Édes kis tizenöt

Családunk elég nagy, de a sors úgy hozta, hogy eléggé szétszórt minket az élet. Egymástól több száz kilométerre lakunk egymástól, és e miatt elég ritkán találkozunk. Hogy ezen javítsunk egy kicsit, néha összejövünk valamelyikünknél, és nagy össznépi ivás-evés keretében mindenki elmeséli a vele történteket.
Ebben az évben is ez történt. A feleségem nagybátyjánál volt a találkozó. Mivel neki falun, az erdőszélen van a lakhelye, ahogy az nála szokott, nagy bográcsolás, kerti iszogatás jellege volt az egésznek. Nyár lévén, az idő csodálatos volt, az isten is ilyen bulikra teremtette.
Az alföldi rokonok is megérkeztek, feleségem unokatestvérének családja. Nagy ölelgetés, puszilkodás után lepakolták a cuccaikat, és hamarosan már a bogrács és az asztal körül folyt a jó hangulatú beszélgetés.

Dóri is velük jött. Nem láttam vagy egy éve, és meglepődtem, hogy mennyire megváltozott. Az aranyos kislányból egy csinos nővé fejlődött, nőtt vagy öt centit, és ahol kell, kikerekedett. Szerencséjére az anyjára hasonlított, aki vékony, arányos testalkatú nő volt. Mivel gyerekkorában gyakran vigyáztam rá, ő meg játszott az én jóval kisebb lányommal, mindig jó kapcsolat volt köztünk. Most is kitörő örömmel üdvözölt, és a nyakamba ugrott, majd a lányomat is megölelgette.
– De jó, hogy itt vagytok!
– Te lány, te aztán jól megnőttél! – mosolyogtam rá. – Apád már biztos aggódik, hogy a fiúk elrabolnak tőle!
Pajkosan felnevetett, és továbbrebbent a család többi tagjához.

A délután folyamán többször is egymás mellé sodródtunk, de nem igazán beszélgettünk, nagy volt a nyüzsgés. Mivel a feleségem segédkezett a főzésnél, így a négy éves lányomra, Ágira nagyrészt én figyeltem. Aztán egyszer csak felmerült, hogy az utca végén lovak vannak kicsapva, és a kicsit biztosan érdekelné. Természetesen azonnal követelőzni kezdett, hogy látni akarja őket, így beleegyeztem, hogy kisétálok vele. Dóri rögtön jelentkezett, hogy jön velünk. Jobbról-balról kézen fogtuk a kislányt, és elindultunk. Kérdezgettem az iskoláról, a barátairól, meg mindenről, amiről az ember egy ilyen hosszú távollét után szokott kérdezni. Vidáman csacsogva válaszolgatott.
A lovak egy szép nagy rétre voltak kicsapva, kerítéssel elkerítve. Rákönyököltünk a deszkákra, és onnan néztük őket.
– Emlékszel, hogy mikor olyan kicsi voltam, mint Ági, velem is sokszor sétáltál így.
Elmosolyodtam:
– Bizony sokszor. Nyáron mindig itt voltál.