre volt billentve, így nem láthatta István mit csinál. Fölemelte az egyik súlyt, és hirtelen visszaejtette. Az újabb rántástól Anita fölsikoltott. A másikat lefelé kezdte húzni, a melle pedig egyre jobban emelkedett fölfelé. Addig húzta, amíg ki nem a jajveszékelését. Az ostor is előkerült megint. A mellek érzékeny bőrén csattanó ütéseket nehéz lett volna némán kibírni, de nem is törekedett rá Anita.
Mindegyik nyögéseket, kiáltásokat csalt ki belőle. A függőlegesen álló kötelek Istvánt csak kismértékben akadályozták, hol az egyik, hol a másik oldalukra sújtott le. Az egész Anita arcától csupán néhány centiméterre történt, közelről végignézhette hogyan csíp bele a melle bőrébe az ostor szíja, egymás után ritmusosan. Évike már kicsit túltette magát az előbbi sokkoló jeleneten, Anita jajgatása egyre jobban fölizgatta. Leginkább az gyakorolt rá nagy hatást, hogy kénytelen volt nézni ahogy a cicijét ostorozzák, de kiszolgáltatottsága miatt semmit nem tehetett ellene. El kellett viselnie a fájdalmat akarata ellenére.

István hirtelen elhatározással ismét Anita puncija felé fordult, és a következő csapásokat már ott helyezte el. Bizonyára váratlanúl érte, mert még intenzívebben jajgatott. Néhány csapás után István letette az ostort.

– Ennyi elég lesz azt hiszem. – Anitához fordúlt.

– Most kicsit könnyítek rajtad, jó lenne ha összeszednéd magad, mert néhány kérdést akarok föltenni neked.
Leakasztotta a súlyokat a kötélről, amelyek a melleit húzták, és a ciciken ugyan még halványan látszottak az ostor okozta piros csíkok, de a formájukat azonnal visszanyerték. A vékony zsinegeket is kioldozta, és pillanatok alatt letekerte a mellbimbóiról. A bimbók még így is hosszan kiálltak, és a zsineg okozta bevágások erősen meglátszottak. A hüvelyében levő vastag rudat is eltávolította, a tartó zsinegeivel együtt. Hatalmas barlang maradt a helyén, és csak néhány perc eltelte után húzódott egy kicsit összébb. Évike arra gondolt, hogy őrültség István részéről, ha ezt gyakran megcsinálja Anitával, mert úgy ki fog tágúlni tőle a puncija, hogy a hagyományos szexben biztosan nem fogja örömét lelni. István a fenekében levő vibrátort nem távolította el, hanem inkább beljebb tologatta, és oldalra is megmozgatta.

– Tudom ezt nagyon nem szereted, ezért ezt még hagyom egy kicsit. Azt szeretném ha válaszolnál nekem őszintén, úgy hogy a többiek is hallják. Nagyon nehéz volt ezt a elviselni?

– Igen uram.

– Mi volt a legnehezebb benne?

– Amikor fölrántotta a melleimet uram.

– Ettől keményebben is már?

– Igen uram.

– Mi késztet arra mégis, hogy elviseld a ?

– A rabszolgája vagyok uram, ön rendelkezik a testemmel.

– Máskor is hajlandó vagy erre?

– Igen uram, amikor csak parancsolja.

– Beleegyeznél, hogy most rögtön megismételjük az egészet?

– Igen uram.

– Jól van, ügyesen feleltél, ezért jutalmat érdemelsz. Jutalmúl kiveszem ezt a kis játékszert a popsidból. – azzal eltávolította a vibrátort a fenekéből.
A kötelékeit is eloldozta, nagyon hamar elkészült vele. Anita kiemelte a lábait a tartókból, és felült az asztal szélére. István mellette állt, de nem segített neki, megvárta amíg megcsinálja magától. Anita néhány másodpercet tétovázott, és fölállt. Kissé bizonytalan léptekkel elindúlt a helyére, a fal mellé. István azonban nem kötötte oda, hanem rögtön kivezette a teremből, vissza a cellájába. A többi férfi is föltápászkodott, de Évike már látta, hogy a mai napnak már vége. A mester az összes lányt eloldozta a fal mellől, és visszaterelte őket a cellájukba. Évike arra számított, hogy Csillával ismét egy helyre kerűlnek, de nem, mindenki ment a saját helyére. Aznap azonban még volt alkalma találkozni vele, mert a vacsoránál ismét nekik kellett segédkezni. Akkor már nem volt rajta a testén a kötél, viszont a nyomai nagyon erősen meglátszottak. A vállánál, és a combja tövénél teljesen kidörzsölte. Amikor Évike ismét egyedűl maradt a cellájában, volt alkalma gondolkozni. Még mindig teljesen az események hatása alatt állt. Lefeküdt az ágyra, de a behúnyt szeme mögött is állandóan Anita vonagló testét látta, fülébe visszacsengtek sikoltásai. Csilla is eszébe jutott, de rá egészen másképp, gyöngéden gondolt. Nem volt jó neki most egyedűl, szívesen simúlt volna a mesterhez, mint előző éjszaka, de ha legalább Csillával beszélgethetett volna, az is jobb lett volna mint egyedül.