Első élményem

Unatkoztam. Álmosan bámultam a TV – t, és közben azon töprengtem, hogy mi a fenét is kellene csinálni. Szünido lévén még csak kötelezettségeim sem voltak, amivel elfoglalhattam volna magam. Apa ebben az idoben külföldön dolgozott, anya pedig állítólagos üzleti útjainak egyikét járta (bár én inkább azt gyanítottam: "feküdte"). Novérem Krisztina kinn napozott a kertben. Szokás szerint megint összekaptunk valami apró ostobaságon, s mielott durcásan kivonult, ismét a fejemhez vágta:
– Hülye kis csitri!
Pedig ahhoz képest, hogy nemrég múltam 15, mind testileg, mind szellemileg fejlettebbnek éreztem magam a korosztályomnál. Kriszti mégis azt hitte, hogy az a 6 év, ami közöttünk volt, feljogosítja arra, hogy bizonyos dolgokban lekezeloen bánjon velem.

Lassan besötétedett. Novérem bejött, rég elfeledve a délutáni összecsapást rámmosolygott, majd méltóságteljesen bevonult a fürdoszobába. Na szép – gondoltam magamban – most legalább másfél órát várhatok, míg felszabadul s fürdo.
a telefon.

– Tessék. – szóltam bele kicsit ingerültre sikeredett hangon.
– Szia Mesi. Niki vagyok.

Nikolett a legjobb barátnom hívott. Kissé érthetetlen volt ez a barátság, hisz alapvetoen különbözoek voltunk. Én népszeru voltam, nagyszájú, vagány, a fiúk kedvence, o pedig csendes, visszafogott, amolyan szürke kisegér. És mégis. Valami összekötött bennünket.
– Átmehetek hozzátok? – kérdezte. Némi szorongást véltem felfedezni a hangjában.
– Hogyne, persze, gyere csak.
– És ott is alhatok?
Nem eloször fordult elo ilyesmi, hát rávágtam:
– Természetesen, miért is ne?! Legalább nem fogok unatkozni.

Mivel csak néhány háznyira lakott tolünk, pár perc alatt ideért. Rögtön láttam rajta, hogy feszült, és ideges, de nem firtattam mi baja lehet, mert tudtam, attól begubózna. Elobb utóbb úgyis elorukkol a gondjával. Nos így is történt, hamar rátért a lényegre.
– Mesi, baj van.
– Ugyan mi? Ki vele!
– Szucs Tomi randira hívott.
– És ez baj??? – kérdeztem a meglepetéstol elcsukló hangon.
– Igen, baj.
– De miért? Hisz az egy remek hapsi.
– Igen. De. Izé. Én nem tudom, hogy mit kell csinálni.
– Mi van?
– Mi lesz, ha meg akar csókolni? Én még soha nem csókolóztam. – motyogta sírásra görbült szájjal.
– De hát én elmondom, hogyan kell.
– Elméletben tudom, csak gyakorlatban.
– Majd megmutatom. – csúszott ki a számon, végig sem gondolva, hogy mit is mondok.