Az emlékezet relativitása

Megjegyzés: ez a két történet valójában egy, annak bizonyítására, hogy mennyire szelektív és szubjektív az emlékezet. Két testvér tollából született...

I.

Ricsi vagyok, 18 éves. Tavaly nyáron volt egy kellemes élményem, amiben többek között az öcsém is részt vett, de azóta mindig vitatkozunk, hogy, hogy is történtek a dolgok, így hát elhatároztuk, hogy mindketten leírjuk a saját verziónkat.

Szóval tavaly augusztusban a szüleink elutaztak egy hétre az Adriára, de minket itthon hagytak. Tudták, hogy igen disznó társaság vagyunk, és ezért megkérték a család egyik jó barátjának lányát, a 22 éves Anettet, hogy néha nézzen be a mi kis ólunkba. Engem speciel nem zavart, mert barátias viszonyban voltam vele. Ráadásul a húga, Szilvi aki nála hat évvel fiatalabb, énekes a bandánkban. Apropó banda... Van egy Heavy Metal együttesünk, amiben Szilvi énekel, öcsém basszusgitározik, és én gitározok, a dobosunk pedig a hülye haverom Bandi, aki nem vett tevékenyen részt az eseményekben. Mivel az ősök elmentek a hangerő pokolian megnőtt! Egyik alkalommal az öcsémre vártunk, mert a basszus már igazán hiányzott. Így hát fölmentem megkeresni. Ő a szobájában volt, ahonnan félreérthetetlen zajok szűrődtek ki. El is ordítottam magam rendesen:
– Bazzmeg öcsi gyere már! Nem igaz, hogy megint a hülye haverjaiddal vered a farkad! – Egyből hallatszott a válaszkiáltás:
– Ne basszá' má' tiszta putri vagy! Kibírjátok most az egyszer bőgő nélkül is! Nem igaz, hogy pont akkor jössz ide, amikor már csak, egy-két rántás kell, és elmegyek! És különben is, egyedül vagyok, és ki szeretném élvezni!

Öcsém modora kb. ilyen! Így hát gondoltam, hadd verje, megleszünk most nélküle is! Ahogy mentem le, Anett csöngetett. Kinyitottam, mire lenézően így szólt:
– Nem igaz, hogy mennyit kell rátok várni. Nem elég, hogy ilyen dög meleg van, de még meg is várakoztattatok! – Mindig ilyen visszafogott volt, sosem beszélt csúnyán (nem mintha kéne), és mindig szolid cuccokban járkált. Pedig sokat gondolt rá a Teremtő, ugye értitek mire gondolok. Középmagas, csinos lány volt, vállig érő szőkés-barna hajjal, jó fenékkel, és szép formás keblekkel.
– Bocsi – mondtam –, de húgodékkal lent próbálunk, és öcsém odabent veri a farkát.