Szapphó Társaság - Carmen éjszakája

Carmen a szoba végében állt és maga előtt összefont kezekkel figyelte a körülötte zajló eseményeket. Nézte, ahogy a mindenfelé nyüzsgő, csacsogó és nevetgélő nők szinte kézről kézre adják a lányát és Susan mosolyogva és boldogan néz mindenki szemébe.
Enyhén összerezzent, valahányszor valamelyik nő tánc közben kissé lejjebb csúsztatta a kezét, és ahelyett, hogy átfogta volna a derekát, belemarkolt Susan fenekébe. A lány szemmel láthatóan nem zavartatta magát. Sőt, még élvezte is a dolgot. Carmen nem tudta, hogy miért fogta el ez a különös érzés. Elvégre ez volt az a nap, amire már tizenhat éve várt. És ez volt az a nap, amire Susan is vár, amióta az eszét tudta. Látszott rajta. Látszott csillogó szemében, fülig érő szájában és abban is, ahogy torka szakadtából nevet a fülébe suttogott perverz humoros megjegyzéseken.
Ők most már Susan feleségei is. És most már Susan is Carmen felesége. Gyöngén megmarkolta a saját alkarját. Emlékezett rá, amikor Susan még olyan kicsi volt, hogy szinte elveszett a karjai között. Korán született és, bár sohasem volt magas, akkor még kifejezetten kicsi volt. Úgy nézett ki, mintha a legkisebb szellő is elvinné. Carmen gyöngéden ölelte magához, csitítgatta és dúdolt neki.

De a lánya most már felnőtt. Nehezére fog esni úgy tekinteni rá, mint egy nőre és nehéz lesz a feleségeként kezelnie, de Susan mindig is az ő kicsi lánya marad.
– Elragadó teremtés – szólalt meg egy lágy hang mellette. Carmen oldalra fordította a fejét és Aishwaryát pillantotta meg. A magas, csinos indiai nő úgy ált ott mellette, mint egy feszülten várakozó, ugrásra kész tigris. Barna szemeiben a vágy élénk tüze égett és tekintetét mereven Susanra szegezte. Olyan volt, mintha bármelyik pillanatban kitörhetne, megragadhatná a lányt, és mint zsákmányát hurcolhatná el egy félreeső helyre, hogy a magáévá tegye.
De Aishwarya nem készült semmi ilyesmire. Tudta, hogy ez az éjszaka az övék lesz és ő tudott várni. Az arcán szelíd mosoly futott végig és a tekintete is egy kissé meglágyult.
– Valóban, királynőm – válaszolta Carmen és ismét a lánya felé fordította a tekintetét.
Susan éppen akkor csusszant ki az egyik felesége öleléséből, és egy pillanat múlva már Lori karjaiban feküdt.