Neyasi 1. rész

Emlékszem rá... emlékszem, ahogy fekete haja arcába hullott, amikor fölém hajolt. Ahogy egész lényének illata elöntötte orromat, ahogy elbódította agyamat. Teste karcsú volt, kecses, ruganyos, akár egy macska. Mozdulatai mindig egyetlen finom hullámmá egyesültek. Mintha mindig egy táncot járt volna. Mikor a felfedezés táncát, mikor az örömét, mikor a szomorúságét, de sosem hullott szét a talán csak az én fejemben létező koreográfia, amibe az összes apró mozdulata beleillett. És ahogy akkor ringatta szemeim előtt csípőjét... nem is vagyok már biztos benne, hogy tényleg megtörtént. Abban sem vagyok már biztos, hogy Neyasi valóban létezett... és nem csak a képzeletem játszott velem néhány hónapig.

Neyasi ezüstszenn volt. Olyan volt, akár az emberek. Szinte mind olyanok, alig különböznek tőlünk. Sokan közülünk mégsem szívlelik őket... Bár nekem soha semmi bajom nem volt velük. Sőt... a nők közülük mindig ámulatba ejtettek. Úgy ragadt rájuk a tekintetem, mint emberi nőkre soha. Vadabbak voltak, mégis finomabbak, kecsesebbek. Csendesebbek voltak nálunk, ám telepatikus képességeik sokakat zavartak vagy épp ijesztőnek hatottak a mi fajunk számára. Nem tagadom néha nekem is kellemetlen volt, de lassanként hozzászoktam. Mi több, néha én is képes voltam rá.

Neyasit egy bárban ismertem meg. Egy sztriptíz bárban. Nem, nem jártam sokat éjszaka olyan helyekre, de azokban a hetekben nem tudtam mit kezdeni magammal. Angel, az akkori barátnőm, egy hónapja lépett le. Nem voltam elég jó neki. Nem tudom, mit várt volna tőlem... már, azt hiszem, nem is fogom soha megtudni. Talán nem is bánom. Már nem tudom, mit szerettem rajta. Azon az estén csak jártam a várost és újra és újra visszavitt az utam a Nightmagic bár elé. Éjjel fél kettő felé járhatott az idő. Kifizettem a belépőt és elindultam a legalább vizuális élvezeteket ígérő helyiségbe.

Édes illat keringett a levegőben, sejtelmes fények világították meg a lányokat a maguk kis színpadán. Nem voltak sokan. Sem a lányok, sem a vendégek. Késő is volt már, meg a hely sem volt a legfelkapottabbak egyike. Ahogy a szemem megszokta a fényviszonyokat, volt alkalmam jobban is felmérni a terepet. A bárpult a terem túlsó végében volt, így arra vettem az irányt.